Ronda és szagos mázolmányok némely falakon (Környezetünk — Falfirkászok, járdafestők)

Az Olt-híd alatti Lengyel-tónál a gondozott tópart és az aznapra szervezett horgászverseny szépsége lepett meg, de szememet erről a pozitív látványról minduntalan elkapta a tó fölötti üzemanyagtöltő állomás hatalmas, városra néző falfelülete, amelyről az idő, szerencsére, lemarta az egykori giccses falfestményt, amely a tóban lévő halállományt és a horgászvilág vonzó küllemét akarta felülszépelegni. A másik döbbenetes fal a városközpontban, a szakszervezeti művelődési ház bal oldalának és hátsó falának a falfirkás ,,díszítése". Mindkettő hatalmas méretű, és mindkettőben közös az, hogy a falfirkák messze bűzlően rosszak, úgy is, mint infantilisan ronda mázolmányok, s úgy is, mint amelyek nagyobb és kisebb bajukat elvégezni idevonzzák a város kocsmáiban vagy másutt feltöltődött férfiakat. A fal mellett felejtett egyszer használatos papírokból következtetve némely nőszemélyeket is vonz ez a ,,zsák a foltját megtalálja" témájú fal- és járdafestészet.

Még szerencse, hogy a Vitéz és hódoló híveinek szoborcsoportját az építőtelep kerítései eltakarják. Ha viszont egyszer — amikor a városnak pénze lesz rá — ez a kerítés eltűnik, a városközpont közvetlen szomszédságában szembefolyik majd az arra járóval a falra és a betonra kent szagos szépség. Ezt kellene valamiképpen megelőzni. A Lengyel-tó esetében a jobb ízlésű falfirkászoknak, az absztrakt falfestőknek kellene felajánlani a falfelület díszítését, a szakszervezeti kultúrház külső falát, amely szagszervezetivé degradálódott, s fel kellene újítani. Akkor, amikor erre lesz pénz, és a terjengő bűztől meg az állítólag belelépés után szerencsét hozó masszától megszabadítják a falakat s a ház mögötti betonlapos járdát.