Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 5., szerda: Közélet Kampánytéma vagy alkotmánymódosítás?Nincs valós esélye az alkotmánymódosításnak, annak, hogy elnyerje a parlament kétharmados többségét az államelnök és a demokrata liberálisok által kidolgozott változat, vagy egyetértés szülessék bármilyen más módozatról. Minden jel és nyilatkozat azt látszik igazolni, a kezdeményezés sokkal inkább egy majdani kampány témáját előlegezi meg, a cél nem az alaptörvény reformja. Az alkotmánymódosításnak három módja van: a nép kezdeményezi bizonyos számú aláírás összegyűjtésével, az elnök terjeszti a parlament elé, de a kormány javaslatára, illetve a képviselők, szenátorok huszonöt százalékának aláírásával nyújtják be a javaslatot — ismertette az eljárást Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. A demokrata liberálisok váratlanul döntöttek a második út mellett, minden bizonnyal az államelnök óhajára.
Az RMDSZ tehetetlenül állt, a kormányban nem a szavazatok számítanak, hanem a miniszterelnök akarata — fejtette ki a képviselő. Még ezt megelőzően létrehozták az alkotmánymódosító bizottságot is, ám a testület azóta sem ült össze, még működésének szabályzatát sem határozta meg. Így bármi megtörténhet, lehet, ehhez a bizottsághoz kerül a kormány által kidolgozott javaslat, lehet, soha nem hívják össze, és más úton, a jogi bizottságokban indítják el a tervezet vitáját — fejtette ki Márton Árpád. Az RMDSZ kidolgozta saját, minden területet átfogó jogszabályát, az összes fontos kérdéskörben módosítást javasolnak az 1-es cikkelytől a kormány által kiadott sürgősségi rendeletek, illetve a felelősségvállalás szabályozásáig, a regionalizmus kérdéséig, beiktatnák az autonómiákat, azt, hogy vétójoga legyen a kisebbségnek az őt érintő döntésekben, illetve biztosított legyen az arányos képviselet — sorolta Márton Árpád legfontosabb javaslataikat. Nem tartják jónak a DLP által megfogalmazott elnöki köztársaságot, Romániában ez túl sok veszélyt hordoz.
Nemcsak az RMDSZ, de a két ellenzéki párt, az SZDP és az NLP is számos kifogást megfogalmazott a benyújtott módosító elképzelésekkel kapcsolatosan. A legfeljebb 300 fős, egykamarás parlament tekintetében sincs egyetértés, s szinte elképzelhetetlen, hogy a parlamentben sikerül megteremteni majd a kétharmados, esetenként akár háromnegyedes konszenzust. Márton Árpád szerint megtörténhet, az államelnöknek csak azért volt fontos a mostani beterjesztés, hogy két év múlva az önkormányzati választásokon ismét a parlamentre mutogathasson, bűnbakot keressen, amiért nem sikerült érvényt szereznie a nép akaratának. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 855Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||