Ígérgetések földje

És alig néhány hónap múlva kiderült: korántsem oly rózsás a helyzet, miként arról a szép szavakból lehetne következtetni. A jelek szerint ugyanis sem pénz, sem szakértelem, sem akarat nincs arra, hogy az egyre mélyebb gazdasági válságba sodródott országot a munkahelyeket teremtő, hosszú távon megtérülő fejlesztések révén próbálják valamelyest lábra állítani. Az önkormányzatok számára is elapadtak hát a központi források, hiába a hatalmi helyzet, a kormányzókkal kiépített kapcsolatok, a beharangozott pénzeszsák helyett csak csordogál egy-egy kisebb, toldozásra-foldozásra ha elegendő összeg, amúgy se útjavításra, se a lakások hőszigetelésére, se csatornázásra nincs pénz. Némi reménnyel mindössze az európai uniós alapok kecsegtetnek, ezek lehívásában azonban késés tapasztalható, így csak a következő időszakban várható, hogy konkrét, szemmel látható eredményei lesznek a benyújtott pályázatoknak.

Ráadásul a magyarság számára fontos nemzeti ügyekben sem sikerül egyről a kettőre lépni: sem a kisebbségi törvény, sem a régióátszervezési jogszabály elfogadására nem mutatkozik sok esély, az alkotmánymódosítási tervezet nem ígér sok jót, az államfő saját hatalmának megszilárdításán és kiteljesítésén fáradozik, közben meg, afféle intés gyanánt, talán hogy elejét vegye a követeléseknek, a parlamenti küszöb megemelését is kilátásba helyezi.

Minden jel arra utal hát, messze még az ígéret földje. Vezetőink pedig talán azon is elgondolkodhatnának: vajon jó úton járunk-e egyáltalán?