Lengyel, magyar, két jó barát? (Magasles)

Annál is inkább, mert nagyjából a Szolidaritás színre lépése, a nyolcvanas évek eleje óta a magyar sajtó jelentékeny része (és ma is a páston vívó, véleményt formálni akaró képviselői) meglehetősen borúsan ítélte meg, s nemes egyszerűséggel a múltba száműzte a lengyel—magyar barátságot, élesen támadva a gdanski hajógyárban szervezkedő Szolidaritást, lustának tartva a lengyel munkásokat, akik azért szervezkednek, nyugati zsoldon, a szocialista rendszer ellen, mert lusták dolgozni. (Megdöbbentő, hogy ezek a világ fővárosait bejáró tudósítók mennyit értettek vagy akartak megérteni a szakszervezeti mozgalmak változatos történetéből...) Ahogyan Kovács István költő és történész — olvasóink előtt sem ismeretlen, lapunk adta ki Bem apóról szóló kitűnő életrajzát — elmondta: érdekes antológiát lehetne összeállítani ezekből a gyűlölködő, hazug és ostobácska cikkekből. Hogy körülbelül mennyire hatottak az istenadta nép lengyelek iránt táplált érzelmeire, mindennél világosabban mutatta meg az a Bem-szobornál szerveződő spontán tüntetés, ahol a lengyel tragédiában osztozó magyar civilek gyertyákat gyújtottak a sajtóban ugyancsak sokat támadott és mocskolt lengyel elnök tiszteletére.

Hogy miért támadták a Kaczyński fivéreket s újabban az elnököt bizonyos magyar sajtóorgánumok, teljesen világos. A széteső és korrupciós ügyeibe belefulladó lengyel baloldal mintegy előrevetítette az MSZP és a magyar baloldal sorsát.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a lengyelek mindig is éltették, átérezték és ápolták a legendás lengyel—magyar testvériséget és barátságot. Kaczyński nemrég tüntette ki azt az idősebb Antall Józsefet, aki annyit tett a második világháború elején a Magyarországra menekült lengyelekért és azt a felvidéki mártír politikust, Esterházy Jánost, aki viszont a kisebbségi ügyet tűzte pajzsára, és soha meg nem tagadott eszméiért, ideáljaiért végezték ki. Tette ezt a lengyel elnök akkor, amikor Magyarország egyszerűen megszüntette a krakkói magyar konzulátust...

Lech Kaczyński abban is példát mutatott a térség politikusainak, hogy nyakasan és megfontoltan, minden megalkuvást kerülve képviselte országa érdekeit az Európai Unióban. S ez például a román tévéadók emlékező műsoraiban sokszor sokféle olvasatban el is hangzott! A románok — és ezt is hangsúlyosan kiemelték — szerették Lech Kaczyńskit, aki szintén szerette a románokat, mondták, hiszen dédapja Károly király háziorvosa volt, és feleségével együtt egy bukaresti temetőben alussza örök álmát...

De vissza a magyar—lengyel barátságra. Egy verset idéznénk a számtalan vers közül, a Rónay Györgyét! ,,Lengyelbe futott a magyar, / ha mindenét elorozták, / s a lengyelnek is menedék volt mindig Magyarország. / Emez valamely udvarházban / búsult a hazáján, / amazt Krakkóban vigasztalta / lengyel citerás lány, / Danczka fölött süvít a szél, / havat hoz a tengeren át. / Pattognak a fagyban az ágak, / mint a citerák…" Azt hiszem, az Orbán-kormány egyik fontos külpolitikai feladata lesz a lengyel—magyar kapcsolatok új alapokra helyezése és a krakkói konzulátus visszaállítása. Igenis, alapozni kell a két, sorsában annyira hasonló nép évezredes barátságára, hiszen ama népek, amelyek minket szeretnek, nincsenek is olyan sokan... Meg kell becsülni, éltetni kell ezt a hagyományt...