Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 1., kedd: Máról holnapra A kezdetFélszárnyúra sikeredett az általános sztrájk. A pedagógusok egységének hamari megtörése felbátorította a kormányt. Mihai Şeitan munkaügyi miniszter ismét elkottyintotta magát, majd újrafogalmazta mondandóját, amiből mégiscsak az derült ki: ha kell, jövőben további 30—50 százalékkal csökkenthetik a közalkalmazottak béreit. Természetesen csak akkor, ha a jelenlegi megszorító intézkedések nem hozzák meg a várt eredményeket. S micsoda ajándék: esetleg még egy hónapig finomul a kín. Márpedig ettől a kormánytól — mely hazugságra, félrevezetésre, erőfitogtatásra építette jövőjét, s ma is legtöbb energiáját arra fordítja, azt akarja az emberek fejébe verni, hogy a fennálló helyzetért csakis elődei a felelősek — többre nem számíthatunk.
E dicső kormánynak az RMDSZ is tagja. És most, mintha iránytűjét elveszítette volna. Sok mindent megtehet egy kisebbségi politikai alakulat, még az sem égbekiáltó bűn, ha folyamatosan a hatalomhoz dörgölőzik, s a politikai széljárás szerint váltogatja partnereit, azt ellenben, amikor törvénytelen, népellenes, kizsákmányoló, a demokrácia alapszabályait semmibe vevő hatalom részévé válik, elég nehéz nemzetiségi érdekekkel magyaráznia. Mert most a kisebbség érdekében folytatott ,,harcuk" nagyon belebotlott Románia, egyben az ország területén élő magyarság munkához, elégséges bérhez, a már megszerzett nyugdíjhoz való elidegeníthetetlen jogába. És belementek abba a megbocsáthatatlan hatalmi játékba, mely az ország demokratikus jövőjét fenyegeti. Égbekiáltó, egyben öngyilkosnak is tetsző a játék, amit a kormány részeként elfogadtak: állampolgári jogok szűkítésével, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva csökkentik a béreket és nyugdíjakat. Ezzel kiszolgáltatták magukat, s egyben az egész magyar közösséget egy kiszámíthatatlan politikus, Traian Băsescu kényének-kedvének, és társtetteseivé ereszkedtek annak az elképesztő hazugságáradatnak, melyet elsősorban Emil Boc, de a kabinet más tagjai is folyamatosan harsognak. Ráadásul semmibe vették választóikat, még arra a formális gesztusra sem voltak képesek, hogy SZKT-t hívjanak össze, és meghallgassák — na, nem a nép, mert ez a fórum sem képviseli rég a népakaratot, csupán saját bizalmi embereik véleményét. Ott sunyítanak a kormányban, s bár sok vizet nem zavarnak, magatartásukkal nem csak maguk, de az erdélyi magyarság jövőjét is kockára teszik.
A népharag egyelőre nem csap az egekig. Nem forradalomra született ez a nép, mint ahogyan szemmel láthatóan a megmaradt erdélyi magyarság sem De a kés csak a következő hónapokban ér csontot, amikor minden alkalmazott, nyugdíjas saját bőrén érzi majd, mit jelent valójában jussának megdézsmálása. A sztrájkok most kezdődtek, a végét senki nem látja. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1557Olvasóink értékelése: 4.64Szavazatok száma: 22Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 1., kedd 08:04
BBG 216 hozzászólás A cikkíró alaposan fején találta a szöget. Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy miért ennyire láthatatlan az Udemeráj ezekben a válságos időkben. Egyedül Cseke miniszter úr nyilatkozatai járják be a sajtót egy bizonyos orvosi műhiba kapcsán, de a többi "fejes" csak bólogat a csendben. Egy kis feszültséget keltettek ugyan, mikor szembementek-forma a kapitány karatával, s a kisnyugdíjak csökkentése ellen kardoskodtak (kevés sikerrel), de ez szemfényvesztésnek volt elég csupán. Ennél még az SZDSZ is kellemetlenebb koalíciós partner tudott lenni, ha érdekei úgy kívánták, ha egyebet nem is, legalább ezt elleshették volna Béluciék, főleg annak tudatában, hogy kedves magyarkáik lakta vidékek lassan az ország gettója, hogy Székelyföldön az országos bruttó átlagbérnél 700 lejjel is kevesebb az átlag, s hogy ez a csiki-csuki 15-25%-os faragás úgy hazavágja a szavazóbázisuk költségvetését, hogy bánatukban lehet el sem mennek szavazni köv. alkalommal. Rájuk főleg nem, s mivel alternatíva kampec, inkább elszotyizgatnak a tévé előtt. Hacsak nem jut eszébe valaki "találékonynak", hogy a nemrég látott sikersztorik mintájára talpra ne állítson egy LMP, vagy (izlandi) Legjobb Párt irányultságú zsebpártot. Lassan itt is komoly kereslet lenne rá.
2010. június 1., kedd 08:11
lacafaca74 2661 hozzászólás Az égbe kiáltó és bicska nyitogtató az hogy az igazán nagy nyugdijakhoz lásd katonaság, rendőrség, szeku, birók, parlamenterek stb. nem nyúlnak. Az ú.n. forradalom idején karóba kellett volna húzni az összes kiváltságost, most ennek a hiányának isszuk a levét.
2010. június 1., kedd 08:17
Tepes 758 hozzászólás Ideje lenne egy 100 % csokkentes bevezeteserol. Minek is fizetni a tanart ? Minden ott van a gugălon. Nyugdijas pedig tul sok van, ez ugyebar kolcsegvetesi teher. A nyugdijkorhatart emeljek meg 100 evre, akkor majd nem lesz annyi gond e teren. Igy is a varhato elettartam Manele Land orszagaban 70 ev koruli. Ebben az elbutitott orszagban a gipszkarton -szerelo tobbet keres ( hivatalosan is ) mint a mutoorvos. A fodraszmester tobbet vag zsebre mint az egyetemi tanar. A besugok rohognek a markukba. Sa traiti bineee in tara lu Manele forever. Elore UDMR, ratok fogunk szavazunk mindig mi juhok, kapjatok csak ele az autonomia meset.
2010. június 1., kedd 09:57
janoska44 740 hozzászólás sajnalattal veszem tudomasul hogy amindenkori regnalo rmdszt csak ahatalmi vagy ameggazdagodasi hajsza vezenyli mindenek utan bizonyossa valt hogy a legnagyobb veszelyt a nemzetbiztonsagra ez a hazug diszno kormany jelenti beleertve a sunyi magyar nem magyarsagot kepviseloket
2010. június 1., kedd 10:26
Hobi 33 hozzászólás Igy van..a cikkironak meg az elottem hozzaszoloknak..egy nagyon sulyos dologra tappintott ra Tepes!...inkompetens politikusaink annyira kiveseztek ,tartalomnelkulive silanyitottak leaz "autonomia"fogalmat,hogy az elkovetkezo evekben meg az oszinte szandeku,elkotelezett autonomia-harcosoknak sem lesz eselyuk hatast gyakorolni a nepre ezzel az elkepzelessel..raadasul mivel eddig is birka modjara viselkedtunk szavazaskor(mar akik),megengedhetik maguknak ezt a melyen erkolcstelen sunyizast ,es a vegen azt az egbekiallto felelotlenseget,hogy ujra autonomiaval kampanyoljanak a finisben...
2010. június 1., kedd 10:36
sara 80 hozzászólás Remélem - még mindig-, hogy az RMDSZ felébred végre, és a nem a maga ( személyes) érdekeit tartja szem előtt, hanem a nyomorgó, egyre szegényebb emberek igaza mellé állva bizonyít! Pl. bizalmatlansági indítvány!
2010. június 1., kedd 10:54
csacsi 311 hozzászólás Sara te naiv vagy, az rmdsz már abban töri a fejét, hogy a következő kormányban milyen minisztériumokat válasszon.
2010. június 1., kedd 17:23
emilboc 51 hozzászólás Erdekes mindenki a kormany ellen akar tunteni... miert nem tuntetunk az RMDSZ ellen...Tudjuk hol a szekhaza, nem?...miert nem huznak el a f.... f.....csodalom, hogy egyesek most jonnek ra, hogy letezik magyar gazember is...
2010. június 1., kedd 20:21
peterkinga 251 hozzászólás Mihai Seitan is elmondta az esti mesét.Majd két hónap múlva előre gondolkozik és utána beszél.Tiszta manipuláció,mondok nektek elviselhetetlenebbet,hátha akkor megértitek,hogy muszáj nekunk ezeket az intézkedéseket végrehajtsuk különben nincs mit már ellopjunk.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||