Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 14:57
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. június 11., péntek: Máról holnapra

Elszalasztott válságkezelés

Mára már bizonyos, a kormány hol a választási kampányok, hol a megszorító intézkedések miatt nem ért rá válságkezeléssel foglalkozni.
Másfél éve kerültek hatalomra, de valahogy mindig adódott valami fontosabb, ami lekötötte az ország irányítóinak figyelmét, s ennek meg is lett az eredménye, Románia immár hivatalosan is csődközeli állapotba jutott.
A gyanútlan állampolgár azt gondolná, a bőségesen megfizetett miniszterek, államtitkárok, igazgatók, a jeles politikusok éjt nappallá téve azon szorgoskodnak, hogy kirángassák kies hazánkat a kátyúból, leállítsák az egyre mélyebbre hanyatlást, s ismét elhozzák a virágzást és bőséget. Ilyen jellegű, gyakorlati intézkedésekről édeskeveset tudunk, legfeljebb tervek, szólamok szintjén hallani arról, hogy mekkora szükség is lenne vállalkozóbarát gesztusokra. Időnként egy-egy politikus, aki szakértőbb látszatot kíván kelteni, még konkrét javaslatokkal is előhozakodik.
Az eddigi ,,eredmények" — egyre jobban halódik Románia gazdasága, cégek százai szűnnek meg, növekszik a munkanélküliség, és csökkennek a kifizetések — jelzik, a kapkodáson kívül egyebet nem tett, tesz a bukaresti kormány. Több mint egy hónapja jelentette be az államelnök a megszorításokat, s azóta ezeket csűri-csavarja Emil Boc, hetente többször is összeül minisztereivel, és úgy tesznek, mintha igen szorgalmasan dolgoznának. A fizetés- és nyugdíjmegvonások azonban nem lettek kisebbek, sőt, minden ülés után újabb és újabb támogatás lefaragásáról hallani. Minden erejüket, tudásukat leköti, hogy még néhány lejjel gyarapítsák az ország költségvetését, s ennek egyetlen módját ismerik: az egyszerű polgár zsebét kitakarítani. Európa-szerte egymást túllicitálva igyekeznek gazdaságot élénkíteni a kormányok, a megszorításokkal párhuzamosan jelentik be a fellendülést ígérő lépéseket. Nálunk erre, úgy tűnik, nincs tudás, rálátás, akarat.
A semmittevés gyanúját minap kijelölt miniszterünk, Kelemen Hunor is megerősítette, aki egy tévéműsorban fejtette ki, bizony immár eljött az ideje, hogy a kabinet elkezdjen dolgozni a gazdaság fellendítésén. Úgy közölte ezt a stúdióban ülő újságírókkal, elemzőkkel, ellenzéki politikusokkal, mintha ők lennének hivatottak munkára serkenni, megoldásokat találni. Nem ártana, ha felvetését időnként a kormány asztalánál is hangoztatná. Vagy úgysem hallaná meg senki?
Hozzászólások
2010. június 11., péntek 13:40
jzmatekovics
61 hozzászólás
Naná, hogy el voltak foglalva mással a Honatyák. Éjjel nappal loptak, mint a güzü. Néha úgy rácsodálkozom,hogy azért mégis maradt valami ebből az országból.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Vállalkozóbosszantás (Pénzügyi gyászjelentő — és ami mögötte van)
Vállalkozóbosszantás (Pénzügyi gyászjelentő — és ami mögötte van) Néhány hónapja havi rendszerességgel ingerli a vállalkozókat az a küllemében gyászjelentőhöz hasonlító levél, amely — Máthis István, a megyei pénzügyi hivatal Sepsiszentgyörggyel és körzetével foglalkozó ügyosztályának helyettes vezetője aláírásával — fizetési felszólítást, illetve végrehajtással való fenyegetést tartalmaz. Mint kiderült, a cégvezetők ,,mindössze" a bürokrácia áldozatai.

- Csinta Samu:
Visszautasították Traian Băsescu kérését (Sürgős a bizalmatlansági indítvány tárgyalása)
Traian Băsescu államfő levélben kérte tegnap a parlament vezetőségét, hogy hozzák előre a bizalmatlansági indítvány vitájának időpontját.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS