Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 3., hétfő: Közélet Szervezkednie kellene az ifjúságnak (Művelődési kiadások Kovásznán)Megszületett a kovásznai városi tanács kulturális kiadásokat illető határozata, idén összesen 65 000 lej áll rendelkezésre művelődési célokra. A felhasználási elképzelésekről Tordai Cecíliát kérdeztük, aki a Művelődési Ház vezetőjeként a tevékenységek jó részéért személyesen is felel majd. ,,Az összeg körülbelül ötezer lejjel kisebb a tavalyinál, remélhetőleg még kiegészíthető. Nagyobb összeg jutott, és méltán, a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, amelyről a Csoma-napok kapcsán sok szó esett mostanában. Hasonlóképpen a Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub. Ezek rendszeresen tartanak összejöveteleket. Nagyobb összeggel szerepel még a Iustinian Teculescu Egyesület, amely a juhászfesztivált minden évben megrendezi. Egynapos rendezvény, és mégis szinte annyit kapott, mint a Csoma Egyesület" — sorolta az igazgatónő.
,,Nagyobb összeget kap még a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, amely most egyesületet is létrehozott, hogy e pénzeket kezelhesse. Itt a helyi hatóság a tulajdonképpeni iskolai tevékenységbe segít be kiegészítő jelleggel, támogatjuk a diákszínjátszást, melyet országos szinten is számon tartanak, továbbá a néptáncosokat és az iskolanapi projektjüket. Több tervezetére kapott pénzt az Avram Iancu-iskola is, így utazásra, partnerkapcsolatok ápolására" — mondta Tordai Cecília.
Az igazgatónő nem helyesli, hogy az egyházaknak nem hagyott jóvá a bizottság pénzt azon a címen, hogy nekik már osztottak. ,,Köztudott viszont, hogy azokat az összegeket halaszthatatlan javításra kénytelenek fordítani, úgyhogy alighanem több projektről le kell majd mondaniuk." Hátráltathatja ez a református férfidalárdát például, márpedig ,,a kórusok nagyon fontos szerepet töltenek be a városban". Hasonlóképpen megérdemelték volna a csomakőrösi gyerekek, hogy az egyház által vezetett kézműves-tevékenységüket a város támogassa. Örvendetes viszont, hogy a Pastorala vegyes kamarakórus, mely idén lesz tízéves, és CD-t is készül kiadni, segítségben részesült. További összegek jutnak még a Tanulók Klubja, az óvodák, valamint a Profik Egyesületnek, mely gasztronómiai rendezvényeken öregbíti a város hírnevét, kolbásztöltő fesztiválokról hozott haza díjakat, és besegít bármilyen más rendezvénybe, ha szükség mutatkozik rá.
A művelődési ház vezetője úgy véli, nagyobb baj, hogy kevés a civil szervezet, azok is főleg a közép- és idősebb korúakat ölelik fel, az ifjúság kezdeményezőkészségét kellene a városnak a jövőben fokozottabban ösztönöznie. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 609Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||