Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 26., hétfő: Szent György-napok Várostörténeti lóti-futiMajdnem százan vettek részt szombaton a Kincsvadászaton, amely sokkal inkább várostörténeti, ismereti ügyességi vetélkedő volt, mint a címe által sugallt kalózjáték. Egész fiatalok, tízes éveik elején járók és idősebbek egyaránt beneveztek, korosztályi különbségek nem voltak, s a kérdések is egyformán mindenkihez szóltak. Mint kiderült, bizony nem voltak egyszerűek a feladványok, még azok számára sem, akik próbáltak felkészülni. Az induláshoz a „kérdéscsomagból" legalább tízet helyesen kellett megválaszolniuk. Volt itt kérdés arról, hogy ki volt Albert Álmos előtt a polgármester, de arról is, hol működött a Székely Mikó Kollégium a jelenlegi épület elkészülte előtt, mi volt a mai park helyén stb. Volt csapat, amely gyorsan internetet keresett, mások a parkban örvénylő tömeg soraiban érdeklődtek, s akadt, aki telefonált az otthon ülők, no meg a házi könyvtárak segítségét kérve. Ha nem is minden csapatnak, de sokaknak sikerült átjutniuk az első akadályon, de kiderült, a folytatás sem sokkal könnyebb, nemcsak a távolság jelentett akadályt, de sokszor a cél kiderítése sem volt egyszerű. Tudnánk például a választ arra, hogy milyen civil vulkán van a Hárit és a Közösségért Egyesület között? Az Etna Egyesület irodája a Lábas Házban, a két ifjúsági egyesület szobája között van — ez volt a helyes válasz, no meg a felkeresendő cél. A versenyzőknek tizenhárom célpontot kellett megtalálniuk, s a jó négy és fél órás vetélkedőt huszonkét csapat zárta sikerrel. Sokat elárul, hogy a maximális ötven pontból az elsőknek harminckettőt sikerült elérniük. Az első helyezettek huszonévesek voltak, a következő két díjat azonban tizenévesekből álló csoportok nyerték. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 870Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||