A Csoma-napok színe-virága (Határhelyzetek)

A Kőrösi Csoma-napok kovásznai, csomakőrösi szervezői sok tapasztalattal és jó érzékkel vették észre, hogy a szó szoros értelmében is világraszóló ünnepségnek a szülőhely színeit, a rendezvény helyszíniségét úgy lehet és kell érvényesíteni, ha önmagukat, illetve önmagukból a legszebbet adják. Ha a székelységnek van egy párját ritkítóan gyönyörű népviselete, akkor az ünnepségen ezt kell uralkodóvá tenni. Ha van a Csoma Sándor nyomdokaiba lépő fiatalság, akkor ezt kell a vendégsereg s a tévé révén a világ színe elé vinni. És ha van egy, ma is a Csoma korát idéző archaikus faluja, mint amilyen Csomakőrös, amely hálából, amiért Kőrösi Csoma Sándor nevét a tudományok művelésének és a szülőföldszeretet nagykönyvébe örökre beírta, akkor nekik is illik ezt azzal viszonozni, hogy a Kárpát-medence egyéb Kőrös, Körös, Kőris faluneveitől az övékét megkülönböztetendő, a Csoma családnevet ők is az apró település neve mellé illesztik.

Ekképpen született meg a Csomakőrös falunév.

Anno 1971, Háromszék Király-korszakában azt a vitát kellett eldönteni, hogy Kőrösi Csoma Sándor szobra melyik települést, Csomakőröst vagy Kovásznát illeti-e meg. Akkor a nagy hatalmú megyevezető, miután megtudta, hogy több mint egy évtizede a kovásznai KISZ-bizottság hátsó udvarában, az eresz alatt hányódik egy Csomakőrös számára készült portrészobor, amely éppen ehhez a faluképhez, a templom előtti kis placchoz illik, érzékelve azt is, hogy a csomakőrösieknek igazuk van, amikor a szoborvitában azzal érvelnek, ha a kovásznaiak is akarnak Csoma-szobrot, szüljenek egy új Csoma Sándort, és az övéket hagyják békén, szóval akkor Király Károly elrendelte, hogy nagy csendben, ne új alkotásként, hanem meglévőként emeljük talapzatra Orbán Áron alkotását, és Kovásznának rendeljünk egy kortársi ihletésű portrét, mert a kovásznaiaknak is jogos igényük, hogy a magát székelymagyarnak valló tudós férfi az ő városukban is jelen legyen.

Így született meg a sepsiszentgyörgyi származású Jecza Péter temesvári szobrászművész csodálatos alkotása, amely mellett a kovásznai kultúrház előtti kis park hatalmas fűzfája egyetlen éjszakai tavaszi eső hívására a remény zöld színébe öltözve strázsál.

És így született meg az a hagyomány, hogy Kovászna és Csomakőrös, ki-ki a maga hagyományai szerint őrizze emlékét, és emlékezzék meg a világhírű tibetológusról, buddhizmuskutatóról, a legmélyebb szülőföldszeretet és az ehhez való hűség örökös példaképéről. Csomakőrös gyönyörű templomában és a vele átellenben levő kultúrotthon két termében így hozták létre a Kőrösi Csoma-emlékkiállítást. Ezt a konok Gazda József és társai addig bővítették, tágították, amíg megszületett Csoma Sándor szülőházának hasonmása, ebbe korabeli néprajzi tárgyak, eszközök és Csoma-emlékek kerültek. A pázsitos udvar hátsó fertályában a nagy Csoma-kutatók kopjafái láthatóak, a portára hatalmas székely kapu invitálja a látogatókat.

Ilyenkor, amikor ilyen messzi földről, Indiából, Szíriából, Libanonból és a lelkileg hozzánk közel álló Budapestről érkeznek vendégek, ez a kapu is kivirágzik, a rajta levő virágmotívumok mellé szegődve székely ruhás kovásznai-csomakőrösi fiatalok állnak vendégfogadó sorfalat, benn, az udvaron, miközben ugyanők és jó szüleik a cukorzománcos kürtőskalácsot és a köményes pálinkát körbekínálják, kiépül az az utánozhatatlan szín- és ízharmónia, amely ránk, székelymagyarokra jellemző.

És ez a közvetlen és természetes ünnepi hangulat úrrá lesz ilyenkor az egész falun, a nemzeti színekkel körbepántlikázott, virágkoszorúkkal ékesített templomban, a templom előtti hatalmas hárs körül, amely nemsokára illattal árasztja el a kis teret, virágfürtjeit himbálja Kőrösi Csoma Sándor portréja fölött.

Ilyenkor érzi az ember, hogy jó magyarnak lenni, és annak meg is maradni.