Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 3., hétfő: Közélet A hétvége híreiTámogatás Görögországnak
Három év alatt 110 milliárd euróra rúg a Görögországnak nyújtandó nemzetközi támogatás az euróövezeti pénzügyminiszterek tegnap esti döntése szerint — jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben a találkozót követő sajtótájékoztatón. Athén a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val kötött megállapodást erről, az egyezség részeként jelentős reform- és takarékossági programot is véghezvisz. Juncker bejelentette, hogy a miniszterek úgy döntöttek, aktiválják a Görögország segítésére kidolgozott mechanizmust.
Kolozsvári reptér: javítás miatt zárva
Május 6-án 8 órától május 10-ig bezárják a kolozsvári repülőteret, mivel javítási és karbantartási munkálatokat végeznek a fel- és leszállópályán — jelentette be a légikikötőért felelős Kolozs Megyei Tanács. Felkérik az utasokat, a légitársaságoktól kérjenek információkat a járatok indulásáról és érkezéséről vagy egyéb programmódosulás felmerülése esetén. A munkálatok során 140 betonelemet cserélnek ki a leszállópályán, a javítások a repülőtér kiterjesztését és korszerűsítését célozzák.
Pokolgépes támadáskísérlet New Yorkban
Pokolgépet találtak a rendőrök a New York-i Times Square-en helyi idő szerint szombat este egy parkoló terepjáróban. A halálos támadást sikerült megakadályozni egy éber utcai árusnak és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően. A robbanószerkezetet a tűzszerészeknek sikerült hatástalanítaniuk. Egyelőre nem tudni, ki állhat a robbantási kísérlet mögött, és miért akarták működésbe hozni a robbanószerkezetet. A sötétzöld Nissan Pathfinderre, amely üresen, járó motorral és vészvillogóval állt a 45. utcában, a Hetedik és a Nyolcadik sugárút között egy utcai pólóárus — egy vietnami veterán — figyelt fel. Szólt egy lovas rendőrnek, aki azonnal erősítést kért, terrorelhárítók, tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre. Miután a szakértők megbizonyosodtak róla, hogy a robbanószerkezet nem léphet működésbe, elszállították a járművet. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 928Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||