Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 11., péntek: Közélet Nem nő a lakók önrésze (Tömbházak hőszigetelése)Akadozik Sepsiszentgyörgyön is az országos programban zajló hőszigetelés, a Bánki Donát és Ág utcai tömbházaknál egyre lassabban halad a munka. Ennek magyarázata, hogy Bukarestből még egy bani sem érkezett idén a kivitelező számlájára, s az ő anyagi lehetőségei is végesek ― de most már lehet tudni, mennyi pénzzel rendelkezhet a város, a fejlesztési minisztérium e héten közölte: ebben az évben és jövőben a kormány hatmilliót szán a sepsiszentgyörgyi hőszigetelési programra. Ez a költségek fele (egyelőre, hiszen Bukarestben változtatni szándékoznak a finanszírozási rendszeren), az önkormányzati harmincszázalékos önrésszel rendelkezik a város, tehát nem csak az elkezdett hőszigeteléseket lehet befejezni, hanem újabb tömbházakat is be lehet venni a programba ― közölte Antal Árpád András. A polgármester elmondta, az elkezdett hőszigeteléseknél már nem változik a finanszírozási rendszer, a későbbiekben pedig bármint is változtat a minisztérium, a lakóknak akkor is csak az összmunkálat húsz százalékát kell majd fizetniük, akár annak árán is, hogy az önkormányzat nagyobb önrészt vállal át. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 729Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 11., péntek 10:22
elsono 137 hozzászólás Na vegre valami jo hir! mar azt hittuk hogy meghalt ez a rendszer, legalabbis a hirek szerint. En szemely szerint orulok a 20%-os onresznek mint lako is mint administrator is. KERJUK TOVABB IS NAPRA INFORMALJANAK ..
2010. június 11., péntek 11:46
ekeferi 278 hozzászólás Napra informalva szep az a 20%ek onresz csak kar hogy a valos koltsegek felet is kiteszik, de nem baj mert legalabb jol nyer a kivitelezo, csak nem ertem miert kell tetves 200lejt sporolni az erkelyek plexidjen(az allomason csereltek az Ag utcaba mar nem) mikor igy is minimalisan 50%ot nyer a kivitelezo.
2010. június 11., péntek 17:50
vlagyimir 8 hozzászólás na, ja, a piac mogott a valahanyadik tombhaznak csupan egyharmadat szigeteltek le. allvany leszedve, kerdes: folytatjak-e a munkalatokat vagy ottmarad kozepen a szegyenmunka?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||