Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 11., kedd: Közélet Elrepült a műcsőrű gólya![]() Kéthetes kiruccanásokra eddig is volt példa, de immár négy hete nem tudni semmit a műcsőrű gólya sorsáról. Az Uzonkának keresztelt, egy uzoni gazdaságban szabadon élő madár most érte el az ivarérettséget, ezért remélik, hogy vándorútra kelt a többi környékbeli fajtársával, biztosat azonban nem tudni — közölte Kelemen László, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis természetvédő egyesület vezetője. A gólya két évvel ezelőtt egyike volt azoknak, amelyek mozgását egy rájuk szerelt készülék segítségével műholdon is követték, ez a (francia) program azonban lejárt, bár most lenne igazán hasznos, hiszen tavaly nemkívánatos hírnévre is szert tett a népszerű szárnyas: garázda emberek befogták és letörték a csőrét. Könnyen el is pusztulhatott volna, ha az állatbarátok összefogásával nem jut új, műtéttel felszerelt műcsőrhöz. A világpremiernek is számító beavatkozással Uzonka ismét teljes értékű gólya lett, noha a csőrök egyévi használat után meglazultak, és erősítésre szorultak. Ezen a nyáron teljesen elvegyült a többi között, ezért remélik, hogy velük tartott. Kelemen szerint inkább csak azért aggódnak érte, mert nagyon barátságos, és keserves tapasztalatai ellenére sem fél az emberektől. Azonosítása nem nehéz — a műcsőr ugyan nem feltűnő, de mindkét lába gyűrűzött. Az egyesület egyébként minden télen felvállalja az itthon maradt gólyák gondozását, ezek száma évről évre növekszik: tavaly már nyolc termetes madarat kellett ellátni. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 390Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
