De miért a nyugdíjasok?

Pedig sokakban, több millió, alig tengődő idősben fogalmazódik meg ez a kérdés: mit vétettek, hogy azt a túléléshez sem elegendő juttatást is megnyirbálják? Miért pont a nyugdíjasok hátán próbál meg kievickélni a válságból a kabinet? Miért csak akkor számítanak ők, amikor a kampánygépezetek irányítói a tőlük származó voksokat könyvelik el, amikor a politikusok szépen csengő ígéretekkel, mézesmázos szavakkal próbálják meggyőzni őket választások előtt? És a kérdések sora folytatható, elkeseredett, felháborodott, csalódott, reménytelenségbe sodort, kiszolgáltatott idősek milliói kényszerülnek arra, hogy a létminimum feltételeiről is lemondjanak, hiszen juttatásukból lassan gyógyszerekre, lakásfenntartásra, mindennapi betevőre sem futja.

Mindezekről azonban mintha tudomást sem vennének kormányzóink, költségvetési deficitről, a közalkalmazottak létszámáról, az államadósság növekedéséről közölnek ijesztő statisztikai adatokat, burkolt vagy nyílt fenyegetőzésként. Mintha lehetne még bármivel is megriasztani azt, akinek orvosságra, kenyérre sincs pénze, miután egész életét ledolgozta...

A Traian Băsescu által beharangozott, Emil Boc által felmondott drasztikus bér- és nyugdíjcsökkentésekkel, azok indoklásával és a félelemkeltéssel a kormány túllépett egy határt. Azt eddig is tudtuk, hogy csak saját hatalmuk, klientúrájuk, üzleteik érdeklik őket, az elmúlt hónapok tapasztalata azt is világossá tette, semmiféle stratégiájuk, de még csak elképzelésük sincs a krízisből való kilábalásra. Kivenni a pénzt a nyugdíjasok zsebéből azonban olyan mélységesen undorító intézkedés, amelynek révén a hatalom saját állampolgáraival és egyetemes emberi értékekkel fordult szembe, mint az idősek tisztelete, megbecsülése, a szolidaritás — amelyeken a társadalom működése alapszik.