Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 23., péntek: Szent György-napok Szent György, háromszéki védőszent![]() A Kárpát-medence népe felette kedvelte Sárkányölő Szent Györgyöt. Több mint félszáz itteni település felvette nevét, megszámlálhatatlan katolikus templom védőszentjéül választotta, de van olyan régi protestáns templom is, amelyről tudjuk, hogy a reformáció előtt a sárkányölő volt a titulusa. Ilyen az egykori Szentgyörgyfalva temploma, a valamikori Háromszék vármegye székhelye, Sepsiszentgyörgy református vártemploma is. Most azt vesszük számba, van-e még Sepsiszentgyörgyön kívül olyan templom és kápolna Háromszéken, amelynek hívei a kereszténység e mártírját tekintik védőszentjüknek.
A ferences barátok
esztelneki rendháza mellett korszerű templom áll (képünk), védőszentje Sárkányölő Szent György, ugyanis ő volt a legrégebbi, 1523 előtti kis felsőesztelneki kápolnának a védőszentje. A kápolna mellé az iskolaalapító Nagy Mózes épített házat, és ferences barátokat telepített ide, akik 1690-ben fából kolostort építettek erre a helyre. Nem tehették, nem akarták megváltoztatni az ősi kápolna titulusát, s így Szent György lett a védőszentje annak a kőtemplomnak is, amelynek szentélye a kápolna egy része volt. A Szent György ferences templom mellé aztán megépült a zárda, amely a templommal együtt 1921-ben tűzvész áldozata lett. Hosszú ideig szükségkápolnában hallgatnak szentmisét az esztelnekiek, amit aztán 1980-ban bővítenek, és tágas templommá alakítanak. ,,Igazából a mi felső templomunknak két védőszentje van — tárta fel az érdekes helyzetet Varga Katica, a hely kiváló ismerője —: templombúcsúra emlékező misére konganak a harangok Szent Ferenc és Szent György napján is."
Néma kápolna
![]() Nagyot kell ugranunk időben és térben is, hogy még egy olyan szent hajlékra találjunk, amelynek védelmét szintén Szent Györgyre bízták az építtetők. Levéltári adat sem beszél arról, hogy mikor emelték az árkosi buzgó katolikus báró Szentkereszti család udvari kápolnáját (képünk). Építészeti jellege a késő klasszicista korról árulkodik. Alagsorát a család temetkezési helyeként használták. De mert itt nyugszanak porai az erdélyi magyar szabadságharc elítélt és időlegesen bebörtönzött őrnagyának, báró Szentkereszti Zsigmondnak (1817—1891), aki Bem tábornok ezredében harcolt, bizonyosra vehetjük, hogy a kápolnát is ő emeltette a XIX. század derekán.
Szent György emlékét sem Esztelneken, sem pedig itt nem őrzi oltárkép. Mindkét helyen egyszerű kereszt áll a hófehér falon szent jelképként, felkiáltójelként. Árkoson azonban harangkutató szenvedélyünk vezetett eredményre. Nem volt könnyű leolvasni a kápolna kis fiatornya egyik harangjának köriratát. Nos, azon ez áll: ÖNTETETT SZ. GYÖRGY TISZTELETÉRE, 1845. Meglepetés: a haragon felismertük a sepsiszentgyörgyi Kiss István (János fia) harangműves herelevél-mesterjegyét és az ő munkáira jellemző, szívecskében végződő késő reneszánsz akantuszlevélsort. Ebben a kápolnában, amíg arra lelki szükség volt, mindig a sepsikőröspataki katolikus atyák szolgáltak, őhozzájuk tartozott akkor is, ma is a falu római katolikus filiája. Végigsöpört ezen a helyen másfél évszázad vihara. E sorok írója gyerekkorában, 1944 nyarának végén, az orosz csapatok bevonulása előtt néhány héttel hallotta szólni utoljára a kápolna csengőharangjait, amikor utolsó útjára kísérték második b. Szentkereszti Bélát. Azóta csend borult a kápolnára, nem tudunk róla, hogy felhangzott volna benne bár egyszer is a tedeum. Néma kápolna lett a neve.
Keletnek is szentje
Szent Györgynek talán még nagyobb a tisztelete a Kelet-Római Birodalom térségének egyházaiban, főleg az orosz és a hazai görög-keleti egyházban. Egy dokumentum szerint 1805-ben összeírták a Bodza-vidék ortodox románságát. Ekkor említenek egy görög-keleti templomot az akkori Magyarbodzán. Bizonyára a vidék első fatemploma lehetett. Ennek helyére épült 1836 és 1840 között kisborosnyói Tompa János és a helybeliek ügyködése folytán a későbbi (új nevén) Bodzaforduló ma is álló műemlék régi temploma, amelynek védőszentje szintén Szent György. Alakja látható a templom belső falfestményein.
Szent György a patrónusa Zabrató, Sepsibükszád, Nagyajta régi, valamint Középajta görögkeleti templomainak.
Sepsiszentgyörgy ünnepelt névadójához kapcsolódik a tavaszkezdet. Ennek szimbólumaként ott él a népi hiedelemvilágban, az ő nevéhez fűződik ősi kalendáriumunk egyik legjelesebb napja. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 1152Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

