Eresztevény — eressz el, te vén! (Határhelyzetek)

Az Óriáspince-tető megnevezés, ennek írásmódja is vitát villantott. Tény az, hogy a szó nehézkes, háromtagú, a lap korrektorai ezért alkalmazták a kettőnél több elemű szó kötőjeles elválasztását. Ez a földrajzi név, különösen a ,,háromszéki civil lustra" után, annyira megkapaszkodott nyelvünkben, hogy nehéz lenne, és nem is volna értelme a megváltoztatásáért harcolni, arról nem is szólva, hogy a név az Óriáspince-tetőhöz kapcsolódó mondára is utal. Én nem csupán stiláris meggondolásokból — a monoton ismétlődések elkerülése végett — váltogattam írásaimban az Óriáspince-tető nevet a Lármafatetővel, hanem azért is, mert a tájépítészeti együttes fő eleme a jurtát, lármafát, az áldozó, illetve az oltárkövet összehozó építmény. Ennek részletes bemutatása, összetett szimbólumrendszerének megjelenítése, sajnos, a tévéközvetítésből is kimaradt, mert a tévések, valószínű, a szokás hatalmánál fogva a színpadra, a koncertre, a helyi ,,potentátok" megszólaltatására összpontosítottak.

A jurta, lármafa, áldozati kő, oltárkő, az egész építmény bemutatása azért fontos, mert zseniálisan foglalja össze és alakítja át látványelemmé azt a népi és Jókai meg Orbán Balázs által is feldolgozott mondakört, amely a helyhez és a székelység történetéhez, mondavilágához köti, hadd ismételjem meg: a Lármafatetőt. A mikóújfalusi Rozin Sándor kőfaragó műhelyében készült kőasztalt azért említem hol áldozókőnek, hol oltárkőnek, mert a látványtervet készítő Zakariás Attila műépítész és Damokos Csaba formatervező az ősi vallás és a kereszténység sorsdöntő keresztútját is megjeleníti, Jókai nyomdokain (is) haladva a székelység nagy hitbéli váltását, de az ősi hit elemeit is megőrizve-megtartva. A Lármafa felé vezető tizenkét faragott kapus, kőküszöbös stáció már a búcsújárások motívumát viszi be a rendezvény idején mozgalmas installációvá alakuló képbe.

A kenyér alakú, Háromszék földrajzi központjában lévő domb mostantól hangsúlyosan, illetve fénylően lármafatető rendeltetésűvé vált. Mint egy lencse fókusza, ez a hely gyűjti össze egyetlen fénycsóvába előbb a perkői búcsún, majd Háromszék magaslatain fellobbanó lármafák és tábortüzek lángjait, s ez továbbítja minden égtáj felé a lustra üzenetét: ilyenek és ennyien vagyunk.

De ha ez a mostani, lényegre összpontosító név, a Lármafatető megfogan, abból sem lesz tragédia, sőt! Néhány írás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a magyarul nehezen kimondható Sfântu Gheorghe — Delta Dunării megnevezést Erdőszentgyörgy, Balatonszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy stb. analógiájára Deltaszentgyörgyként említsük, s a név megfogant, mint ahogyan a ,,miccs" vagy ,,mititej" helyett is terjed a jobb ízű szó, a csórékolbász.

A terület — Óriáspince-tető, Lármafatető, mindegy — kétségtelen, hogy Eresztevényhez tartozik. Földrajzi értelemben és egy része tulajdonjogilag is. Többen is említik, hogy az Eresztevény néveredet sem tisztázódott. Számos népetimológiai eredettörténetet ismerünk, egyik kedvesebb, mint a másik. A falura rárontó és a menyecskét szorongató öreg tatárra kiabáló asszonyság pikáns története — Eressz el, te vén! — az egyik legnépszerűbb néveredeztetés.

Ezzel szemben bő történeti forrásanyag alapján a nyelvészek már rég ,,tisztázták" a néveredetet. Magam is több ízben írtam róla, de mi haszna, ha még ma is a ,,máig sem tisztázott" formula jelenik meg a mostani ismertetőkben is?

A régi faluközösségeknek falutörvényekben is rögzített és szigorúan védett kétféle erdeje volt, a régi, öreg erdő, azaz avas erdő. Az Ó — avas szavunk nem szorul magyarázatra. Ez teremte a bükkmakkot, cseremakkot. Csupán a környezetünkből próbáljon összeállítani egy névjegyzéket valaki, majdnem minden faluban találkozik az Avas erdőnévvel. Ha nincs erre ma élő szó, találunk a múltban.

De volt a faluközösségnek eresztvény, eresztevény erdeje is. Ez sarjerdőt, a gyökérről, magról, tuskóról nőtt sarjadékot jelentette. Ezt kellett óvni bizonyos ideig, amíg a sarjadékfácskák ki nem nőttek a juh és kecske vagy a legelő marha szájából. Az Erdélyi Szótörténeti Tár 1699-től errefelé egy egész sor okleveles példát hoz fel erre az Eresztvény címszó alatt. Én csak néhányat említek a szó szóródásának jelzésére is, ahová nem bizonyos, hogy eljutott a menyecskét szorongató tatár. Egeres, 1699: Eresztevény oldalában. Erdőcsinád, 1737: Ereszvény. Gyerővásárhely, 1740: Az Eresztevény oldalán. Kócs, 1741: Az Ereszvenjben a Nyres kőzőtt. Lázárfalva, 1759: Az Eresztevény dombján. A Szeretszegi eresztevény nevű mező. Vérvölgy, 1762: Az Ereszvény erdő alat.

Nincs értelme teljes terjedelmében idemásolni a szócikket. Az ,,ered", ,,megered", ,,megereszt" szavunk a sarjad, kisarjad, megered értelemben ma is használatos. Gyermekkoromban, tilinkókészítés közben egy pajzán versikét mondogattunk, miközben a vastagabb fadarabra helyezett fűzfaágat a tavaszi mézgásodás idején egy kisebb méretű pálcával ütögettük: Pál, Péter duvadt ...sza / Ereszd meg, te tilinkacska, / Mert ha meg nem ereszted, / Száz pofot eresztek.

Természetesen, a népetimológiai értelmezéseket is kedveljük, őrizzük és terjesztjük, mert ezek egyben a történelem lenyomatai, a népi alkotás és fantázia szüleményei, sok esetben valóságelemeket is bújtató kedves történetek.