Európa üdülőországa?

Akárcsak a tengerparton, ahol a turisták 80 százaléka még mindig belföldi (ez Bulgáriában fordítva van), a székelyföldi fürdővárosok és gyógyüdülőhelyek idegenforgalmi szolgáltatásait is a honiak veszik főleg igénybe, akik zöme ráadásul az Országos Nyugdíjpénztár kedvezményes kezelőjegyeivel érkezik. A szállodák jó részét tehát az országos újraelosztó rendszer tartja működésben, akárcsak az átkosban. Mesterséges lélegeztetésnek is nevezhető, de még szerencsés, aki részesül belőle, mint láttuk, számos kisebb fürdőhely a nemlét szélére sodródott amiatt, hogy e rendszerből kihullott. Málnásfürdő, Előpatak, Borszék, számtalan kisebb gyógyüdülőhely jutott e sorsra, s ha van számukra feltámadás, akkor úgyszólván a nulláról kell majd indulniuk a romok közül, ha a mai konjunktúra megfordul, és ismét érdemes lesz beruházni, fejlesztésükbe kezdeni.

Távolról sem kívánjuk itt lebecsülni e nyugdíjasoknak szánt vendégforgalom jelentőségét, úgy véljük, erre továbbra is szükség lesz, a kispénzű emberek különben nem is juthatnának hozzá a gyógyüdüléshez, és kimaradnának abból, ami különben mindenképpen megilleti őket. Még ahhoz is csak gratulálni lehet, ahogy a kérdést Kovásznán a rentabilitási igényekhez igazították. Ama üdültetési forma megmarad, és remélhetőleg még kiterjedtebb rendszer formáját ölti, kívánjuk, egyre többen részesüljenek kedvezményeiből. Látni kell azonban, helységfejlesztésre, a szolgáltatások színvonala látványos emelésére nem alkalmas, és emiatt már az életképességét is kikezdi eme üzleti formának, veszélyezteti helyzetét a piaci versenyben.

De magának az országos idegenforgalmi hálózatnak sem sikerült még betagolódnia a nemzetközi körforgásba, versenyképességéből emiatt folyamatosan veszít, a létesítményeknek legjobb esetben a szinten tartásra futja, fejlesztésről nem is álmodhatnak, a korszerűsítés pedig számukra egyelőre merő ábránd. Nem egy valamikori fürdőhelyet pedig puszta ingatlanbefektetésként kezel a spekulatív tőke, mintegy pihenteti benne pénzét, s miközben gallyra megy bennük minden, csak az alkalmat lesi, hogy haszonnal adhasson túl rajtuk.

Szükséges tehát az országos fejlesztési politika, mely kisegíti a mélypontra süllyedt, vergődő, pusztuló üdülőhelyeket, szükséges továbbá a helyileg fejlesztésben érdekeltek összefogása, és kell egy olyan stratégia gyakorlatba ültetése, mely az idegen és hazai nem spekulatív tőkét beengedi, nyit a nemzetközi piac és turistaforgalom irányába, leküzdi annak a hibás körforgásnak a kényszerét, mely fokozódó tőkehiányt és lemaradást, magyarán hanyatlást produkál. Az Orszá­gos Nyugdíjpénztár ma úgyszólván egyedüli fenntartója e szállodaláncnak, holott az országnak a nemzetközi pihenő- és gyógyturizmus haszonélvezőjének kellene lennie. Ami a bolgároknak sikerült a maguk tengerpartján, ami a görög idegenforgalmat jövedelmezővé teszi, az európai körforgásban áramló magasabb jövedelmekből való részesedés, az a hazai üdültetők számára sem elérhetetlen, de kétségen felül beruházást, valamint szemléletváltást és más viselkedési normákat igényel. A kispénzű, támogatott kezelőjegyét szorongató kisnyugdíjas helyett az európai turisztikai szabadpiac vevőjét kell becsalogatni az országba, minden lehetséges eszközzel az ő kedvét keresni, az európai standardokban gondolkodó tőkét bevonzani ahhoz, hogy e bénító belső konzervativizmusból kitörhessünk.

Gondoljuk meg, a környezetszennyező és korszerűtlen csausiszta nagyipar jó hányadának összeomlása után egész régiók tisztultak meg az ipari mocsoktól, a központi helyet elfoglaló, kiterjedt erdőségek által borított hegyek is arra predesztinálják Romániát, hogy Európa egyik üdülőországává lépjen elő. E potenciál kiaknázásának szűkebb hazánk, a Székelyföld egyik fő haszonélvezője lehetne. Persze, ha léteznek is az ilyen irányú fejlődésre utaló jelek, azok még fölöttébb szerényeknek nevezhetők.

A továbbiakban olyan kovásznai fejlesztésekről lesz szó, melyekben már fellelhetők a fentiekben felvázolt jövő csírái.

Hogy néha egy menedzseri szemléleti változás is kifoghat a tőkehiányon, azt a múltkor bemutatott Héphaisztosz Szálló egy újításával bizonyítjuk. Az évtizedek óta Sütő Magdolna által vezetett hotelben pár éve szórakoztató parkot hoztak létre. Hogy a kezelés leteltével a vendégeket a tömény unalom fojtogatta, hogy a központban vagy a környező erdőkben tett sétákon kívül semmiféle egyéb kikapcsolódási lehetőséget nem kínált a fürdőhely, az nem volt titok az ántivilágban sem, de erre persze a grandomán és elvétett iparosítás célját a végkimerülésig kergető rezsim idején a gyógyszert meglelni nem lehetett. A zsarnoki rendszer nem csupán az emberek magánéletébe nyúlt mélyen és illetéktelenül bele, de aszketikus feltételeket kényszerített még az üdülővendégekre is. Hogy egy érintőlegesen ide illő helyi példával éljünk: mesélik, az ún. Ceauşescu-villa névadója egyszer sétára indult a környéken, és megütközött azon, hogy a felszeg lakosai milyen szép és tágas faházakat építettek maguknak már azokban az években. (A vajnafalviak viszonylagos kedvezményeket élveztek, a téeszek juhászatának kezelőiként jobban éltek az átlagnál.) A kondukátor a ,,nagy fapazarlás" láttán dühbe gurult, és azonnal intézkedett, hogy e ,,fényűzésnek" vessenek véget. (A helyiek villaépítése végül a rendszerváltás után vehetett újabb lendületet.) Nos, aki még a magánerős hajléképítést is szabályozni kívánta, persze hogy a szórakozást, mint olyat, száműzte országából. Emiatt Kovászna a mai napig nem kínál elegendő kikapcsolódási lehetőséget, bár folynak már ilyen fejlesztések. A kezdeményezők közt épp az említett szálloda, mely élve a lehetőséggel, hogy bevétele egy részével gazdálkodhatott, a szomszédos szállók vendégei által is látogatott szórakoztató parkot hozott létre Édenkert néven a saját telkén.

— 2000-ben kezdtünk neki, mert úgy ítéltük meg, szükség van rá — meséli Sütő Magdolna —, a vendégeknek a kezelés végeztével nincs mit kezdeniük magukkal. Egy belső víkendtelepet képzeltünk el, ahol külön hétvégi programokat is tarthatunk. Öt szomszédtól megvásároltuk a szükséges 32 áras telket, melyben van szépen karbantartott zöldövezet, park, sétányok és padok. Található itt továbbá egy hatvanszemélyes terem, amelyben különféle rendezvények tarthatók eljegyzéstől kicsengetési ünnepségig, volt itt már keresztelő is, és bármilyen összejövetel számára alkalmas. Építettünk egy negyvenszemélyes teraszt, a harmadik részében pedig piknikezőhelyet rendeztünk be házikókkal, asztalokkal, fatönkös ülőhelyekkel, ahol száz embert is tudunk fogadni. Egy időben tehát akár kétszáz embert is szórakoztatni tudunk a kertünkben. Élő zenével szolgálunk szerdától vasárnap estig, a hétfő szabad. Más napokon bármikor látogatható, felszolgálunk flekkent, mititejt, fagyit, bármit, amit a vendégek megrendelnek. Konyhánk jó hírnévnek örvend, a szállóvendégek étkezdéjét is ellátja. A vendégek jó része a parkban tartózkodik, a padokon ülve beszélget, este megélénkül az élet, akkor érkeznek a táncolni kívánók, a környező szállodák vendégei és a helybeliek is nagy számban látogatják.

Adjuk hozzá a fentiekhez, a kovácsok istenéről elkeresztelt szálloda adott otthont két évtizeden át a legutóbbi időkig a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület által szervezett évi tudományos ülésszakoknak, itt szálltak meg a világ négy sarkából összesereglett kutatók, itt részesültek ellátásban. Okvetlenül köszönetet érdemel ezért, a város és megyénk hírnevének öregbítéséért minden elismerés megilleti, a szervezők egyik fő támaszaként hozzájárult a rendezvény felfuttatásához. Idén, mivel a minisztérium és a megye is beszállt a szervezők közé, és nagykövetek, maga a miniszter tette tiszteletét a megnyitón, a több pénzből a város vadonatúj, négycsillagos szállodájához pártolt viszont át a rendezvény.

Sorozatunk szempontjából e tény jelentősége nem kicsi. Újfajta piaci igények jelentek meg a régióban, azoknak mintegy elébe menve pedig egy új szolgáltatási forma, mely érzésünk szerint már a fürdőváros várható alakulásának fősodrából, jövőjéből is megelőlegez valamit. Erről legközelebb.