Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 10:40
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. május 29., szombat: Közélet

Lesz érettségi

A meghirdetett általános sztrájk ellenére is megtartják az érettségi vizsga következő szakaszát május 31-én. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a lehetőségek adottak, a végzősök nyugodtan jelentkezzenek a nyelvvizsgára.
Háromszéken összesen 19 középiskolában érettségiztetnek, mind a 2121 diák saját tanintézményében állhat a bizottság elé. A 19-ből 9-ben minden készen áll — a szervezés az iskolaigazgatók feladata —, 10-ben egyelőre hiányos a létszám; többnyire a felügyelő tanárok, két-három esetben azonban a vizsgáztatók is sztrájkolni fognak. A tanfelügyelőségnek vannak tartalékai, a Tanulók és a Pedagógusok Házaiból, a tanfelügyelőség személyzetéből, illetve a nem sztrájkoló tanárok közül ki tudják egészíteni a bizottságokat. Az igazgatókkal naponta egyeztetnek, a főtanfelügyelő ugyanis reméli, hogy még lesznek, akik jobb belátásra térnek, és nem fosztják meg a végzősöket az egyetemi bejutás lehetőségétől. Más megyékben is lesz érettségiztetés, a gyermekek esélyt kapnak a továbbtanulásra. Ehhez a mieinknek is joguk van, egy tanárnak pedig szakmai és erkölcsi kötelessége ezt elősegíteni — fejtegette Keresztély Irma, aki szerint olyan tanárok is vizsgáztatnak, akik egyetértenek a sztrájkkal, de nem kívánják hátráltatni a fiatalságot. Vannak ellenben olyan esetek is, amikor a tanár a szakszervezeti vezető nyomására írta alá a munkabeszüntetésben való részvételt, amivel nem lehet egyetérteni; a törvény szerint sem a tiltakozó, sem a dolgozó alkalmazottat nem érheti megtorlás. A tanfelügyelőségen úgy tudják, a pedagógusok negyede-harmada folytatni kívánja a munkát, lezárná rendesen a tanévet. Az érettségiztető tanárokat júliusban fizetik ki, nagyjából 600 lejre számíthatnak. A sztrájkolók viszont nem írhatnak alá jelenléti ívet sem.
Az idén januárban kezdődött vizsgasorozatban jövő héten a pályázók idegennyelv-tudását mérik fel: egy világnyelv ismeretét kell bizonyítaniuk három szakaszban. Hétfőn húszperces élő beszéd megértését kérik számon, majd kilencvenperces írásbelire kerül sor, a következő napokban pedig szóbeli vizsgán is át kell menni. Az eredmény nem fellebbezhető meg, és aki elmulasztja a részvételt, ugyan folytathatja az érettségit a júniusban és júliusban következő próbákon, de nem kaphat diplomát mindaddig, amíg a nyelvtudásáról nincs bizonyítványa. Nyelvvizsgát egyébként külön is lehetett tenni, és ha az megfelelő szintű (az elfogadott képzéseket külön listába foglalták), akkor — írásbeli kérésre — kiváltható vele a jövő heti megmérettetés.
Hozzászólások
2010. május 29., szombat 13:26
szek3
81 hozzászólás
"a szakszervezeti vezető nyomására írta alá a munkabeszüntetésben való részvételt"??? ugyan mar inkabb forditva van kerem szepen, IGEN mennek szegenyek dolgozni, mert hanem munka nelkul maradnak azaz elbocsatjak a posztjukbol.
es IGEN, ha megteszik ezt akkor ne legyen elegedetlenseg senki reszerol!!! ne bizony, mert ezzel csak sajat satnya sorsukat irjak ala.Ha o maguk nem allnak ki jogaikert akkor ki fog? SENKI SOHA..., szerintem ha egy honapon belul adokat emelnek azt is szotlanul turne tovabb a nep , miert is ne ? E van(ahogy a szekely mondja) es azt is kapja amit erdemel.Legalabb 20-50 ev kell, hogy a komunizmusban nevelkedett polgarokat, talan(?) egy "talpraesettebb" generacio vegye at helyet, tobb mint 40 ev alatt csak a magukba valo fojtast gyakoroltak , hogy semmirol semmit nem beszelunk bajba ne keruljunk igen most is ez van ...Az a nep aki retteg es meg van felemlitve, hogy kialljon magaert az tehetetlen lesz sorsaval szemben!!!

2010. május 29., szombat 13:56
Tepes
758 hozzászólás
Sajnos a pedagógusok bebizonyitották még egyszer, hogy nem tudnak egységesen valami mellett kiállni. Az érettségiztetést vállaló tanár Júdás-pénzért értelmetlenné tette a kollegái sztrájkját. Ez a sztrájk a fiatalok érdekeiért is van, melyik szülő szeretné, ha diplomás gyermeke minimálbérhez közeli javadalmazást kapna ?Tanár, orvos, szinész, pszihológus vagy kutató legyen 1000 lejért? Ki tartaná egyetemi központba a gyerekét ilyen jövőért? Szégyen azokra az iskolákra, ahol egyáltalán nem sztrájkolnak. A diákok többsége igenis felfogja, megérti a tanáraik harcát. Az egyetlen eszköz, amivel a kormányra nyomást lehetne gyakoroln,i az az érettségi vizsga. A kormányon levő szélhá
mosok külföldi nyaraláson fogják kipihenni fáradalmaikat, mig a közalkalmazottak nagy része kölcsönpénzből lesz kénytelen nyomorult életét tengetni. SA TRAITI BINEEE !!!

2010. május 29., szombat 20:52
emilboc
51 hozzászólás
Az érettségiztetést vállaló tanár Júdás-pénzért értelmetlenné tette a kollegái sztrájkját... csak megismételem Tepes véleményét, mert sajnos igy igaz... Funeriu legyőzte tanárokat, ez látszott viselkedésén és győzedelmes mosolyán...az a tanár aki azt hiszi, hogy az igazgató vagy tanfelügyelő az ő oldalán áll, enyhén szolva naiv

2010. május 29., szombat 21:23
emilboc
51 hozzászólás
Ne felejtsük el, hogy Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő az RMDSZ pártfogoltja, azé az RMDSZ-é aki kitart a kormány melett, miközben lefaragják béreinket, nyugdijainkot...

2010. május 30., vasárnap 07:16
klauka09
505 hozzászólás
a tanárok sztrájkjával nem mindenki ért egyet, például mi is már felvoltunk készülve hogy bepereljük azokat a tanárokat akik visszautasitják az éretségin való részvételt, és az egész évi költségeinket követeljük, és még nagyon sok szülő megcselekedte volna ugyanezt, mert aki nem állami alkalmazott az hiába is sztrájkol, és havi 600 lejből nem is olyan egyszerü egy gyerek iskoláztatása

2010. május 30., vasárnap 13:01
peterkinga
251 hozzászólás
Hiába na a pénz az nagy úr!Én a tanárok helyébe engedtem volna, hogy bonyolitsa le az éretségit a tanfelügyelőség emberei és osszák be az iskola igazgatókot,aligazgatókot melléjük,ők úgysem sztrájkolhatnak,akkor dolgozzanak,egyesekre ráfért volna.

2010. május 30., vasárnap 14:59
szek3
81 hozzászólás
klauka09 draga hervaszto a gondolkodasod, beperelni a tanarokat mert neked havi 600 ronos jovedelmed van ? hol tehet errol egy tanar? szerinted a tanaroknak nincsenek gyerekei akik eppen most eretsegizne
k?
tenyleg OK itt a negativ alanyok??? nonszensz! probaljuk azert higgadtabban latni a dolgokat nem dobalozni itt a nagy szavakkal jobban mondva ures szavakkal hogy perelni kell oket!!!
es igen tuntethetsz te is akkor is ha nem vagy allami alkalmazott ,mert ha elegedetlen vagy sorsoddal ne masokat probalj magad ala rantani hanem csatlakozz mellejuk !!! Ilyen negativ/ellen gondolkodassal csak ronditasz masok sorsan is magaddal egyutt!!!

2010. május 30., vasárnap 18:05
peterkinga
251 hozzászólás
Akkor helyesbbítsünk emilboc-nal is, Keresztély Irma nem az RMDSZ pártfogoltja,ő RMDSZ -es.Van némi külömbség a kettő között,nem?

2010. május 30., vasárnap 21:23
eberendre
1632 hozzászólás
Csak a hazudozás és az álnok statisztikák maradnak meg a húsz évesen alakuló demokrácia romján. A tanár tehetetlen helyzetébe taszítva sztrájkot fogad. Erre az igazgatója, a szakfelügyelője, s már volt példa a minisztere is elárulta. Nem a baj okát igyekeznek megoldani, hanem a tanár lelkiismeretét szeretnék vallatóra fogni. Meddig kell ingyen dolgozni, meddig kell robotolni, hogy valaki elhigyje nekünk, szeretnénk egyszer nem kölcsönpénzből nyaralni, csak magánházban lakni, és csak őszinte munkatársakkal dolgozni. Becsületes európai bérért és némi társadalmi tiszteletért. Csak az mutogasson a kérőkre, aki tett valamit is értük, s azzal nincsenek megelégedve. A becsületes tanár nem párttag, mert egyetlen hatalmas sem engedi meg a lelkiismeretet. Ezt jobb lenne máskora hagyni. Az RMDSZ nem fogja megszavazni a kirablásunkat? A Judás pénz az pedig szörnyű valóság...

2010. május 31., hétfő 13:57
emilboc
51 hozzászólás
Az RMDSZ már több mint 10 éve a saját érdekeinek útját járja... ideje lenne kinyitani a szemeinket!


2010. május 31., hétfő 16:17
csacsi
311 hozzászólás
Tévedés-20éve.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
A polgármester nem szereti a tévéseket (Barót)
Sokadszorra tűzte napirendre Nagy István, Barót polgármestere Bán István alpolgármester leváltását, ám ez csütörtökön sem sikerült. Ezúttal nem az RMDSZ-es tanácstagok ellenkezése miatt őrizte meg tisztségét, hanem mert az MPP-s képviselők elhagyták a termet, így nem volt meg a döntéshozatalhoz elegendő kvórum.

- Sylvester Lajos:
A nemzeti egymásra találás öröme
Amikor beszaladt Sepsiszentgyörgyre a nosztalgiavonat, mozdonyán a Merjünk nagyok lenni, s a lentiek meglátták a csíksomlyói búcsúról Magyarhonba dél-erdélyi kerülővel hazatartó sokaságot, a vonatablakokon kilengetett zászlókat, a lenti sokaság látványától elérzékenyülő búcsújárókat, a fentiek nézték a lenti férfiak nyaka köré emelt, magyar és székely zászlókat lengető gyerekeket, nemcsak az ünneplőbe öltözött lányok és asszonyok szemébe szökkent az egymásra találás örömkönnye, hanem sok-sok férfi szeme is bepárásodott.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS