Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 14., péntek: Közélet Brassóban is Bálintnak adtak igazatVisszakapja feladatkörét Bálint József MPP-s alpolgármester, a brassói táblabíróság jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi bírósági döntést, így tisztségben maradhat mindaddig, amíg ítélet születik arról, jogszerű volt-e vagy sem leváltása. Antal Árpád polgármester elmondta, már megtörtént az egyeztetés, másfél órát tárgyaltak, konkrét feladatokat kíván adni Bálintnak, de szeretné, ha ez a változás nem jelentene majd visszalépést. Bálint József röviden csak annyit nyilatkozott: ,,Úgy néz ki, a polgármesternek meg kell békélnie a gondolattal, hogy együtt kell működnie velem."
Bálint József leváltását tavaly decemberben szavazta meg a helyi tanács, Antal Árpád polgármester kérésére. A városvezető úgy értékelte, az MPP felrúgta az RMDSZ-szel másfél évvel korábban kötött megállapodást, így a továbbiakban az alpolgármesteri tisztség sem illeti meg a polgáriakat. Bálint József beperelte a testületet, a tárgyalás még folyik, de a sepsiszentgyörgyi bíróság arról már döntött, hogy az ítélet meghozataláig felfüggesztik a határozatot, ezt erősítette meg most a brassói táblabíróság. A per még jó ideig elhúzódhat, legközelebb május 21-én kell megjelenniük a bíróságon a feleknek, akkor jelölik ki azt a szakértőt, aki elemzi, nyomon követhető-e az elektronikus szavazógépen, ki hogy voksolt a titkos szavazáson. Bálint szerint tanácstag kollégáit befolyásolni próbálták, nem szavazhattak meggyőződésük szerint. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1295Olvasóink értékelése: 3.57Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. május 14., péntek 08:51
AntalEszter 1 hozzászólás Végre megkaptam a regisztrálási jelszót és tudok ide írni!
Nos, hónapok óta olvasom az alpolgármester úr Bálint József cirkuszát a napi sajtóban és fel vagyok háborodva. Eddig nem akartam írni de mint jó érzésű helyi lakos dühöngök. Elolvastam a beszámolóját is, és sajnos nekem nem derült ki belőle mit tett az alpolgármester úr vagy a polgári párt megválasztott képviselő csoportja értem, értünk akik rájuk szavaztunk két éve. Sajnos azt kell mondanom, hogy semmit, hiszen egy adóiroda berendezése engem mint város lakót nem segít semmiben, és egyéb nem igazán történt amit megvalósított Bálint úr. A polgármesterrel szemben noha voltak kétségeim, eloszlottak és el kell ismernem munkáját, a város épül, szépül, a park csodás, az utak egyre jobbak, a városnapok előtt meg le a kalappal. Most a válságos megszorítások alatt meg olvasom, hogy az alpolgármester úr ingyen kapja a gondolom nem kevés fizetését, míg más közalkalmazott dolgozik alig pár száz lejért. Nagylelkűen mondana le Bálint úr a saját maga által kitalált munkálat javára a pénzéről a média előtti villogás miatt, de kérdezem én mióta ott van mire kapta a bérét? Tisztelt uram, egy alpolgármesteri fizetés nem kevés, ön felvette de kinek számolt el munkájáról, mit lát ebből a város? Nekem is van felettesem és mindannyiunknak egy alpolgármestertől meg többet várunk el mint a kötekedés örökösen és médiacirkusz. Más a hivatalban pedig éhbérért dolgozik és fog ezután is lelkiismeretesen, önt megválasztottuk, de ilyen hiba nem lesz többé. Egy esélyt kapott a magyar polgári párt, de eztuán jól megnézem hová szavazok. 2010. május 14., péntek 09:28
csacsi 311 hozzászólás Egyik kutya, másik eb.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk?
Ferencz - 07:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 06:56 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||