Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. április 30., péntek: Közélet Csökkentették a városi cég vagyonátA sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén folytatódott az immár egy éve tartó Urban Locato-vita, ezúttal a város tulajdonában levő kft. törzstőkéjének tervezett csökkentése vezetett a testület két magyar frakciójának újabb összetűzéséhez. Hosszú vitát váltott ki a múlt tanácsülésen elfogadott, utólag a polgáriak által megfellebbezett, a Bálint József alpolgármestert — aki tegnap óta a tanács MPP-s frakciójának vezetője lett — hatáskörök nélkül hagyó határozat is. Még a napirend elfogadása előtt vita alakult ki. Felmerült ugyanis, hogy a testületnek nem volt érdemben tudomása arról, mit tartalmaz az április 19-i ülésen előterjesztett határozattervezet, a polgáriak annak visszavonását kérték, illetve azt javasolták, ezentúl a meghívóval együtt kapják kézhez a határozattervezetek kinyomtatott változatát is, ne csak interneten küldjék el számukra. Felvetésüket leszavazta a testület, miután a képviselők laptopot kaptak az önkormányzattól, fölösleges pénzkidobás lenne huszonegy példányban kinyomtatni a határozattervezeteket, de ha bárki papíron szeretné látni, a jegyzői irodában megtalálja kinyomtatva — hangzott az ellenérv.
Az Urban Locato cég törzstőkéjének csökkentésére beterjesztett határozattervezet jogi vitát szült: az indoklás szerint azért csökkentenék felénél kevesebbre a kft. vagyonát, mert az túl magas a cég forgalmához, illetve adósságaihoz képest. Ezt a lépést pénzbeli elvonással és a Bánki Donát, Gyár, Kőrösi Csoma Sándor, Kós Károly utcai, valamint sugásfürdői épületeknek az Urban Locato kezeléséből való átvevésével szándékoznak kivitelezni. Az MPP értelmezésében mindez vagyoni kérdés, amihez a testületben kétharmados döntés szükségeltetne, a polgármesteri hivatal jegyzője szerint viszont a kereskedelmi társaságokat szabályozó törvény előírásai alapján kell eljárniuk, azaz az abszolút többség szavazata is elégséges a döntés meghozatalához. A polgáriak azt is kifogásolták, hogy egy értékes ingatlan kikerül a város tulajdonából — az Aquacov regionális vízszolgáltatónál szükséges alaptőke-emelésbe a város a Bánki Donát utcai ingatlannal szállna be pénz hiányában. A polgármester szerint ez nem jelenti az ingatlan elidegenítését, hiszen az Aquacovban Sepsiszentgyörgy a részvények 52 százalékával rendelkezik, azonkívül bármikor kiválthatja az épületet. Annak a véleményüknek is hangot adtak, miszerint a törzstőke kevesebb mint felére apasztása a következő lépés az Urban Locato feloszlatásához vezető úton, mert az ingatlanok elvételével jövedelemforrásai java része nélkül hagyják a céget.
A hosszúra nyúlott vita során a nézetek nem közeledtek, végül 11 igen szavazattal 9 nem ellenében és egy tartózkodással jóváhagyták az Urban Locato törzstőkéjének csökkentését. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 908Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||