Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 13., csütörtök: Közélet A vadászattól a huszártoborzóigDaragus Attila magánvállalkozó, Torja község polgármestere volt a házigazdája a kézdiszéki polgármesterek e havi találkozójának, melyre az elöljáró a megyei önkormányzat vezérkara mellett orbaiszéki kollégáit is meghívta. Szó esett a vadászati törvényről, a falunapok időpontjának összehangolásáról, útjavításról, valamint a két hét múlva esedékes huszártoborzóról. Mivel a vadászterületekre megkötött szerződések hamarosan lejárnak, Kiss Attila, a katrosai vadászegyesület vezetője arra figyelmeztette a polgármestereket: nem mindegy, ki éri el az illető területre az ötvenegy százalékos bérleti jogot. Daragus kezdeményezésére a falunapok időpontját úgy határozták meg, hogy azok ne essenek egyazon hétvégére több településen.
Tamás Sándor ismételten elmondta: a megyei önkormányzatnak negyvenezer négyzetméter útfoltozásra és öt kilométeres aszfaltszőnyegre elegendő pénz áll rendelkezésére. Jövő héten eredményt hirdetnek a Kézdivásárhely és Kovászna közötti útszakasz teljes felújítására kiírt pályázaton. A közeljövőben kezdődnek a munkálatok, az alapozás miatt el fogják terelni a kocsiforgalmat Csernáton és Szentkatolna között. A céhes város és Bálványos közötti, nagyon rossz állapotba jutott utat hamarosan foltozzák.
Dr. Kádár László a huszártalálkozó kapcsán elmondta: miután lejárták a tervezett útszakaszt, változtatnak eredeti tervükön, mert túl sok a negyvenhat kilométer, eddig legtöbb harminc kilométeren vonultak végig. A toborzóval Kézdivásárhelytől a „szentföldön", Kézdiszentlélektől Bereckig, Ozsdola érintésével Gelencéig jutnak el, idén nem érintik Szentkatolnát és Csernátont. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 726Olvasóink értékelése: 3.33Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk?
Ferencz - 07:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 06:56 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Ferencz - 06:50 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||