Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 26., hétfő: Szent György-napok Széki varrottasok, és ami mögöttük van![]() Ha vásári színfolt, akkor a Székről érkezett Tasnádi Klára varrottasai. Legalábbis ebben a kategóriában biztosan a széki népviseletben pompázó asszonyé a pálma. Munkái azt is sugallják, jó néha túlpillantani itteni, olykor kissé belterjes székely világunkon, s éppen ezért e népművészeti remekek is lehetőséget teremtettek arra, hogy észrevegyük, „belső anyaországi" határainkon túl is van lélegző magyar közösség. „Kézzel szőtt asztalterítők, én szőttem, a csipkét rá én horgoltam, írásosak, régi falvédők átújítva, átvarrva" és még sok egyéb kézimunka között dolgozott még most is szaporán a hatvanhét éves Tasnádi Klára, aki otthon éjjel két-három óráig is varr. Ötödször jött ide, elégedett a vásárral. Mindhárom lánya megtanulta ezt a mesterséget, egyikük Széken él, másik kettő Szamosújvárott. „Gyermekkoromtól ebbe nőttem bele, ezt láttam a szüleimtől, nálunk az a szokás, hogy a lányoknak stafírungot készítenek, miután az megvolt, nem hagytam abba, mert nagyon-nagyon szeretem ezt a munkát. Nem szabad elvesszen ez a hagyomány, ápolni kell, muszáj továbbvinni." Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1792Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
