Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 26., szerda: Magazin Papolci Barabás Samu (Mementó)![]() Bizonyára ebben az évben emlékező istentiszteletre szólnak a szülőfalu harangjai is, mert 2010 a székelység történetírója születésének 150., halálának 65. évfordulója. Történetíró volt, történelmi kútfőkutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), majd a Magyar Történelmi Társulat válaszmányi tagja. Papolcon és Sepsiszentgyörgyön kezdte iskoláit, a székelyudvarhelyi református kollégiumban érettségizett. A budapesti egyetem bölcsészhallatója volt, oklevéltanból Bécsben képezte tovább magát. 1883-tól a Budapesti Egyetemi Könyvtár és a Magyar Országos Levéltár munkatársa. A korai középkorral, az erdélyi fejedelemségek történetével és főként a székelység múltjával foglalkozott. Számunkra felette fontos, hogy a Székely Oklevéltár szerkesztője volt. 1915-ben, nyugdíjasként tért haza Háromszékre, és a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) igazgatóválaszmányi tagja lett, résztvevője az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi vándorgyűlésének (1933). Gazdag hagyatékát az SZNM-nek ajándékozta, amit jelenleg a Sepsiszentgyörgyi Nemzeti Levéltárban őriznek. 1995-ben a Román Akadémia kolozsvári fiókja és az MTA emléktáblát helyezett el a papolci református templomban. Szülőháza ma is áll, síremléke a falu temetőjében. Barabás Samu (1855—1940) fél évszázad a levéltárügy szolgálatában címmel művelődéstörténeti kötet is megjelent a tudósról Sepsiszentgyörgyön Csáki Árpád szerkesztésében (2006). Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 470Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
