Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 19., szerda: Közélet Marosvásárhelyi újságírókat vertek KézdivásárhelyenSzombaton hajnali négy óra körül a Függetlenség utcában hat marosvásárhelyi fiatalt bántalmaztak zömében berecki ittas fiatalok. Nagy Botond és Benedek István, a marosvásárhelyi Népújság újságírója, Árendás István, a rádió munkatársa, a negyedik megvert személy Nemes Attila. A verésből Nagy Botond huszonhárom éves barátnőjének is jutott, őt ököllel ütötték meg. Nagy Botond elmondása szerint szálláshelyük felé tartottak, amikor szembejött velük két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal. A román azért kötött a marosvásárhelyi csoportba, mert egymás között magyarul beszéltek. Egy harmadik személy közben bement a Sziklaszív vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és ezzel elkezdődött a tömegverekedés.
Váratlanul, hátulról támadtak a hatos csoportra. A túlerőben levők agyba-főbe verték a hat marosvásárhelyit, a lányokat sem kímélték. Nagy Botond hat-hét nap között, Nemes Attila nyolc-kilenc nap között gyógyuló sebekről kapott törvényszéki orvosi igazolást. Benedek Istvánnak a karját sebezték meg rúgásokkal, de ő nem jelentkezett a törvényszéki orvosnál. A rádiós Árendás István agyrázkódást szenvedett. A bereckiek verekedés közben azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul — mondotta érdeklődésünkre telefonon Nagy Botond.
Mivel valamennyi bántalmazott motoros, már hajnalban riasztották a kézdivásárhelyi motorosokat, akik valóságos hajtóvadászatot indítottak a támadók felkutatására. El is kaptak közülük párat, akiket reggel a rendőrség is előállított. Nagy Botond szerint nem igaz, ami a rendőrségi tájékoztatóban szerepel, a támadók nem hárman, hanem tizenhárman voltak.
A bántalmazott újságírók írásos panaszt tettek le a kézdivásárhelyi rendőrségen. Az üggyel Szabó Levente foglalkozik.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE ügyvezető elnöke, a Népújság főszerkesztő-helyettese arra kérte kézdivásárhelyi kollégáit, hogy éberen figyeljék a fejleményeket, mert az egyik támadó katonatiszt fia, testvére pedig rendőr, ezért véleménye szerint el akarják tusolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként akarják feltüntetni. Karácsonyi Zsigmond a sajnálatos esetről Ambrus Attilát, a MÚRE elnökét is értesítette. Habár a támadók nem tudták, hogy kik az áldozatok, első alkalommal fordul elő, hogy újságírókat bántalmaznak a céhes városban. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 2549Olvasóink értékelése: 4.93Szavazatok száma: 27Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. május 19., szerda 05:03
ervint 7 hozzászólás Sajnalatos , de lassan megszokott sztori lessz a magyarveres Szekelyfoldon. Foleg ha az ugy kitisztazasaban es felderiteseben olyanokat biznak meg mint Szabo Levente...Hadd osszak meg egy velem tortent esetet a "magya zsaruval": A kilencvenes evek elejen a rendori hatalmatol eltelve tobb kollegajaval egyutt belenk kotott, mint hazafelet tartottunk, hogy miert nem allunk felre-- a jarda szuknek bizonyult-- ha lassuk, hogy rendorok kozelednek... Szo szot kovetett es en a kozszajon jaro becenevevel szoltam vissza neki, ( Nagy Majom) aminek kovetkezteben hajamnal fogva vittek be a rendorsegre, ahol tobbedmagaval alaposan osszevert, meg foldre kerulve osszerugodtak. A lenyeg az, hogy az ugy tisztazasara egy jegyzokonyvet iratott ala velem, amire utana hozzaadott egy olyan penzbuntetest amiert harom honapig kellett volna "uljek", ha a birosagon nem tisztazom az ugyet... A dolog lenyege az, hogy a rendorsegen Szabo csak romanul volt hajlando velem beszelni es kioktatott--termeszetesen romanul--hogy " ha romaniaba elsz, akkor beszelj romanul"!!! Ezek utan ugy gondolom, hogy az ehhez hasonlo gyaszmagyarokkal talan a kecskere bizzuk a kaposztat...
2010. május 19., szerda 08:18
lacafaca74 2661 hozzászólás Sajnos vannak köztünk ilyen janicsárok. A statisztikában viszont jól mutat hogy ime van magyar rendőr.
2010. május 19., szerda 08:24
DVKatalin 16 hozzászólás Egyszerűen elkeserítő, hogy olyan békés kisvárosban, mint amilyen Kézdivásárhely, ilyen dolgok történnek, és szomorú az is, hogy mostanában elég sűrűn hallunk ilyen történeteket a céhes városból. Vajon az a magyar fiatalember, aki román társával ment szembe a magyarul beszélő csoporttal, miért lett cinkostárs egy ilyen verekedésben? S ha esetleg kiderülne is utólag, hogy ittas volt, ittasok voltak, a tény senkit nem mentesít az elkövetettek súlyossága alól...
Bízom a Székely Hírmondó lelkes csapatában, hogy nem hagyják ennyiben az ügyet, -főszerkesztőjük egyik jelmondata szerint ("az a hír, amit nem akarnak elmondani")-, s éberen követik majd az esemény fejleményeit és közlik a háromszékiekkel. Elfogadhatatlan, hogy magát demokratikusnak nevező államban, azért bántalmazzanak testileg embereket, mert anyanyelvükön beszélnek egymás közt!!! 2010. május 19., szerda 11:51
Jozef 26 hozzászólás Szombaton hajnalban ? És csak most közli a média ???
2010. május 19., szerda 14:38
klauka09 505 hozzászólás érdekes hogy ezeket is azért verték meg,,mert magyarul,, beszéltek, pont mint a szentgyörgynapi verés.... jó vicc, szerencsére vannak emberek akik mindent elhisznek, hanem nem lehetne akinek az ujságot eladni, de ha véletlenül megirnák az igazat, akkor is lennének akik megveszik majd az ujságot
2010. május 19., szerda 18:10
blenessybotond 28 hozzászólás Valahol nekem is sántít ez a történet. Kézdin pár kölyök elkezd pofoszkodni azzal, aki magyarul beszél? Ha ez igaz, akkor igen nagy lehet a bátorságuk, vagy kézdi fogyott ki a székelyből. Én egyiket sem igazán tudom elhinni. DE ha tényleg megállja a helyét a dolog, akkor biztos akad tíz markos gyerek kézdin és bereck sincs olyan messze.
2010. május 20., csütörtök 00:40
tusol 1 hozzászólás "el akarják tusolni" - ezt úgy kell érteni, hogy addig szándékoznak állni a zuhany alatt, amíg senki sem emlékszik már a történtekre?
2010. május 21., péntek 07:29
szlevente 2 hozzászólás Ha egy rendőrnyomozót valaki ennyire probál besőtétiteni, rágalmazni és a nevemet is használni, akkor miért nem irja ki a saját nevét.
2010. május 21., péntek 09:01
jackfive 239 hozzászólás ahhoz hogy ne sotetitsek be rendornyomozo urat, akor megkerjuk hogy teljesen torvenyesen es EGYENRANGUAN tessek elbiralni az ugyet, !! es azert hogy magyarul beszeljunk esetleg akor ezutan kerelmet nyjtunk be a rendorsegre..!!
2010. május 21., péntek 09:01
jackfive 239 hozzászólás ahhoz hogy ne sotetitsek be rendornyomozo urat, akor megkerjuk hogy teljesen torvenyesen es EGYENRANGUAN tessek elbiralni az ugyet, !! es azert hogy magyarul beszeljunk esetleg akor ezutan kerelmet nyjtunk be a rendorsegre..!!
2010. május 21., péntek 09:01
jackfive 239 hozzászólás ahhoz hogy ne sotetitsek be rendornyomozo urat, akor megkerjuk hogy teljesen torvenyesen es EGYENRANGUAN tessek elbiralni az ugyet, !! es azert hogy magyarul beszeljunk esetleg akor ezutan kerelmet nyjtunk be a rendorsegre..!!
2010. május 21., péntek 09:01
jackfive 239 hozzászólás ahhoz hogy ne sotetitsek be rendornyomozo urat, akor megkerjuk hogy teljesen torvenyesen es EGYENRANGUAN tessek elbiralni az ugyet, !! es azert hogy magyarul beszeljunk esetleg akor ezutan kerelmet nyjtunk be a rendorsegre..!!
2010. május 21., péntek 09:01
jackfive 239 hozzászólás ahhoz hogy ne sotetitsek be rendornyomozo urat, akor megkerjuk hogy teljesen torvenyesen es EGYENRANGUAN tessek elbiralni az ugyet, !! es azert hogy magyarul beszeljunk esetleg akor ezutan kerelmet nyjtunk be a rendorsegre..!!
2010. május 21., péntek 09:09
anti-MINDEN 110 hozzászólás igy van.."ERVINT"...HAT HOGY MERESZELSZ EGY RENDORFOKAPITANY ELLEN IRNI..HAT EZ BORZASZTO..ilyet a kommunista nemzetallam nem tur el es kellokeppen fog elbiralni miutan a Securitate besegit a neved felfedeseben.....na most feljel..!!..ahh..bocs most ebredek ra hogy mar 20 eve lejart az az ido..ahh..ohh en idoerzeketlen...vagy tan meg mindig nem jart le azaz ido???...vagy megis??most teljesen osszezavarodtam..:)
2010. május 21., péntek 09:59
klauka09 505 hozzászólás szeretem a háromszék internetes oldalának a szerkesztőit, imádom őket..
eddig bármilyen témával is kezdtünk beszélgetni , másnapra törölve volt minden, ez a magyarverés már a harmadik napja itt van 2010. május 26., szerda 03:19
ervint 7 hozzászólás Valasz Szabo Levente rendornyomozonak
Eloszor is megkerdeznem, hogy miota ragalmazas a valosag kozzetetele?!? Meg hogy EN "probalok besotetiteni egy rendornyomozot"??? Itt ket lehetoseg van, ami a felreertest okozza: --vagy tipikus roman hatosagi modra mindent tagadsz es a kesobbiekben ellentamadasba mesz at, "atfested" az ugyet, ahogy azt mar ama jegyzokonyvbe megtetted... --vagy egyszeruen nem emlekszel, hogy ilyen tortent volna veled... Eloszor azzal kezdem hogy a tevedes elkerulese vegett Szabo, a rendor, akirol en beszelek egy jol megtermett, kb. ket meter magas, legalabb 150 kilo korul van. Ha ez nem igy van, akkor bocsanatot kerek attol a Szabo Levente rendortol, akit tevedesbol belekevertem ebbe a tortenetbe. Most az esetunkrol kozlok par reszletet, remelem, hogy majd raismersz a megtortentekre, annal is inkabb, mivel vannak olyan reszletek is, amirol csak mi ketten tudunk... Mikor a rendorsegen utoljara a meghivasodnak tettem eleget, te tegeztel, viszont mikor en visszategeztelek azt te azzal korrigaltad, hogy egyet behuztal nekem, most pedig ujra megkockaztatom es a kolcsonosseg elve alapjan tegezlek en is, annal is inkabb, mivel a korkulombseg koztunk csak par ev.Talan emlekszel, mikor a foldon rugtatok, valamelyiketek kozbeszolt, hogy "...stai mai, asta s-a lisinat..." ... de nem voltam elajulva es pontosan az tortent amire szamitottam: abbahagytatok a rugdosast... Most mar ismeros a sztori? Tovabb: volt egy kereszt fulbevalom is, amit kiszakitottal a fulembol, szerencsere, a fulbevalo szakadt, nem a fulem. Ismeros? Nem? Amikor pedig azt igerted, hogy ha alairom a valosagtol tavol jaro jegyzokonyvet azzal "meguszom" az altalad fabrikalt kihagast, a mar alairt lapra irtal egy 20 ezer lejes birsagot--ami '92-ben szep osszeg volt--es mivel kifizetni nem tudtam volna megjegyezted, hogy amiert Nagymajomnak neveztelek elzaratsz... Ccc , nyomozo ur, nem volt eleg, hogy artatlanul brutalisan osszevertetek, meg el is akartal zaratni?!?-- Egy szoert???- amit amugy is te provokaltal ki belolem??? Ez az ugy adta volna talan az oly nagyon ahitott tekintelyt Kezdivasarhelyen? Most mar biztos bejott, vagy netan olyan sok embert vertel el a rendorsegen, hogy egy ilyen regi ugyre mar nem emlekszel? Hogy segitsek emlekezni, en "csak" egy hosszuhaju srac voltam es te akkoriba a "rockereket" es a ciganyokat nagy eloszeretettel verted! Na nem mint ember-emberrel szemben, hanem egyenruhaban , a rendorsegen, ugy am... Sajnos a "Nagymajom" beceneved nelkul nem tudtam volna a tortenetet valosaghuen leirni, de a "gyaszmagyar" jelzomet is reszleteznem par sorban: Ha akkor, azon az esten, egy gerinces, egy becsuletes, egy szekely, egy magyar ember lettel volna (itt most a rendori egyenruhat nem is emlitem, mivel annak a becsulete a tulkapasoknak es elsimitasoknak koszonhetoen amugy is megkerdojelezheto, mivel a parancsnokod sem tett semmit az ugyben--termeszetesen tisztelet a ritka kivetelnek) akkor:-- nem kotsz belenk, hogy miert nem allunk felre az utbol, ha lassuk rendorok kozelednek, --en pedig nem mondok oda semmit, --nem hurcolsz a hajamnal fogva a rendorsegre,-- nem vertek el harom roman kolegaddal egyutt a rendorsegen a te kezdemenyezesedre, --nem probalsz "lecsukatni",-- nem oktatsz ki, hogy romaniaban romanul kell beszelni es nem kene ezt most itt olvasnod sem... Szoval remelem most rajottel a 'majd husz eves sztorira, de ha tovabbra is ugy tartod, hogy ez besotetites es ragalmazas, a te emberi mivoltadra nem jellemzo (vagy legalabb is nem volt) a rendorsegen elverni artatlanokat, akkor ezt a torvenyszeru (?) eljarasodat tobb tucat kezdivasarhelyi es kornyekbeli ember tudna cafolni... Meg annyit, hogy en ezt a regi ugyet mar reg megbocsajtottam, de azt ne vard el tolem, hogy el is felejtsem, vagy netan elhallgassam. En vartam volna el, hogy ennyi ido utan kepes leszel szembenezni onmagaddal es tagadas helyett annyit mondasz, hogy : "elnezest"... Tanko Ervin 2010. május 26., szerda 06:55
klauka09 505 hozzászólás van egy nagy ötletem, fogjunk össze, ha mindennapra szépen beosszuk ma egy románt verünk meg holnap egy magyart, holnapután egy cigányt majd kezdjök elülről akkor milyen szépen mutatna ez minden ujság első oldalán )))
lehet hogy átugrotta a rendszergazda figyelmét , de ez a téma nem a MAI nap témái közt olvasható, és ha ezt nem törülték, akkor semmilyen cikk hozzászólásait se törüljék(föggetlen napilap), eddig bárbilyen témának a hozzászólásait törülték, kivéve a magyarverés témát.......... ez lenne a számtalan olvasói kérésre a válasz? mert nem csak én hanem sokan mások szeretnénk végre egy beszélgető rovatot látni a lap internetes oldalán, ez lessz az? akkor köszönöm szépen a többi olvasó nevében is 2010. május 26., szerda 08:31
anti-MINDEN 110 hozzászólás le a kalappal "ervint"..ha most ezt felvetjuk a mediaban akkor biztos lesz meg szaz meg szaz ilyen szemely aki ellen a meg kommunista elvekkel mukodo emberfeletti erokkel megaldott "tovaras" aljas modon elbant es kiutat akart keresni a torvenyesseg es rakenyszerites hataraban...SOKAN NEM HITTEK MIKOR AZT MONDTAM HOGY CSENDBEN ES ALJAS MODON NALUINK MAR 50 EVE SZLOVAKIA VAN..es egyre rosszabb, es felvasarlokat kuldenek ide,,es betelepedoket, es ciganyokat es igy veszunk el 30 even belul..es hagyjuk...!! sajnos...!! halIstennek az utobbi 15 evbe 30%-al nott a roman ajkuak szama Sepsiszentgyorgyon....wow..ezaz RMDSZ ..T.O.K.O.S. gyerekek vagytok
2010. május 26., szerda 10:15
kutykurutty 178 hozzászólás Klauka...nagyon serult lelkivilaggal elted meg a felnottkort..nemzettudatod a beka fenekenel..bocsanatot kerek ha egy magyarul iro romanhoz irom ezeketa sorokat..ellenkezo esetben valoszinu ket generacios vegyeshazassagbol *****mazol,maskeppen nem tudom elkepzelni ,mi lehet az az inger aminek hatasara a legkissebb magyar vonatkozasu cikknel te vagy az elso aki jajgat...
Roviden:a cikk utani hozzaszolasok arra probalnak ramutatni ,hogy van egy magyar *****mazasu rendor aki jellemtelensegebol fakadoan a sajat fajtajat is elarulja,identitasat feladta a karrierje erdekeben(simman belefersz te is ebbe a prototipusba)...Emlekeztetlek hogy a cikkek utani bloggolas arra valo hogy mindenki a velemenyet kozolje az adott cikkel kapcsolatosan,ilyen ertelemben nincs semmi problema azzal hogy egy latogatott cikkhez a hozzaszolasokat napokkal kesobb is feltuntetik..ne zavarja a szemedet..semmilyen cikk hozzaszolasat nem torulik,az archivumbol elokeresheted. 2010. május 26., szerda 21:18
Beretva 11 hozzászólás nem baj most mar tudjuk hogy ki az a bizonyos Klauka,.......hi....hi...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||