Kincsek a talpunk alatt

Amolyan geológustalálkozónak is lehetett nevezni a Míves Házban tartott rendezvényt, melynek munkálataiban Hargita megyei kollégák is részt vállaltak. Korelnökként e sorok írója vezette fel azokat a gondolatokat, javaslatokat, elképzeléseket, amelyek — mint annyi évtized óta mindig — Háromszék, a közigazgatási megye, de a Székelyföld kincseinek helyzetét vették célba. Eléggé szegényesnek mutatkozott az az előrelépés, amit ásványi kincseink értékesítési lehetőségeinek útján valósítottunk meg a rendszerváltás után eltelt húsz esztendőben. Kinek fáj az, hogy számos stratégiai jelentőségű ásványkincsünk (szénhidrátok, konvencionális energiahordozók) tartalékai évről évre fogynak, s inkább külföld felé fordul ezek pótlásában az országvezetés, mint hogy újabb tartalékokat körvonalazna, tárna fel? — vetődött fel a kérdés. Az ugyanis tény, hogy újabb bányamezők és telepek megjelenése ritka, mint a fehér holló. A szén esetében például, s erre a legjobb példa a felszámolás alatt álló erdővidéki kitermelés, a részvénytársaságok maximális nyeresége kap elsőbbséget.

Kinek fáj az, hogy a székelyföldi bányaiparban dolgozó szakemberek állás nélkül maradtak, és olyan kis régiók, mint Erdővidék vagy a gelencei kőolajbányászat munkás serege a létminimum alatt él? Az ipari lokálpatriotizmust (mert ilyen is van) már emlegetni sem lehet, s a kiváló képzettségű geológusnemzedék túlnyomó része más munkaterületeken keresi meg kenyerét. Könnyű összeszámlálni azokat a geológusokat, akik földtani profilú saját kisvállalkozásukkal tartják fenn, mentik meg a szakma becsületét.

Egy friss statisztika szerint félszáz azoknak a kutatóknak a száma, akik ennek a megyének a területén dolgoztak valamilyen természeti kincs kutatásával-kitermelésével, jelen pillanatban a hajdani csapatnak csak maroknyi része maradt a szakmában. Lehet-e azt mondani, hogy mit sem érnek a Székelyföld lignittelepei — vetődött fel a kérdés —, ha egyre jobban előtérbe kerül ezeknek a föld alatti elgázosítása, alvó energiatartalékuk légnemű halmazállapotban való felszínre hozatala? Nos, a Székelyföld lignittartalékait százmillió tonnákban lehet kifejezni!

Mi lehet a jövője, mennyi az értéke a Há­romszéki-havasok mélyében szunnyadó kőolajtelepeknek, ,,amelyeket még ma is kínoznak Gelence övezetében"? — kereste a feleletet a kérdésre Bartha Zsolt kézdivásárhelyi kőolaj-geológus. Dávid Attila sepsiszentgyörgyi geológus azokat a hazai törvényeket, kormányrendeleteket, szabályozásokat ismertette, amelyek jelen pillanatban nemhogy megkönnyítenék, hanem felette megnehezítik az állam tulajdonát képező minden ásványkincs kiaknázási lehetőségeit.

Bürokratikus labirintusnak lehet ezeket nevezni, és hiába divatos szlogen, hogy adjunk utat a külföldi befektetőknek, azok azonnal hátat fordítanak, mihelyt beletekintenek a román törvényekbe. Ezt példázza annak a magyarországi befektetőnek az esete, aki kimondottan háromszéki gyógyvizet akart volna kis kiszerelésben palackoztatni gyógyszertárhálózata számára, s akit a jogi labirintus meghátráltatott. A Szé­kelyföld és Háromszék ásványvizeinek és mofettagázainak helyzetéről Jánosi Csaba és Zólya László csíki geológus értekezett a lehető legkonkrétebb példák alapján, és felkínálták-bemutatták a témakörben megjelent legfrissebb kiadványukat: Székelyföld borvizei, Csíkszereda, 2009. Nem világhírűek és ritkaságszámba menőek általában a székelyföldi ásványkincsek, de arról beszélni kell, hogy miként lehet ezeket a hazai nemzetgazdaság elvárásai szerint és kifizetődő módon értékesíteni. Nem mamutvállalatok-kitermelések, hanem kisebb vállalkozások által is meg kellene ezt oldani — hangzott el. Ezeket a javaslatokat, gondolatokat tudomásul vették a konferencián jelen levő, adminisztratív és politikai tisztségeket viselő személyiségek is.

Hasznos és szórakoztató volt Tóth Levente baróti geológus bemutatója, aki a felsőrákosi külfejtésből megmentett masztodonleletről beszélt. Egyed Emőke egyetemi hallgató a témakörhöz kapcsolódó környezetvédelmi előadással jelentkezett.

Az EMT fennállásának huszadik évfordulójára egy füzetet is kiadott, amelyben az egyesület tagjai emlékeznek az elvégzett munkára. Miként azt Szakács Zoltán vegyész-tanár és elnök elmondta, a háromnapos jubileumi ünnepség része volt a Curie Kémia Emlékverseny körzeti szakasza, valamint a közös erdővidéki körút, melyen megtekintették a rákosi masztodonleletet is.