Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 17., hétfő: Közélet Adókedvezmény befektetőknekNem áll túl sok eszköz a helyhatóságok rendelkezésére, hogy újabb befektetőket vonzzanak, illetve a már megtelepedetteket vállalkozásuk bővítésére sarkallják. Adókedvezmény nyújtása, ipari parkokban közművesített telkek felajánlása volna az, kormányszinten azonban ritkán születnek ilyen intézkedések: pár évvel ezelőtt például egy határozatában engedte meg az akkori kabinet, hogy az ötszázezer eurónál nagyobb értékű új befektetés létrehozóinak a helyi tanácsok adómentességet adhassanak ― utóbb azonban ezt is eltörölték. A kezdeményezést így az önkormányzatoknak kell megtenniük, ezt tervezi Sepsiszentgyörgy városvezetése is. Számos egyeztetésnek kell azonban megelőznie az ingatlanok, területek bizonyos mértékű adómentesítésére vonatkozó helyi határozatot, a vállalkozói szövetséggel, a kereskedelmi kamarával és legfőképp a konkurenciahivatallal kell előzetesen tárgyalnia a kezdeményezőnek, hiszen a határozatnak nem szabad hátrányos helyzetbe hoznia egyetlen vállalkozót sem, inkább segítségére lennie azok számára, akik ezután fektetnének be, vagy bővítenének ― mondta Antal Árpád András. Javaslata szerint három szempontból vizsgálnák az új vagy kapacitásukat növelő befektetőket: a beruházás nagysága, az újonnan létesített munkahelyek száma és a tevékenység típusa (szolgáltatás, termelés, kereskedelem), s ha mindhárom tekintetben a legnagyobb sávba illeszkedik a vállalkozó, a legnagyobb, nyolcvanszázalékos adókedvezményt kaphatja a várostól. A polgármester a júniusi tanácsülésen terjesztené az önkormányzat elé határozatjavaslatát, a testület kedvező véleményezése esetén jövőtől lehetne alkalmazni. Másfelől a közművesített telkek felajánlására is jók az esélyei a városnak, a szépmezői ipari parkra leadott pályázat jó irányba halad, esélyes a nyerésre.
Ezeket az intézkedéseket azért tartja fontosnak a polgármester, mert a város is a vállalkozókból él, de nem csak az általuk befizetett adókból, hanem az alkalmazottjaik fizetéséből visszaosztott pénzekből is, szociális hatásain túl ezért is fontos egy helyhatóságnak az alacsony munkanélküliség. Mely Sepsiszentgyörgyön jelenleg ― hivatalosan ― öt százalék alatti, a valóságban pedig ennek másfélszerese lehet. Az önkormányzatnak meg fontos ismernie a munkanélküliek struktúráját, a tartós állástalanság veszélyes, ezért is alapított munkacsoportot a városháza e jelenség kivizsgálására. Kevés eszközzel ugyan, de egy jól gazdálkodó önkormányzat is tud tenni a munkanélküliség csökkentéséért ― állítja a polgármester. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 801Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||