Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 12:00
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. május 4., kedd: Közélet

Betegközpontú kórházakat (Kézdivásárhelyi példamutatás)

Az új kézdivásárhelyi kórház
Hogy egy kórház miként gazdálkodik szűkös anyagi lehetőségeivel, nem csak a szükséglet és a rendelkezésre álló összegek arányától függ, hanem attól is, mit tesz a pluszbevételek megszerzéséért, mennyire tekinti a szolgáltatásait igénybe vevő közösség sajátjának az adott intézményt, illetve milyen szakmai és emberi hozzáállás-tényezőkkel szolgál rá a szóban forgó kórház arra, hogy megbecsüljék és támogassák.
Háromszék kórházai nagyon különbözőek e tekintetben, amit nem csak a felhasználó, vagyis a beteg tapasztal meg, ha beutalják, de a hivatal, a megyei közegészségügyi igazgatóság is elismeri, a dolgok nem mennek mindenütt egyformán.
Közintézményeknél gyakori, hogy adott vállalkozói körből, ismerősöktől rendelik meg a szolgáltatásokat, amelyeknél nem kötelező a közbeszerzési licit. Kérdé­sünkre, milyen szintű az ellenőrzés, árverés nélkül a piacon kínált legolcsóbb megoldást választják-e a kórházak, dr. Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató elmondta, a kórhá­zak nagyon szegények, oda kell figyelniük minden lejre.
Elsősorban az élelmiszer és egyes fogyóanyagok beszerzésére utalt, ,,mert minden olyan árucikk megvásárlása, ami meghaladja az évi tizenötezer eurós határt, elektronikus vagy más típusú beszerzéshez fűződik, de a közvetlen vásárlással megvehető termékeknél legtöbbször a legkedvezőbb ár mellett a legnagyobb fizetési tolerancia is szempont, tehát hogy elvárjon az illető cég, a beszállító a kifizetéssel". Az ellenőrzés tulajdonképpen folyamatos, mert a kórházak minden hónapban leteszik a mérleget az igazgatóságra, így minden tétel ellenőrizhető.
A sikertörténet
A kórházak helyzete közötti különbség részben a kórházmenedzsmentnek, részben pedig a közösség hozzáállásának köszönhető — állítja Deme igazgató, aki a baróti kórházat hozza fel egyik pozitív példának, ahol ,,mindig működött egy olyan íratlan szabály vagy megállapodás, hogy a különböző települések lehetőségeiknek megfelelően krumplival, tejjel, kenyérrel, zöldséggel segítették folyamatosan a kórházat". Kézdivásárhelyen ennél sokkal nagyobb tételekről van szó — emeli ki az elöljáró —, ,,itt a támogatás nem csak élelmiszerekből áll, hanem felújításokból, tatarozásokból, ami nagyon látványos, ebben a vállalkozói réteg segíti a kórházat". Okát kérdezve, hogy miért fognak össze jobban a kézdivásárhelyiek saját kórházukért, mint például a sepsiszentgyörgyiek, dr. Deme Judit azt mondta, azért, mert Kézdivásárhely környékén a legfejlettebb megyénkben a vállalkozói réteg, és természetesnek tartja, hogy onnan jön a legtöbb segítség, de szerinte a szentgyörgyi kórháznak is vannak támogatói, akik a tej, tejtermékek, krumpli, zöldségek beszerzése szintjén segítenek, mások a kórtermek felújításában támogatták, de mivel ez a kórház jóval nagyobb az említetteknél, nem annyira látvá­nyos. A kovásznai kórházat is támogatja a közösség, ott is a mosószertől a pástétomig sok mindent kapnak, sőt, az önkormányzat részéről is.
Az odafigyelés nem kerül pénzbe
A lakosság és a vállalkozói réteg is nagyobb a megyeközpontban, mint a céhes városban, magától adódna, hogy a segítség legalább ugyanolyan arányban látsszék, de még sincs így. Pedig szerveznek találkozókat vállalkozókkal, célzottan is megkeresnek nagy vállalatokat egy-egy konkrét helyzet megoldására, kapnak is támogatást, azt ellenben lehetetlen nem észrevenni, hogy a megyei kórház veszített a régi presztízséből, a lakosság, a betegek egy része elpártolt. Dr. Deme Judit szerint ennek kialakulásáért ,,a kórházi alkalmazottak, orvosok és kórházi személyzet is nagy mértékben felelős. Mert az ember szentesíti a helyet. Tehát sokat számít a környezet, hogy legyen szép, legyen tiszta, legyen gyógyszer, legyen minden, de még a nincstelenséget sem mindegy, hogyan tálaljuk. Ha én mint orvos úgy tudok a beteggel kommunikálni, hogy a bizalmát nem veszítem el, és nem azt mondom, hogy ez vagy az nincs, és tessék elmenni és megvenni, hanem próbálom szépen megértetni a beteggel, alternatívákkal előhozakodni, miként azért legtöbb esetben történik, akkor biztos, hogy a betegek részéről több megértést találnánk, és ne felejtsük el, van egy olyan szolgáltatás, mely ingyenes és bérmentes: az emberi odafigyelés, a jó szó és a mosoly. S ez lehet, hogy sok betegnek többet jelent, mint a legújabb generációs gyógyszer. Lehet, hogy éppen ezzel állunk a legnagyobb szűkében."
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Szentgyörgyön is rendel a nép ügyvédje
Sepsiszentgyörgyön is fogadja az ügyfeleket a nép ügyvédje, jövő héttől a brassói kirendeltség két munkatársa minden szerdán 9—12 óra között fogadóórát tart a prefektúra épületében rendelkezésre bocsátott irodában.

- :
Megnevezte minisztereit Orbán Viktor
Bemutatta leendő kormánya tagjait Orbán Viktor a Parlamentben. A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete, és kifejtette, az emberek nem egyszerűen egy új kormány megalakulásáról döntöttek áprilisban, hanem egy új politikai és gazdasági rendszert hoztak létre.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS