A szabadság lehetőségei

A műsorfüzetben olvashatunk részleteket a kritikákból, Pascal Bèly nemes egyszerűséggel abszolút remekműnek nevezi, Laurent Bourbousson szerint ,,az előadás gondolkodásra késztet a népek sorsáról, hátrahagyott örökségünkről, a vallás helyéről a világhoz való viszonyunkban, arról, hogy mik vagyunk, és főleg arról, hogy miért jutottunk idáig". Patrice Pavis szerint ,,a rendezés ereje és koherenciája a sötét atmoszférában rejlik, a színészek kórusszerű játékában, valamennyi színpadi elem tökéletes összhangjában…"

Ami nem véletlen, és visszautal Visky és Tompa egy előző produkciójára, a Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyerekért című regényéből írt Hosszú péntekre.

Maga a szerző is utal erre vallomásában, miután azt fejtegeti, hogy miért fogadta el a megtisztelő felkérést, s miért kezdte írni a Visszaszületést, bevallja, hogy ,,az, ami meglepően hamar erős kihívásként mutatkozott, tulajdonképpen a Hosszú péntek idejének folytatódása a második világháború utáni időkbe és személyi tapasztalatok beemelése a meglevő térbe. Annak a lehetőségét láttam magam előtt, hogy folytassam az elkezdett és soha le nem tudható dialógust a szabadságról, az egyén és a közösség mindig feszültségekkel terhes viszonyáról, valamint arról — reménységem szerint legalábbis — a mindannyiunkat közelről érintő kérdésről (vö. diktatúra): szocializálódó egyén vajon lehet-e egyáltalán szabad, miután a fogság tárgyi feltételei megszűnnek (vö. rendszerváltás)? Vajon valóban ki kell halnia a foglyok nemzedékének, negyven éven át bolyongva a pusztában, hogy az elkövetkező nemzedékek számára a szabadság valóságos, tehát a hétköznapi viszonyokat, az emberi kapcsolatokat (férfi-nő, szülő-gyermek, főnök-beosztott, politikum-társadalom stb.), sőt, az ösztönös reagálásokat mintegy áthassa és meghatározza?"

A Dimény Áron által zseniálisan, maximális beleéléssel és hihetetlen belső kisugárzással alakított férfi, ,,a Név Nélküli Ember" újjá- vagy visszaszületésének meghökkentő, bizarr, tragikus és groteszk elemekben tobzódó történetét látjuk a Hosszú pénteken ,,edződő" néző számára is szokatlanul erős előadásban, melynek kórusszerű, rituális játékokban gazdag a koreográfiája. Vava Ştefănescu koreográfus hihetetlen munkát végzett, itt minden pontosan megtervezett, kivitelezett, ezért is beszél az egyik francia kritikus ,,hihetetlenül jól megcsinált előadásról", de hát itt azért jóval többről, összehasonlíthatatlanul többről van szó, a szereplők (Péter Hilda, Orbán Attila, Bodolai Balázs, Györgyjakab Enikő, Bogdán Zsolt, Galló Ernő, Sinkó Ferenc, Kató Emőke és Salat Lehel) egyénként is, a kar tagjaiként is nem játsszák — élik a történetet, s ez hatalmas feszültségeket teremt. Az előadásnak erős atmoszférája van, hatása alól nem lehet kitérni… S ez a rendező, Tompa Gábor érdeme is, aki mérnöki pontossággal és minuciózus aprólékossággal számított és dolgozott ki mindent, a sokszor egymást taszító rituálék összhangját is megteremtve! A jelenetek ritmusát meghatározó zenei összeállítás szintén az ő munkája… Így azt is el tudta érni, hogy a megkomponált keretben, a töredékes, egymást folytató, egymásra hatással levő, helyenként egymást brutálisan terrorizáló történetekben és történettöredékekben éljenek a színészei. Ennél többet egy hasonló, a szabadság esélyeit kutató előadásban aligha lehet elérni.