Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 1., szombat: Közélet Székház nélkül a székelyföldi képzőművészekA Barabás Miklós Céh nem ismeretlen Sepsiszentgyörgyön, az erdélyi képzőművészek csoportosulása épp tavaly ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. November elején a Gyárfás Jenő Képtárban szerveztek nagyszerű kiállítást, s az Árkosi Művelődési Központban tartották konferenciájukat. A kolozsvári székhelyű céh megalakítaná székelyföldi fiókszervezetét, ehhez helyiségre lenne szükség. Találtak is megfelelőt, hiszen a városvezetés támogatta kezdeményezésüket, a polgármesteri hivatallal szemben, a bank fölötti épületrész a város tulajdona, azt adták volna öt évre használatba ingyen. ,,A Barabás Miklós Céh használatába területi iroda és konferenciaterem létesítésére a székelyföldi képzőművészek számára" — állt a tervezetben. Erről az önkormányzatnak kellett döntenie, s vagyoni kérdésről lévén szó, kétharmados vokssal. Csakhogy a testület nem szavazta meg a határozattervezetet. Mert a Székelyföld szó továbbra is zavarja a román képviselőket. Nevükben Ivan Nicolae érvelt, nem azzal, hogy a Székelyföld létét tagadta, sőt, elismerte mint egykor létező régiót, ellenben kizárónak, az irodát, konferenciatermet nem akárki által használhatónak tartotta ebben a megfogalmazásban. ,,Mert mi történik, ha idejön egy brassói képzőművész, nem lévén székelyföldi, nem mehet be, nem állíthat ki?" ― tette fel a kérdést, s javasolta is a megoldást: vegyék ki ,,a székelyföldi képzőművészek számára" megfogalmazást. Kolléganője meg gyorsan odasúgta: elég, ha a Székelyföld szót kiveszik. Ennyit az érvekről. Melyek normális körülmények között semmi hatással nem lettek volna a testületi döntésre, csakhogy az elején telt házas csütörtöki tanácsülésen ekkorra már tizenheten maradtak a teremben, így történhetett meg, hogy a négy román képviselő ellenszavazata megbuktatta a határozattervezetet. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 716Olvasóink értékelése: 2.33Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||