Mintha az unió nem létezne

Mintha észre sem vennék, hogy az Európai Unió, melynek ők is állampolgárai, akárcsak Barki asszony, e becstelen eszköztől jószerével megfosztotta a tagállamokat, hogy az unióban a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága fölülírja a nacionalizmusba begörcsölt politikusok revánsvágyát. Nem valószínű, hogy sikerül harmadszor is persona non gratavá, azaz nemkívánatos személlyé tenni valakit csak azért, mert néhány száz emberrel megosztja tudását, s arra biztat egy nemzetrészt: ne hagyja, hogy elvakult nacionalisták és saját megalkuvó politikusai lebeszéljék önrendelkezési jogáról, a valós autonómiáról. A román politikusok, köztük az elnöki párt szószólóinak nacionalizmusa — Ady szavaival: az ostobák patriotizmusa — komoly akadályt jelent a magyar kisebbség legtermészetesebb törekvéseinek megvalósításában, s olyan primitív és kóros eszméknek vet ágyat a többségi nemzet körében, melyektől az elmúlt esztendők során Străchinaru képviselő úrnak, de Emil Bocnak vagy Traian Băsescunak is szabadulniuk kellett volna. Semmiféle emberi törvény nem ad felhatalmazást sem e pártnak, sem ideológiai testvéreinek, hogy uralkodó nemzetnek tekintsék magukat ebben az országban, és jogokat osztogassanak, illetve vonjanak meg úri kedvük szerint a számszerű kisebbségtől, melynek tagjai velük együtt országot építettek, s építenek ma is, adót fizetnek, dolgoznak, tanulnak, szeretnek, s ha már nem tudják elviselni ezt az egy helyben járt hórát, az államalkotó nemzet némely fiának öntelt politikáját, szétfutnak a nagyvilágban.

Tudjuk, van gyógymód erre. A megtartó, összetartó erő, az autonómia, az önrendelkezés. Való igaz az is, amit Barki asszony mondott: ezért meg kell küzdeniea magyarságnak. De talán mégsem ezen a szinten.