Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 2., szerda: Közélet Tudathasadék (Jegyzet)Ahogy az várható is volt, az oktatást tette leginkább próbára az általános sztrájk első napja. A meglehetősen szélsőséges álláspontokat nyilván elsősorban az időzítés váltotta ki, hiszen a tanügyiek ügyével való, mégoly szolidáris azonosulást is kikezdi az a veszélyeztetettségi tudat, ami az érettségizőket és szüleiket hatalmába kerítette. A bizonytalanság — amelyre jócskán rátett felelőtlen, már-már provokatív nyilatkozatával néhány szakszervezeti vezér — ugyanis a legjobb szándékot is képes sötét árnyékba tolni.
Márpedig bizonytalanság volt bőven még hétfő reggel is, bár a háromszéki érettségi központok nagyobb arányban álltak készenléti állapotban, mint ahogy az az elmúlt hét utolsó napjaiban körvonalazódott. Egy órával a soros érettségi vizsga kezdete előtt a Puskás Tivadar Szakközépiskola még a feketelistán volt, olyannyira, hogy a tanfelügyelőség illetékese is ódzkodott megnevezni az egyetlen ,,renitens" tanintézményt, nyilván abban a reményben, hogy az utolsó pillanatban ott is minden megoldódik. Így is történt, ez azonban aligha módosítja az összképet.
A sztrájkban való részvétel ugyanis egyre inkább presztízskérdéssé alakul, számháborúvá, amely egyik vagy másik erővonal dominanciáját hivatott alátámasztani. Vezérkari jelentésekre emlékeztetően érkeznek a hírek, amelyek szerint hol ,,mindössze" két és fél iskola lóg ki a fegyelmezett tornasorból, hol aggasztóan sok, azaz négy. Az esetenként egymásnak ellentmondó adatok persze elsősorban arra szolgálnak, hogy statisztikákat erősítsenek, de legfeljebb arra jók, hogy tanárt és szülőt egyaránt elbizonytalanítsanak egy önmagában indokolt tiltakozási kezdeményezésben való részvétel jogosságában. No meg arra, hogy rohamosan növekvő repedéseket okozzanak a szolidaritás és a szakmai lelkiismeret falán. Mert állítólag nem nagyon találkozni olyan elvetemült tanárral, akit hidegen hagyna az általa évekig pallérozott diák egyetemi bejutásának sorsa, s ha mindez még társadalmi rosszallással is társul, ember legyen a talpán, aki magabiztosan jár az elvszerűség és lelkiismeretesség közötti keskeny ösvényen. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 870Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 2., szerda 08:21
lacafaca74 2661 hozzászólás Manipulálják a közvéleményt és a sztrájkolókat egyaránt. Oszd meg és uralkodj elvet alkalmazzák kisebb-nagyobb sikerrel.
2010. június 2., szerda 11:57
emilboc 51 hozzászólás A legnagyobb tevhit amit elhintettek a sztrajtoro Arulok, a tanfelugyeloseg, a funeriu gyerek (csak kisbetuvel erdemli a nevet), hogy az erettsegi vizsgat nem lehet elhalasztani... Mi tortent volna egy, max 2 hetes halasztas eseten... Nem mentek volna egyetemtre a gyerekek?... Azok a penzehes egyetemek talan nem vartak volna be a diakokat... Talan azok turizmusbol elnek...
Funeriu meg akarta leckeztetni a tanarokat es megtette, a ti segitsegetekkel gerinctelen ARULOK.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||