Zarándoklat a népgyűléshez

A húsz év a valamikori nagy székely és csángó búcsúk feltámasztásának szándékával kezdődött. Mára azonban nyugodtan állítható: össznemzeti jelentőségűvé nőtte ki magát, és hiába tartanák meg egyesek szűkebb keretekben, tulajdonképpen túlnőtte az egyházi szertartást mint olyant. A búcsú nyilván a mélyen vallásos emberek gyülekezésének alkalma, de mára reformátusnak és másnak is lehetőséget kínál a szabad ég alatt megtartott mise az istentiszteletre, az áhítat és fohász hatalmának megélésére, a közös hit hangulatában való feloldódásra és a bűnbocsánat elnyerésére, e százezrekhez társuló másik százezer, érkezett légyen az idegenforgalom ágán vagy a puszta érdeklődő köntösében, mégis egyazon közös erőgyűjtés vonzerejében találja magát.

A csíksomlyói búcsú nagy közösségi élményévé lett a Kárpát-medencei és azon túli, íme, szétszórtságában is összetartó népnek, egy beteljesületlen, de vágyott egységnek, egy szétszakíthatatlan, mert folyton újrafont kötelék meglétének. Ilyenként maga a jogaiba lépni kívánó emberség önérzetének kinyilvánítása, s felemelő hatása alól emiatt nem tudja végső soron kivonni magát a szertartást celebráló, miként a másik végleten a turistaként hegyre kaptató érdeklődő sem. Az egyházi és nemzeti zászlók lobogásánál több: egy eleven közösség hite, egy meggyőződésből valósággá bűvölendő kapcsolat, egy földre álmodott önállóság foglalata is a csíksomlyói Szűzanyának szentelt szertartás és a századunkban hihetetlen lélekszámú, százezres sokaság égbeszálló fohásza.

Azzá teszi sereglésének népgyűlése.