Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 29., csütörtök: Közélet Féljünk-e ama frányatíz százaléktól? (Kármentő)Nem valószínű, hogy komolyan gondolta a bejutási küszöb tíz százalékra való emelését az államfő, alighanem amolyan ütőkártyaként akarja viszont felhasználni az ötletet a rá váró alkudozásokban. Mint ismeretes, a parlament egykamarássá változtatását forgatja fejében, ráadásul a képviselők számát is drasztikusan csökkentené. Az ellenzék, de a kormánypártok közül is az RMDSZ ellenzi a javaslatot, szüksége van hát eddigi érvei és népszavazási sikere mellé olyan további tárgyalási tartalékra, mellyel rávehető ez utóbbi is arra, hogy lenyelje a békát. Băsescu ugyanis eldöntötte már, hogy márpedig Románia államformája az elnöki köztársaság lesz, s eme vágya szerint szabná át az alkotmányt a parlament szerepének nagyfokú meggyengítésével. Az ellenzék, de maga a kisebbségi érdekszövetség sem érthet egyet e törekvéssel, hiszen maga alatt vágná a fát, ha belemenne. Az államfőnek hát olyan kényszerhelyzetet kell teremtenie, melyben az RMDSZ például kieshet a politikai életből, elveszítheti parlamenti képviselőit is, ha ellenkezik, ama egy kivételével persze, mely hivatalból jár minden kisebbségnek. Ehhez pedig a tíz százalék biztos eszköz.
No de miért valószínűtlen, hogy az államfő végig is viszi, amit úgymond tervez? Ha a magyar kisebbség elveszítené képviseletét a törvényhozásban, az akkora elégedetlenséget szülne mind külföldön, mind belföldön, hogy a román politikai osztály úgyszólván belehajszolná a kisebbségi vezetőket ama autonomista harcba, melyről őket pontosan a politikai szerepvállalás, a kormány- és közigazgatásbeli pozíciók felkínálásával tántorította el a kilencvenes évek közepén. E kompromisszumnak azóta is fő haszonélvezői épp a kormányszerepre vágyó többségi pártok, melyek a különben fölöttébb aszimmetrikus hatalommegosztás révén az RMDSZ-ben a befolyás morzsái fejében mindig hűséges szövetségesre leltek. Végigpróbálta ezt már mindhárom nagyobb párt, s eme alku azóta is a kisebbségi kérdés hazai kezelésének fő fegyvere, a nemzetiségi béke fenntartásának fő eszköze.
Igazat adunk hát a liberálisoknak, akik nem kis rosszmájúsággal jegyezték meg, hogy a tízszázalékos küszöb ötlete az RMDSZ-nek szánt figyelmeztetés — ámbátor a kétpárti parlament szorgalmazása éppúgy irányulhat őuraságaik ellen is —, kevésbé tartjuk azonban valószínűnek, hogy e fenyegetését az államfő be is váltja. Ötletét persze felhasználhatja a magyar igények bármelyikének lefaragására, s mint ismeretes, épp a magyarságnak tett ígéretek — kulturális önrendelkezés, tanügyi kérdések, kisebbségi törvény stb. — teljesítése lenne soron.
A băsescui kísérleti léggömb feleresztése tehát semmiképpen sem jó jel, bár a tízszázalékos küszöb alighanem amolyan rémületkeltő, de nem igazán veszélyes mumus marad csupán. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 699Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||