Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 1., szombat: Máról holnapra Ördögi körökEgy-egy sajtóbotrányra van szükség, hogy nagy nyilvánosság elé kerüljenek a román társadalom amúgy ismert, de eddig elhallgatott újabb és újabb rákfenéi. Szinte heti rendszerességgel szembesülünk döbbenetes esetekkel, s majd mindenik mögül elősejlik a még sötétebb valóság. Néhány az elmúlt napok eseményeiből: a beteg s így kényelmetlenné vált örökbe fogadott gyerektől megválni akaró szülő, illetve a másik, aki elismeri, csak néhány évre kívánt társaságot, immár visszaadná a csemetét, inkább karriert kíván építeni; az iskolapadok közt sztriptíztáncot lejtő diáklányok, no meg azok a páciensek, akik egy egyszerű műtét, rutinszerű abortusz után élet-halál közt lebegnek a kórházi fertőzések miatt.
Egy bukaresti színésznő s egy ismeretlen fiatalasszony esete irányította a figyelmet a kórházi fertőzésekre, s alig néhány napon belül az ország másik sarkában felbukkant egy újabb megbetegedés. Ha a sajtó alaposan megpiszkálja, kiderül, bizony lépten-nyomon előfordulnak súlyosabb, akár a beteg életét is veszélyeztető, olykor halált okozó vagy éppen enyhébb, „csak" pár hetes kellemetlenséggel járó fertőzések. Pedig a hivatalos jelentések alapján Románia e szempontból igen jól áll, jobban, mint a fejlett uniós országok, Németországban vagy Franciaországban sokkal több bejelentett kórházi fertőzésről szólnak a statisztikák. S ha a fertőtlenítés hiánya, a műszerek, gépek cseréjének elmaradása a kevés pénzzel, esetleg emberi hanyagsággal is magyarázható, a torz aluljelentések már az egész rendszer rákfenéjét, a jogi szabályozás hiányosságait is elővillantják. A kórházmenedzserek nem jelentik a fertőzéseket, mert ezek alapján lepontozzák intézményüket, és a következő szerződésnél még kevesebb pénzt kapnak. Ha kevesebbet kap a kórház, akkor még alacsonyabb összeget szánhatnak új gépekre, fertőzésgátló szerekre stb... Ördögi kör, amely mindegyre visszaköszön, ha az egészségügy, tanügy vagy szinte bármilyen más terület különböző gondjai kerülnek előtérbe.
Egymást követik a reformokat ígérő kormányok, majd konkrét megvalósítások nélkül kényszerülnek távozni a leglelkesebb miniszterek is. Az alappillérek: az egészségügy, az oktatás, a szociális védelem — s sorolhatnánk más fontos ágazatokat — egyre mélyebbre süllyed a pénztelenség, a fejetlen kapkodás és a fentebbihez hasonló ördögi körök csapdájában. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1262Olvasóink értékelése: 3.75Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||