Sokadalom az Óriáspince-tetőn

A tömeg összetétele generációs bontásban tekintve is figyelemre méltó, pince-tetői majálisos hagyományt alapító: rendkívül sok volt a gyermekapróság, ők majd belenőnek a szüleik, nagyszüleik szeme láttára és bábáskodásuk révén születő Hagyományba. A pince-tetői majális valósággal rehabilitálja az átkos korszak politikai manifesztációvá züllesztett népünnepélyeit. Eszmeileg ez az ünnepség figyelemre méltó hozadéka. A HáromszÉKünk másik, minden egyéb megyei rendezvénytől megkülönböztető ékessége a szekértábor, a kézművesvásár helyi hagyományokra épülő eredetisége. Nagy rendezvényeinket általában felveszi a bóvliáru, a giccs. Az igazi értékek idei seregszemléje ebben a vonatkozásban meggyőző, képletesen szólva némely falunapi kirukkoláson tapasztalható vitatható értékű szokások, versenyek, szórakoztató műsorszámok fölé, az Óriáspince-tető magasába emelkedett.

Az Óriáspince-tető idei (ráfos) Szekérdíjasa Csernáton. Bölöni Dávid polgármester, a néprajzos és népes Haszmann família, valamint a többi szervező egyedi módon magát a szekértábor fogalmát is megjelenítette kiállításán: a két gyönyörű, mintaszerűen konzervált, pengő tengelyű ünnepi kocsiszekér táborszerűen lezárta a legnagyobb kiállítási teret, s ezen a téren az értékteremtő Csernátont a maga gazdagságában, változatosságában és szépségében jelenítette meg.

A figyelemre méltó szakmai illetékességgel kialakított kiállítótér jelentős közösségi munka eredménye: Haszmann Pál múzeumvezető szerint a nagyközség polgármesterével együtt tíz napon át mintegy félszáz csernátoni nő és férfi készült erre a majálisos bemutatóra, amelynek főhőse a ráfos szekér volt. A polgármester az egyik szekér bemutatása közben vázolta ennek előtörténetét. Apja a második világégés ,,szovjet bejövetele" előtt hírét vette az orosz zabrálási szokásoknak, és szekereit hatalmas mennyiségű szalma alá, a csűr odrába rejtette. A szekerek a kritikus időket ott vészelték át. Évek múltán az egyik felsőcsernátoni férfi ötlete volt, hogy a csűr oldalát bontsák ki, és úgy vegyék elő a szekereket. Ebben az esetben nem kell a nagy mennyiségű szalmát kihordani.

A két szekér révén körbefogott teret egy állványokra helyezett vándorkiállítás pannói zárták le, amelyek szöveges, fotós megjelenítéssel Cserná­ton négy településének, Alsó- és Felsőcserná­tonnak, Albisnak és Ikafalvának a történelmi és kortársi értékeit mutatták be. A pannók míves asztalosmunkával erre az alkalomra készültek. A csernátoni alkotómunka minőségét szemléltette a szekerek mellett a másik sztárvendég, a csernátoni származású, nyugdíjaséveire Brassóból szülőfalujába hazatelepedett Mántó Béla maga készítette cimbalma. A Szekérdíjas csernátoniaknak a legapróbb részletekig kidolgozott kiállítás szervezésére, alkotói hozzáállásukra, gazdag fantáziájukra jellemző, hogy semmiféle témaidegen tárgy, eszköz nem zavarta a látványban gyönyörködő seregletet. Még egy modern ülőalkalmatosság sem. A versenyzők mezőnyéből kiemelkedő minőséget nyújtó pityókás berbécstokány elkészítéséhez még a tűzhely peremét is hazulról, a Csernáton patakának görgetegköveiből alakították ki.

Az emlékezetes látványhoz tartoztak a székely ruhás csernátoni menyecskék is, akik az étkeket, a hagyományos italokat bemutatták és felszolgálták. Még a saját készítésű mézet is. A stilizált szabású asszonyi viselet a csernátoni múzeum mintaanyagából került elő. A csernátoniak kiemelkedő teljesítményét jelzik a Szekérdíj kritériumaitól függetlenül megjelenített saját kézművessátrak is, amelyekben a népi bútorfestést, a híres csernátoni fafaragászatot a Haszmann família fiatal nő- és férfitagjai mutatták be. Csernáton idei óriáspince-tetői bemutatkozásával ismételten bebizonyította, nem csak saját községe alkotóképességének bemutatására alkalmas, hanem bárhol és bármikor Szé­kelyföld megjelenítésére is képes. E sorok írója azon sem csodálkozik, hogy a csernátoni turisztikai panziók és a táborozási helyek annyira kapósak, Kárpát-medencei szórásúak, mert azokat a látvány-, íz- és hangulati élményeket közvetítik, mint amilyent az Óriáspince-tetőn megismerhettünk.