Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 9., szerda: Közélet Takarékoskodik a megyei tanács![]() Birtokon belül, immár takarékoskodhatnak
Húsz százalékkal sikerült csökkenteni a fogyóanyag-kiadásokat a megyeházán pusztán azzal, hogy az alárendelt intézmények által eddig külön-külön beszerzett papírokat és egyéb eszközöket legutóbb egységesen, a legalacsonyabb áron vásárolták meg — közölte tegnap Tamás Sándor megyeitanács-elnök arra a kérdésre, hogy miként próbálják kivenni részüket az általános megszorításokból. Ez természetesen nem elég, és egyetértek azzal, hogy zsugorítani kell a béralapot is, bár ezt csak elbocsátásokkal látom megvalósíthatónak, hiszen van olyan alkalmazottunk, aki 504 lejt kap havonta, ebből már nem lehet lefaragni — tette hozzá. Szerinte az állami intézményeknél szükséges létszámcsökkentés és a meglévő hatásköri párhuzamosságok, átfedések felszámolása is jelentős megtakarításokat eredményezhet, azt azonban nem találja kirívónak, hogy Háromszéken — a lakosság számához mérten — több a hivatalnok, mint máshol: szerinte itt is ugyanannyi munkát kell elvégezni, mint pl. Kolozs megyében. A megyei tanács elnöke a legnagyobb eredményt az albérleti viszony megszüntetésétől várja: ha a volt tulajdonosnak visszaszolgáltatott megyeházából elköltöztetnek néhány igazgatóságot, a jelenlegi 6500 eurós havi bérnek felét sem kell majd fizetni. Ez megoldható, a két év alatt felújított Bazár (ma képtár) épületében is van néhány irodahelyiség, az útügyi osztály a szintén saját tulajdonú Termés utcai ingatlanban (az Állomás negyedben) rendezkedhetne be, a szociális és gyermekjogvédelmi igazgatóságok pedig januártól remélhetőleg a Sajtó utcában működhetnek, az egykori szerkesztőségi épület teljes, a tartószerkezet megerősítését is felölelő tatarozására ugyanis van pénz a költségvetésben. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 841Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 9., szerda 11:03
kottybele 77 hozzászólás Tamas Sandor sarkitasa: miert az 504 lejes fizetessel peldazodik es nem a magassabb tanacsosi fizetesekkel!
Elfelejtette a tavalyi ( az ev kozepen) szep premiumokot amit osztottak ... 2010. június 9., szerda 13:33
hillsnail 317 hozzászólás Elnök úr, maga egy zseni !
Így kell érdemnek feltüntetni azt , amiért igazából büntetés járna.Mert minden kezdő beszerző tudja, hogy ha nagy tételbe vásárolunk, akkor jobban lehet alkudni.Eddig hogy nem jöttek rá ? S ha még vissza fognak egy két kiránduló kedvü urat , akkor lesz igazán érezhető a sporlás.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
