Öreg fák árnyékában

Valaha a két fogalom egymáshoz tartozott, főleg falun gyakran fedte is egymást: az oskolamesterek, akiknek a nevéhez a mai szóhasználatban szinte magától tapad a ,,régi, jó" minősítő jelzős szókapcsolat, a tanodák tanteremként használt szobáiban is apró emberpalántákat, azaz csemetéket neveltek, és ezt tették valamikor az iskolához, de a mindennapi élethez is kötelező módon hozzá tartozó csemetekertben is. A gyermekekkel együtt szemeztek, neveltek magoncokat, oltottak gyümölcsfákat, csemetéket, együtt ültették ki ezeket, és nevelték fává. Tulajdonképpen az iskola tantermeiben is ez történt: ott is együttes csemetenevelés folyt, mert a részben osztott vagy osztatlan iskolákban a kisebbeket az oskolamestert kisegítő nagyobb gyermekek is végezték, hisz nehéz időkben egyetlen tanító akár száz iskolás palántát is okított és nevelt.

A természettel minduntalan ölelkező nevelés volt ez, és mivel egykori városaink, még egy mai Sepsiszentgyörgy is, a településszerkezet és településkép szerint is falusiasak voltak, az iskolai oktatás ugyancsak a falusi jellegből származó szájtartású és kézmozgású volt.

Ezekből a valóságos és szimbolikus csemetekertekből aztán magasabb fokú faiskolákba kerültek a csemeték. A régi jó oskolamesterek, hogy példát is mondjak, mint Esztelneken az áldott emlékű Szacsvay-kisasszonyok csemetéikkel, faiskolájukkal az egész felső-háromszéki tájegység arculatát meghatározták. A régi jó oskolamesterek ugyanezt művelték a táj szellemi arculatának formálása, alakítása közben. És mivel a régi jó iskolamester egyben többnyire a templomban kántorizált is, és mert a lelkész, a pap is tanított, ezek a jó szülőkkel együtt ültették be gyümölcsöző fákkal, szellemi termőfákká vagy erdővé növesztett népességgel a tájat.

A székelység szellemi nagyjainak seregei ezekből a családi, iskolai szemzésekből kerültek ki, akárcsak a napokban újra ünnepelt Bod Péter urunk is. Mert szokás volt, hogy a sokgyermekes családok legalább egy szem fiúcskát, később leánykát is oskolába küldjenek. És szokás volt, hogy a hitnek és a hazának is jusson szolgálatára gyermek.

Mára sokat változott a világ. A világhálón, ha rákattintok a ,,csemetekert" vagy a ,,faiskola" szavakra, százával szöknek szembe velem a valóságos csemetét, fiatal fát, cserjét forgalmazó vállalkozók és vállalkozások adatai.

De ha falun az öreg gyümölcsfák eredetére kérdezek, legtöbbször előbukkan egy-egy régi jó iskolamester, egy-egy öreg fa neve. Ezeken az életfákon sok-sok évgyűrűvel.

Így kerek a világ. És milyen fontos az, gyökereinket is keresve, hogy a mai tanítóképzők csemetekertjeinek és faiskoláinak növendékei ismerjék, melyik kidőlt vén fa helyébe vagy még élő öreg fa mellé kerültek, hogy a mostani magoncokból a mai munkamegosztás szerint csemetéket, fácskákat, majd nagyra növő fákat neveljenek, miközben szinte észrevétlenül maguk is öreg fákká terebélyesednek.