Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. május 26., szerda: Vendégforgalom Nyár elején Bálványosfürdőn![]() Immár tizenhatodik esztendeje, hogy Bálványosfürdőn csonka a nyári idénynyitás. Míg évekkel ezelőtt Sepsibükszád felől sokkal járhatóbb volt az út, mint Kézdivásárhely irányából, mára a helyzet annyit változott, hogy már teljesen mindegy, milyen irányból érkezik a látogató, mindkét műút szinte járhatatlan, gödör gödröt ér, és a kátyúzást csak júniusban kezdik. Megállt az élet
A csiszárfürdői részen a tusnádfürdői Univers Turist Kft. 2004 és 2005 nyarán teljesen kijavíttatta a két kisebbik fagerendás hideg fürdőt, és mutatós tetőzetű filagóriát emelt az egyik forrás fölé, felújította a Vadász villát, de azóta semmi nem történt, az ugyancsak tusnádi cég tulajdonában levő másik két fagerendás medence, a romos állapotba került gőzfürdő, valamint az étkezde épületének tatarozása még várat magára. Tudomásunk szerint a cég csődbe jutott. Az 1995-ben a bukaresti Met Migali Rt. majd a Met-Ax Kft. által megkezdett főjavítást a mai napig sem fejezte be az új tulajdonos, és most sincs nyoma annak, hogy a nyári idényben a Szarvas és az Őzike villa vendégeket fogadhatna.
Átadták a négycsillagos szállodát
Szerencsére pár évvel ezelőtt Daragus Attila mellé felzárkózott István András, a kézdivásárhelyi Istvána Kft. tulajdonosa, valamint Szarvadi Loránd és Hegedüs Ferenc, aki 2007 őszén Mălin Mălineanu bukaresti turisztikai szakembertől, befektetőtől megvásárolta a Best Western szállodát a hozzá tartozó ingatlanokkal együtt. 2008 tavaszán kezdtek a nagyszabású felújításhoz. A bővítés és a belső átalakítás után kilencvenöt helyett ma már százhárom szoba fogadja a vendégeket. Az eddigi beruházás értéke megközelíti a négymillió eurót, és bár ez év februárjában a Grand Hotel Bálványos már nyitott kapuval várta lakóit, a befektetés második része hamarosan folytatódik, hiszen a tervek szerint egy kétszázötven férőhelyes konferenciaterem meg egy fürdőrész is felépül. Ezekre már az Európai Uniónál pályáztak. A szálloda közelében található gyógyforrásokat (lábvizeket) a két Bálványos-barát magánvállalkozó javíttatta ki.
Újabb szállodák épül(het)nek
A Bálványos Gyöngye közelében az egykori Ibolya strand területén a tulajdonos, a sepsiszentgyörgyi Waldek Kft. wellness szállodát szándékszik építeni, de még nem láttak munkához. A Torjai-hágóban az ötcsillagos, Dracula névre keresztelt szállodára már megszerezték az építkezési engedélyt, de a munkálat megkezdését nem a gazdasági világválság, hanem egy folyamatban levő per késlelteti. A Conico cég, amely a Színi villaként ismert egykori csavargyári ingatlant vásárolta meg, szállodát épített, az utolsó simításokat végzik rajta.
![]() Új házikók a kempingtáborban
A kempingtábor és az Istvána vendégfogadó
Mindkettő a területen fekszik, amit régen neveztek Bálványosnak. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem bölcsőhelye ez. Utoljára 1996-ban tartották itt a tábort, aztán átköltöztették Tusnádfürdőre. Tavaly kopjafa-állítással emlékeztek meg a szabadegyetem huszadik évfordulójáról. A kempingtábor 1998 nyarán került magánkézre, azután több gazdát is cserélt. 2003-ban vásárolta meg a kézdivásárhelyi Istvána Kft., mely 2006-ban SAPARD-pályázat felhasználásával és saját büdzséjéből korszerűsítette. A nagyszabású beruházás 2007 tavaszán kezdődött. A közel egyhektáros területen lebontatták a harminchat házikót és közművesítettek. A teljesen felújított kempingtábor 2008. november elején nyílt meg. A kilenc szobával és egy lakosztállyal rendelkező háromcsillagos Istvána vendégfogadó, három különálló kulcsosház és az öt, két- és háromágyas faházikó minden igényt kielégít. Utóbbiakban csak tavasztól őszig kínálnak szállást. Összesen hetven személyt tudnak fogadni.
A Büdös-hegy napja
A kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem százhúsz végzős földrajzhallgatója a Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság vezetésével, Pál Zoltán tanársegéddel az élen május 2—6-ig Bálványosfürdő és a Büdös-hegy környékének turisztikai infrastruktúráját rehabilitálta. Az önkéntes egyetemisták kisebb csoportokban a Bufogónál, az Apor lányok feredőjénél, a várromnál és a Büdös-barlangnál háromnyelvű tájékoztató táblákat helyeztek el, turistajelzéseket festettek újra, ösvényeket újítottak fel, pallókat, lépcsőket, padokat, karzatokat építettek a torjai polgármesteri hivatal tizennégy munkatársa segítségével. A harminc kilogramm festéket és az ecseteket a Grand Hotel Bálványos tulajdonosai biztosították. A Daragus cég elszállásolásukról és étkeztetésükről gondoskodott. A résztvevők május 6-át a Büdös-hegy napjának nyilvánították.
A Transzszilvániánál folytatódik az építkezés
![]() A Transzszilvánia Panzió
A Vár Panziónál 2000-ben megkezdett bővítés vége felé tartanak, az új szárnyban a háromcsillagos, külön fürdőszobás lakrészek is elkészültek. Jelenleg a Transzszilvánia Motel hátsó részén dolgoznak a szakemberek, az új épületszárny első emelete még az idén elkészül. Daragus Attila a Transzszilvánia mögött mofettát és egy lábbugyogót létesített, most épül a kádakkal felszerelt kezelőbázis. A Transzszilvániában száz személyt tudnak majd elszállásolni. A teljes beruházás értéke harmincmillió lej. Bálványos kabalájának és a turisták kedvencének, Muki mackónak Daragus Attila a Vár vendéglő elé életnagyságú szobrot állított. A Gorgán irányába kiszélesítették az utat, padokat és lámpaoszlopokat szerelnek oda.
![]() Daragus Attila Muki medve szobrával
Kimaradtak A borvíz útjából
Bálványos, bár eredetileg szerepelt A borvíz útja programban, érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon végül kimaradt belőle. De ez nem vette el Daragus Attila építőkedvét, csak azért is meg akarja mutatni, hogy önerőből is fel lehet újítani a borvízforrásokat, évente egyet rendbe is tettek: a Vasas, Transzszilvánia, Szejke és Szeregető már rendezett, hátra maradt az Ibolya-forrás és a Torja-hágói. A Torja-hágón két fürdőmedencét és egy mofettát tettek használhatóvá. Daragus négy év alatt hat medencét, két mofettát és tizenhat bugyogót szándékszik önerőből rendbe hozni, használhatóvá tenni. Ő egyébként arról híres, hogy soha nem fogy ki ötletekből, merész tervekből. Legnagyobb álma, hogy szakszerű előtanulmány elkészítése és történészekkel való tanácskozás után újraépíti az Apor-vár falait, mivel meglátása szerint az még több turistát vonzana Bálványosra.
A bálványosi turizmus első számú ellensége az út
A turisták, akik kiskocsikkal közelítik meg a fürdőt, többet nem jönnek erre, hiszen nem akarják tönkretenni járműveiket — véli a vállalkozó. Fejlesztenek, szépítik Bálványost, felkészültek a nyári idényre, de a válság a turizmusban is nagyon érezteti hatását — mondta. Csökkentették ugyan a szálláshelyek árát, de nem számítanak telt házra, persze, valahogy át kell vészelni a nehéz időket, a válságot, mert egyszer csak vége lesz — vélekedett Daragus. Hiába gyönyörű a táj, ha hiányzik az infrastruktúra, nincs a közelben repülőtér, autópálya, és útjaink kátyúsak, ha a gazdaság nem működik, akkor az idegenforgalom sem működhet, mert a lakosságnak egyre kevesebb a pénze. Azt is megtudtuk, hogy a víz- és csatornázási hálózat elkészült, az ülepítőállomás maradt hátra, de arra még hiányzik a 13 millió lej. Az Ibolya-forrás közelében a torjai önkormányzat tulajdonában levő területet felparcellázzák, és villaépítésre eladják. Idén minden bálványosi utca nevet kap, és újraszámozzák a hétvégi házakat — ígéri Torja polgármestere. Az Incitato nemzetközi képzőművészeti alkotótábor idén sem marad el, június végén, július elején ismét hazai és határon túli képzőművészek költöznek két hétre Bálványosfürdőre. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1327Olvasóink értékelése: 4.8Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. május 26., szerda 08:33
vanist 241 hozzászólás A Bálványossal csak egy baj van, földön teljesen megközelithetettlen!!!!
2010. május 26., szerda 08:44
lacafaca74 2661 hozzászólás Valóban csak traktorral lehet felmenni, annyira rossz az út. Februárban jártam fent, de többé nem fogok mig járhatóvá nem teszik az utat.
2010. május 26., szerda 09:34
kisokos 282 hozzászólás Úgy tűnik a képzőművészeknek van traktoruk... :)
nagyon nagy kár, hogy az utat nem sikerül kijavítani...pedig lehet hogy jó pár kocsi törtkő is megtenné... én csak tudom :) 2010. május 26., szerda 10:45
csacsi 311 hozzászólás Én már leelőlegeztem a helikoptert egy-két Kovászna megyei település megközelítése érdekében... Kőröspatak, Illyefalva, Bálványos ...
2010. május 26., szerda 19:42
janosbacsi 1 hozzászólás Aszt beszelik : Csodalatos a GRAND HOTEL ! Akar gyalog is de megnezem !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||



