Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 11:20
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. április 26., hétfő: Szent György-napok

Lovas mozi a múltból

Három korszak, történelmünk három képe elevenedett meg szombaton a stadion mögötti téren olyan erővel, hogy bő két órán keresztül jóformán földbe gyökerezett lábbal ámult a több száz fős közönség.
Miközben a gyermekek egymást váltva lovagoltak a háttérben, a porondon előbb nomád őseink legyőzhetetlenségének titkaiba, majd a csikósok, gulyások harcaiba, végül pedig a huszárok már-már művészi gyakorlatozásába kaphatott bepillantást az érdeklődő. Mivel a hagyományőrzők a bemutatójukhoz illő muzsikáról és magyarázatról is gondoskodtak, a mozgóképes műsor bizony történelemlecke volt a javából. Azt még a laikus és kevéssé figyelő néző is észrevehette, hogy mennyire különböző ez a három stílus, és mégis mennyi közös, összetéveszthetetlenül sajátságos vonás van bennük: ügyesség, találékonyság, mozgékonyság, egymásra figyelés nélkül nem jött volna létre az a harmonikus testi-szellemi egyensúly, amelynek eredményességéről annyi legenda szól. Sok gyakorlat kellett ezeknek a meglehetősen nehéz jeleneteknek az előadásához: lóra pattanni kengyel nélkül, vágta közben hátrafelé nyilazni, nyereg nélkül egyensúlyozni embert próbáló feladat, a korhű öltözékbe bújt Csillagőrző Egyesület ilyen bravúros mutatványokkal mutatkozott be; az is újdonság volt sok mindenkinek, hogy a baranta a magyar népi erőpróbákból — ostoros, botos, puszta kézzel zajló párbajokból — és katonai elemekből építkező, nem olyan rég született küzdősportunk, amelyben nem feltétlenül az erősebb van fölényben. A huszárokról már többet tud a mai ember, de ezt a fejezetet is mindig bővítheti — talán nem közismert, hogy Európában Má­tyás király ismerte fel elsőként a könnyűlovasság előnyeit (más országok sokáig csak a hátrányait érezték) —, ámbár attól is gazdagabb lett, ha egyszerűen elgyönyörködött a parádés egyenruhákban, technikás hadműveletekben. Volt, aki álmélkodva tette szóvá, hogy a csapatokban lányok is vannak, szomszédja azonban gondolkodás nélkül rávágta, hogy mindig is voltak, sok nő harcolt férfiakkal vállvetve a honért és a szabadságért. Hát, elbírnánk több ilyen mozgalmas múltba nézést.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Mózes László:
Aki a vasat irányítja
Aki a vasat irányítja Kovácsoltvas gyertyatartók izgalmas formavilága vonzza a tekintetet Nagy I. Gábor csíkszeredai díszműkovács és festő asztalára, ahol feleségével, Ildikóval — ő természetesen már nőiesebb apróságok készítője, gyönggyel, makraméval foglalkozik — közösen mutatják, mit tudnak, miből élnek.

- Mózes László:
Fiatalos lendülettel a levegőben
Fiatalos lendülettel a levegőben
Görkorcsolyás akrobatika
Bravúros, mondhatni, lélegzetelállító akrobatikai mutatványokkal hívták fel magukra szombat délután a figyelmet a PostAll Session fiatalos rendezvény legbátrabbjai a posta épülete előtt: görkorcsolyával és biciklivel (BMX) repültek, pörögtek a levegőben.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS