Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 21., szerda: Közélet Kis lépés A borvíz útjánAlig több mint négy hónap áll rendelkezésére a kivitelezőnek, hogy határidőre megvalósuljon A borvíz útja program, látványos munkálatokba egyelőre nem kezdtek, a sokadik ígéret szerint e héttől a háromszéki érintett települések nagy részén hozzálátnak az építkezéshez. Ez derült ki legalábbis a megyei önkormányzat, a temesvári Confort kivitelező cég és a PHARE-pályázatot bonyolító konzultáns vállalat képviselőinek múlt heti megbeszélésén — számolt be a Háromszék érdeklődésére Bíró Donát megyei főépítész. Valamilyen szinten a legtöbb településen dolgoznak, eddig Előpatakon haladtak a legjobban — itt kiépítették a végleges villanyhálózatot, kezdik az alapozást —, Kézdimartonoson, Bodokon, Málnásfürdőn a villamosításnál tartanak, Sugásfürdőn, Baróton bonyolultabb a helyzet, ott még nem kezdték el a kivitelezést.
A temesvári Confort cég egyelőre két helyi vállalkozóval dolgozik együtt: az Elco végzi a villanyszerelést, a Consic az építkezésben vesz részt. A munkálatokat elvileg szeptember 9-ig kellene befejezni, erre nem sok az esély, hiszen majd egyéves késéssel láttak hozzá, de ha legalább kétharmadát sikerül elvégezni, a határidőt meghosszabbíthatják.
A borvíz útja turisztikai infrastruktúra-fejlesztési programban megyénkből nyolc település vesz részt: Barót, Bölön, Sugásfürdő, Kézdimartonos, Málnásfürdő, Bodok, Sepsibükszád, Előpatak. A tervek szerint a mintegy tízmillió eurós beruházás során az érintett helyszíneken rendbe teszik a fürdőket, medencéket, forrásokat, kezelőközpontokat, pihenőpavilonokat, sétányokat építenek. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1016Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||