Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 12., szerda: Közélet A Petőfi-iskola új épületben kezdi a tanévet (Tanügyi beruházások)![]() Tizenhét év után annyira elkészült a kézdivásárhelyi új iskolaépület, hogy át lehet adni rendeltetésének. Az építő október 25-ig vállalta a munkálatok befejezését. A huszonnégy tantermes épületben szeptember 17-étől a Petőfi Sándor I—VIII. osztályos iskola diákjai fognak tanulni. A munkások az utolsó simításokat végzik, és a tantestület a szülők segítségével már megkezdte az átköltözést. Az egykori kaszárnya udvaráról a Petőfi-mellszobrot később viszik át. Tóth Mária iskolaigazgató érdeklődésünkre elmondta: a tanévet huszonöt osztályban — tizenegy az alsó, tizennégy pedig a felső tagozaton — ötszázhatvan tanuló kezdi el.
Habár az épület huszonnégy tantermes, a kisebb helyiségekben is osztálytermet rendeznek be. A tanulólétszám az előző évekhez viszonyítva nőtt. A beköltözést a második emeleten kezdték. Az udvar idén még nem készül el teljesen, de már használható. Két hete tudták meg, az épület elkészült, át lehet venni, és mivel nem voltak biztosak abban, hogy tanévnyitásra átköltözhetnek, a jelenlegi épületet is rendbe tették. Hétfőig a tantermeket készítik elő. Az igazgató hangsúlyozta, a mostani kormány az összes eddigi közül a legtöbb pénzt utalta ki az épület befejezésére, felszerelésére. A megyei tanfelügyelőség és a város polgármestere is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy befejezzék az új iskolát. A tervek szerint a szalagvágásra és az iskola avatóünnepségére szeptember 17-én 11 órakor kerül sor.
A Petőfi-iskola megüresedett épületére a Református Kollégium tart igényt. A püspökség és az iskola igazgatója is kérte átadását, de a tanévet egyelőre a Gábor Áron Ipari Oktatási Központnál kezdik el. Farkas Ferenc igazgató abban reménykedik, hogy az ősz folyamán át tudnak költözni. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 624Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk?
Ferencz - 07:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 06:56 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Ferencz - 06:50 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
