Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 15., szombat: Közélet Megalakult az új magyar parlamentSólyom László köztársasági elnök nyitotta meg tegnap a magyar parlament alakuló ülését. A történelmi zászlók bevonulása után letették az esküt a képviselők, ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult a 386 fős új magyar parlament. Az alakuló ülésen többek között volt köztársasági elnökök, történelmi egyházak vezetői, a határon túli magyarok képviselői is részt vettek. Sólyom László elsődleges feladatként a gazdaság rendbetételét említette, kitért arra, hogy az új törvényhozás része lett egy radikális jobboldali párt is. A köztársasági elnök Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni. Az új magyar Országgyűlés elnökévé a fideszes Schmitt Pált választották, aki azt mondta: a képviselők 15 millió magyar ember sorsáért vállaljanak felelősséget. ,,Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon" — mondta Orbán Viktor felkért miniszterelnökként tartott első beszédében. Felolvasta azt a politikai nyilatkozattervezetet, amelyet a parlament elé terjesztett a Nemzeti Együttműködésről. Az alakuló ülésen nagy vihart kavart, hogy a Jobbik elnöke gárdamellényben tette le az esküt. A köztársasági elnök az alakuló ülés szünetében a szomszédos országokban élő magyarság képviselőivel találkozott, így többek között Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével és Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselővel.
Részletek a Világfigyelő rovatban Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1018Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. május 15., szombat 10:28
ladoga2009 570 hozzászólás Erdekes a 3szek hazzaallasa a kepviseltetettseghez.
Vagyis, az ugynevezett, de jogilag nem letezo "EMNT elnoke" o a szomszedos orszagokban elo magyarsag egyis kepviseloje... es Kelemen Hunorka roman kulturminiszter is az ... Csak varosa testuletetenek legnagyobb frakciojat ado MPP orszagos elnoke, Szasz Jeno nem az. Valoszinuleg nem tagja a romaniai nagy-magyar-osszefogasnak. Ugy erzem, a fuggetlen hetilap szivesen bekerezkedne ebbe a "koalicioba". O, az az orokos magyar statustorekves....
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||