Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 14:53
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. június 11., péntek: Közélet

Megyei válságkezelés kell (Együttgondolkodásra hívja az RMDSZ-t az MPP)

Le kellene ülnie az MPP-nek és az RMDSZ-nek, közösen kidolgoznia a megyére vonatkozó gazdaságélénkítő elképzeléseket — javasolta Kulcsár Terza József, a párt megyei elnöke.
Véleménye szerint a válságból való kilábalásra megoldás az autonómia, ám ennek megvalósulásáig is tenni kéne, hogy ne romoljék még tovább Háromszék helyzete. Nem luxusbefektetések kellenek — mint például a lámpaoszlopok kicserélése —, hanem értelmes, előremutató megoldások — fejtette ki, konkrét elképzelést azonban nem tudott megfogalmazni, mint mondotta, ezért lenne szükség az együttgondolkodásra.
Kulcsár Terza József egyébként úgy véli, az RMDSZ is felelős a jelenlegi helyzetért, kormányzati szerepvállalásuknak gyakorlati haszna nincs a magyarság számára, egyetlen fontos kezdeményezésnek sem sikerült érvényt szerezniük. A bizalmatlansági indítvány keddi szavazásakor nem ártana, ha elgondolkodnának azon, kinek az érdekeit képviselik, szavazóik a nyugdíjak csökkentését várják-e tőlük. ,,Nem elég a népviselet, kell a magyar képviselet — ezzel kampányolt az egyik megválasztott képviselő, de lassan már csak a gatyánk marad nekik köszönhetően" — mondotta az MPP elnöke.
Hozzászólások
2010. június 11., péntek 07:47
hillsnail
317 hozzászólás
És ha lámpa oszlopok nem lettek volna ,akkor az volna baj, hogy semmi nem történt.Az érdekekről beszélve, miért kell Sepsiszengyörgyön Szász Jenő érdekeit képviselni ?

2010. június 11., péntek 08:22
anti-MINDEN
110 hozzászólás
http://www.uh.ro/itthon/kozelet/2718-egyuettmkoedne-az-rmdsz-el-szasz-jen


2010. június 11., péntek 08:34
ekeferi
278 hozzászólás
hillsnail kedves nem az a gond hogy uj villanyoszlopok meg szegelykovek vannak hanem az hogy honnan vannak es mennyiert, abbol apenzbol amibol ezeket csinaltak legalabb 2xer ennyit lehetett volna, raadasul mind kolcsonbol van ami meg emeli az arat ugyebar, mire kifizetjuk reg *****ra mennek, de te csak dicserjed az Antal Arpad politikajat, majd par ev mulva mikor az adokat emelgeti hogy valahogy kinyogjuk a mar reg tonkrement dolgokat meggondolod magad!!!

2010. június 11., péntek 09:47
kisokos
282 hozzászólás
eddig is gondolkoztak csak a végrehajtásig soha nem jutnak el...
befektetőket kellene odavonzani, olyan feltételeket teremteni amely a termelőket segiti... s ha valakinek ötlete van az előrelépéshez akkor azt felkarolni és nem hátráltatni vagy csirájában elfojtani.
mi a következő lépés ? fessük le nemzeti szinűre a padokat és az új villanyoszlopokat :)

én csak tudom :)

2010. június 11., péntek 11:12
csacsi
311 hozzászólás
Sok a szöveg, hogyhogy nem kellenek lámpaoszlopok? A N.Iorga és Gr. Balan utak 20 év után végre ki vannak világítva. Ha nekik sötét kell, járjanak sötétben, mert még egy konkrét javaslatot nem hallottam ezektől, megjegyezve, hogy 3-4 évvel ezelőtt teljes támogatójuk voltam. Húzzatok el Szász Jenővel az élen a francba.

2010. június 11., péntek 11:29
ferenc
91 hozzászólás
Te kis csacsi!!! Olvasatok Hirmondot vagy egyebet, ahol csak pozitiv dolgokat irnak.

2010. június 11., péntek 11:42
ekeferi
278 hozzászólás
Te csacsi nem azt irtam nem kellenek csak nem mindegy hogy mennyi pezbol mert amibol kicsereltek ket utcat abbol 4et kellett volna kicserelni, de konnyebb volt a penz felet lezsebelni. Amugy meg jobb volnat hate szamar huznal el Marko Belaval!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. június 11., péntek 12:47
hillsnail
317 hozzászólás
Ha tudtok konkrét számokat ,miért nem mondjátok ? Ott van a számvevőszék ,szóljatok nekik ,ők alig várják hogy elrághassák egy magyar polgármester nyakát.Mindezt annak a jegyében ,amiről azt hiszitek hogy képviselitek.
Csak hogy nincs szám , de van száj.Ezt kellene, azt kellene...ide konkrétumok KELLENEK.


2010. június 11., péntek 23:56
anti-MINDEN
110 hozzászólás
de CSACSI...Jenci legalabb annyit elert,h Udvarhelyen ne Grigore Balan,meg N.Iorga utcak legyenek,hanem Kossuth ,meg Rakoczy,meg Kiskoved,,stb.....no ez a kulombseg koztetek..!!most mar vagod???hiaba szapulod a masikat,,,,!!

2010. június 11., péntek 23:57
anti-MINDEN
110 hozzászólás
es Gratulalok hogy sikerult beimportalni meg vagy 30ezer nem magyart(szekely-t)
szekely=regi magyarorszag hatarait orzo magyar oshonos nep.....mint te..!!csakleirtamha mar nem tudod hovatartozasod..!!

2010. június 13., vasárnap 22:36
eberendre
1632 hozzászólás
Mire való ez a hadakozás? Mire való egymás mutogatása? Annál nagyobb bajban vagyunk, hogy időnk legyen felsorolni, ki mikor tévedett a történelemben. Viszont arra lenne még idő, hogy a magunk dolgait mi oldjuk meg, s ne a nagy kalóztól várjuk, aki Kovásznán elemlegette, hogy mélabélát nem szereti, mert ellene lázított. Ennyi.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Termelni kell, nem vásárolni!
Nagyon érdekesnek találom, hogy az államkasszában nincs pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra, ellenben olvastam, hogy — több haszontalanság mellett — Románia amerikai repülőgépeket akar vásárolni!

- Váry O. Péter:
Újraértékelik Bocsárdi László tevékenységét (Színház az egész világ)
Újraértékelik Bocsárdi László tevékenységét (Színház az egész világ)
Egy másik, héttagú bizottság értékeli Bocsárdi Lászlónak, a Tamási Áron Színház menedzserének ötéves intézményvezetői tevékenységét — döntött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén egy hosszú, az RMDSZ és az MPP részéről is elpolitizált vitát követően. A 2009. évi menedzseri értékelést változatlanul hagyták, ennek Bocsárdi általi megfellebbezése kivizsgálására a városháza jegyzőjéből és jogászaiból álló háromtagú bizottságot nevesítettek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS