Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 13., csütörtök: Faluvilág Bölön emlékzászlót kapott![]() Bölön és Pesterzsébet kapcsolata éppen 65 esztendőre nyúlik vissza. 1942-ben hivatalosan is testvérkapcsolatot kötött az erdővidéki település a magyar főváros kerületével. Volt önkormányzati képviselők akadtak rá az akkori szándéknyilatkozatra és jegyzőkönyvre. A mindenkori bölöni községvezetésnek köszönhető, hogy néhány évvel ezelőtt újra felvették a kapcsolatot Pesterzsébettel. Nem zárkóztak el a baráti kapcsolattól, s így az sem talány már a maiak számára, miért áll Erzsébet királyné mellszobra a róla elnevezett bölöni parkocskában. 1942-ben Pesterzsébet országzászlót ajándékozott Bölönnek, melynek hollétére, hisz azóta viharos idők poroztak e tájon, máig sem derült fény. Nem baj, gondolta Pesterzsébet önkormányzata, s jelezte, hogy majdnem hasonmását hozzák el, de ezúttal nem mint országzászlót, hanem emlékzászlóként Bölönnek.
— Az öttagú küldöttség élén Szabados Ákos polgármesterrel Székelykeresztúrról, a Kistérségi Napokról érkezett Erdővidékre. Pesterzsébet testvértelepülése a Nagy-Küküllő mentén fekvő városnak is — tájékoztatott Sikó Imre bölöni polgármester. — Nagy meglepetés volt számukra, hogy a Brassó megyei Szászmagyaróson vártuk őket népviseletbe öltözött fiatalok csoportjával, lovas bandériummal, éppen ott, ahol valamikor az Olt országhatárt képezett Magyarország és Románia között, négy évre elválasztva minket a folyó túlsó oldalán fekvő magyar Apácától és Ürmöstől.
A vendégeket az unitárius vártemplomnál újabb csoport fogadta. A polgármester és t. Fancsal Zsolt helybeli református lelkipásztor köszöntötte a vendégeket. A zászlót, s az azzal járó díszoklevelet az unitárius istentiszteleten vette át Bölön község polgármestere (képünk). A vendégeknek bemutatták a település műemlékeit, megtekintették a falumúzeumot. Sikó Imre polgármester elmondta, hogy a pesterzsébeti önkormányzat anyagi segítségben részesíti azt a helybeli napközi otthont, amelyre állami támogatást nem kaphattak, s amelyet a vakáció ideje alatt az önkormányzat és a szülők önerőből működtettek. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 433Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon
hollo - 07:17 Egy nyelvet beszélünk? Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
