Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 10., hétfő: Közélet Mulatni esőben is lehet (Szotyori falunapok)![]() Igazi, házi kürtőskalácsot sütöttek a szotyori asszonyok a kultúrház melletti téren, és az ötvenliteres üstben készült tokánynak már az illatától is jókedve támadt az embernek — talán ezért nem tudta a szokatlan hideg és az olykor bőségesen zuhogó eső sem elmosni a falunapokat: egyetlen programpont sem maradt el, és a hangulat sem hiányzott. A szombati megnyitón ugyan elég kevesen voltak — még a nagykorúvá válásuk alkalmával kitüntetett kilenc fiatal mindegyike sem jött el, pedig a nekik címzett díszbeszéd mindössze mondatnyi volt: legyenek felelős polgárai közösségüknek —, de akadt, aki a reggelijét is ott fogyasztotta a sörsátor alatt; a gyerekek pedig nagy izgalommal készültek a kerékpár-, kötélhúzó és futóversenyre.
Az árkosi fúvósok nyitánya után Rápolti István falufelelős, szervező, valamint Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Czimbalmos Kozma Csaba köszöntötte a jelenlevőket, és emelte ki az évenkénti közös ünneplés gondűző, összekovácsoló erejét. A kétnapos, főként zenére — népi és modern muzsikára — épülő rendezvényre a magyarországi testvértelepülés, Alsónána néhány küldöttje is eljött. A tér egyik sarkában a kiállításra méltó háziállatok díszelegtek, és egy szerény, de gondosan karbantartott régiséggyűjteményt is megtekinthettek az érdeklődők. Tegnap hálaadó istentisztelet adta meg az ünnep méltóságát, délután, este több előadásnak és végül utcabálnak örvendezhetett a közönség. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 326Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
