Lábán van a lakkos szárú kis csizma...

Az egymásra vetülő két kép, a székely népviseletbe öltözött apróságok, az archaikus falusi ház a faragott székely kapuval látványként tökéletes harmóniában egészítette ki egymást, az, amit láttam, egyszerűen elbűvölt, olyannyira, hogy beálltam az ovis menet után, és az egyik szülőt vagy óvónőt megkérdeztem, hogy kié ez a gyönyörű ruhakollekció? A kislányok és a legénykék öltözetét a szülők csináltatták-e, vagy az óvodáé?

Az óvodáé – érkezett a válasz.

Lennebb a csomakőrösi főutcán székely ruhás fiatalok sürgölődtek a Csoma-napok megnyitójára készülve. Többnyire kovásznai gimnazistáknak néztem őket.

Csoma Sándor portrészobra mellett Fábián Ernőné, Márta asszony sürgölődött. Éppen szándékomban volt, hogy a ruhák származásáról faggassam, mire, mintha gondolatolvasó lenne, a gyermekekben gyönyörködve kiderülő arccal közölte: ezeket a ruhácskákat a kovásznai 1. számú napközi készítette az ő vezetésével, amikor még aktív óvónő-igazgató volt. Erre az ünnepségre a kürtőskalácsot is az általa vezetett alapítványok egyikének asszonyai sütötték, hogy helyi íze és színe legyen ennek az ünnepségnek. Majd elkomoruló arccal közölte, hogy az ünnepségen mindenkinek köszönetet mondtak, minisztériumnak, megyének, csak a kovásznai szervezőknek nem, akik az itt fontoskodó bukarestiek akaratával szemben kiverekedték azt, hogy a műsort ne valami import szereplők szolgáltassák, hanem a helybeli gyerekek, s az is a helybeliek erélyes fellépésének köszönhető, hogy a csomakőrösi templomot a látogatók, a nagykövetségek képviselői orra előtt nem lehet bezárni, ha már Csomakőröst megtisztelik jelenlétükkel.

Ebben a templomban keresztelték meg Csoma Sándort. Ennek a templomnak a szülőföldképét vihette magával Nagyenyedre, Göttingába és Dardzsilingbe.

Csomakőrösön nézem a mindenkit elkápráztató gyermekműsort a kis szobortéren. Véleményemet elhallgatom Fábián Márta előtt, és Szidónia óvó néni előtt is: valamiféle támogatókat fel kellene hajtani, hogy a fiúcskák lábára az egyébként gyönyörű székely ruhákkal összhangot képező csizmácskákat kellene rendelni a szedett-vedett lábbeli helyett.

Utólag viszont szólok. Hátha nem lesz sértődöttség, hanem a fiúcskák lábára a ruhákhoz illő kis csizma és a kislányoknak fekete cipőcske kerül.

Így is kedvesek, szépek, de akkor tetőtől talpig szépségesen szépek lennének. Lábukon lenne a lakkos szárú kis csizma, és majd ha legények lesznek, rásüt erre a hajnalcsillag sugara.