Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 26., hétfő: Szent György-napok Fájó kérésekről a Roma HázbanEgy lépés a jövőért címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Roma Közösségi Házban a Szent György-napok alkalmával, de bizony inkább visszacsúszással felérő egy helyben topogásnak lehet minősíteni, ami utóbb történt, és ami a közeljövőben várható: a kormányprogramok, az eszközök hiányára hivatkozva gyakorlatilag sem a rendőrségnek, sem a városházának, sem a munkaügynek nincs megoldása a legégetőbb gondokra sem. A Borbély László előző minisztersége idején megígért tizenöt szociális lakás építésének terve mára füstbe ment, a roma közösségi rendőrök alkalmazása szintén, a polgármester meg hiába minősíti multikulturálisnak városát, ha a városháza főleg „ló- és szekérforgalmi" ügyet (a cigány szekeresek meg nem engedett helyeken közlekednek) lát ma a cigánykérdésben, és a Váradi József utcát kettéosztó fal eltüntetése helyett ma már inkább „a szellemi falak lebontásáról" beszél. A rendőrség képviselője szerint „csupán a 25—30" törvénysértővel lenne baj, a többivel nem, viszont mint kiderült: a város a romákra kirótt pénzbírságok miatt is százmilliós központi költségvetési kiutalásoktól esett el, azok kiosztásakor ugyanis figyelembe veszik azt is, a városi bevételeknek hányad része marad behajtatlan.
A romák pedig nem fizetnek, jórészt, mert nincs nekik miből, illetve miként egy hozzászóló szóvá tette: nem várható el, hogy ,,a sok éhes otthoni száj helyett" a kincstárat etessék szűkös napszámukból. A városi bevételeket illető megdöbbentő bejelentésre a rendőrparancsnok mindenesetre rögtön igyekezett reagálni, át kell nézni, mely pénzbüntetéseket lehetne „munkanapi" kötelezettséggé átminősíteni — mondotta —, hogy a városi statisztikákon javítani lehessen.
Kiderült a tanácskozáson, a cigány szekereseknek anyagilag gondot jelent az elrendelt táblacsere-kötelezettségnek eleget tenni, napi 10—20 lejt ha meg tudnak keresni, abból nem futja illetékekre, emiatt nem tudják kifizetni a születési bizonyítványokért kért száz lejt sem.
A roma hozzászólók kifogásolták továbbá, hogy táncaikat mások mutatják be, holott azt ők szeretnék megtenni, mire Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke közölte, a kapott 1500 lejből saját táncosaik számára ruhát fognak vásárolni, hogy a Szent György-napi nagyszínpadra is kiállhassanak. Másik felszólaló legelőt kért, és hogy az Olt menti árterületet továbbra is kaszálhassák, mint korábban, hogy ne kényszerüljenek lopásra. A munkaadók pedig ne utasítsák el a jelentkezőt csak azért, mert cigány. Dima József őrkői lakos felidézte, hogy korábban tíz-tizenöt házanként tisztasági felelősöket neveztek ki, azok hatására nagyobb volt a rend, jobb volt a szervezettség, azt a rendszert kellene hát ismét bevezetni.
Lapunk legelőkre, utcaépítésre vonatkozó kérdésére Antal Árpád polgármester azt felelte: „nem lehet a város magyar és román lakosságának adóját mindig erre fordítani, így mások is követelhetnének ingyen", de a legelőbővítést megfontolják. Utcahálózat valóban kellene az Őrkőn, egyelőre az ide vezető utcák csatornázása, feljavítása folyik. Végül a polgármester feljegyezte azt a javaslatot, hogy a villany nélkül tengődő családokon egy áramfejlesztővel lehetne segíteni, és a jelen levők végignézték a fiatal cigány táncosok valóban színpadra kívánkozó, szilaj, temperamentumos műsorát.
És még egy megjegyzés: az őrkői romák anyanyelve a magyar. Aki velük valóban szót akar érteni, az nem szövegelhet másfél órán át románul, mert azt egész egyszerűen nem értik. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 548Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||