Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. június 12., szombat: Közélet Adalékok a színházügy lezárásáhozA jó egy hete tartó színházügy végére érve (első felvonása mindenképpen lezárulni látszik), néhány észrevételt, következtetést érdemes összegezni. Az első és talán legfontosabb: eredményes és hatásos volt a közvélemény megnyilatkozása, változtatni tudott egy már eldöntöttnek hitt kérdésben, az igen kiemelkedő művészek által támogatott civil megnyilvánulás hatására érvénytelenítették a megkérdőjelezett bizottság kétségektől terhes eredményét.
Az ügynek azonban a végső eredményen kívül alig van pozitív vonzata. Nagyon sok indulatot hozott felszínre, mindkét oldalon sok keserűséget, sértettséget okozott. Ismét bebizonyosodott, amihez a politika hozzáér, bemocskolódik, mindkét magyar pártnak sikerült igen áldatlan szerepet játszania. Az RMDSZ-nek azzal, hogy támogatta azokat, akik ezt az egész erőfitogtató manővert kitalálták, az MPP-nek aluszékonyságával, hogy immár sokadik alkalommal kerülte el a figyelmét egy tanácshatározat háttere, utólagos hőbörgéssel próbálta jóvátenni szájtátiságát. S ami még ennél is visszatetszőbb, mindkét alakulat egymást igyekezett lejáratni, a színház és Bocsárdi László mögé bújva, politikai tőkét kovácsolva, sok jóérzésű embert elriasztó felhangot adva egy kulturális életünket érintő, amúgy elvi kérdésnek.
A polgármester számokkal manőverezik
Az elv, amelyet városunk polgármestere még most, egy hét után sem igen akar megérteni, az, hogy a művészetet nem szabad üzletnek tekinteni, a színház nem irányítható magáncégként, és a valós értékeket bizony meg kell fizetni, mert egyénként, városként egyaránt gazdagítanak bennünket. Antal Árpád számokkal, adatokkal manőverező írása úgy vezet félre, hogy valójában minden állítása igaz, leszámítva a leglényegesebbet: hamis következtetés, hogy a teátrum kifosztotta volna a város adózó polgárait.
Az idei támogatás a város 96 millió lejes teljes költségvetésének 2,7 százaléka, a ház- és területadókból befolyt összeg (8,7 millió lej) 29 százaléka (az adatok a városháza honlapján megjelent költségvetési táblázatból származnak). A színház ebben az évben 2,6 millió lejt kapott a költségvetésből, tavaly még 2,9 millió jutott, két évvel ezelőtt, a tetőjavításon kívül is több mint 3,2 milliót utaltak át a működésére. A város összesen 12,35 millió lejt fordít a kultúra támogatására, ennek egyötödét kapja a Tamási Áron Színház, tehát nemhogy az nem igaz, hogy az út- és járdajavításhoz szükséges pénzt emészti fel, de még az sem, hogy minden más művelődési tevékenységtől elszippantja a finanszírozást. A város közszállításra hatmillió lejt fordított, és a közösségi rendőrség fenntartása is belekerül 1,8 millióba.
Zsebben kotorászás
Polgármesterünk legérdekesebb húzása mégis a színházi fizetések meglobogtatása volt, úgy tárta a nyilvánosság elé néhány nagyobb bér régi lejben megadott bruttó összegét, mintha ez lenne az általános, a tháliabeli alkalmazottak zsákszámra hordanák haza az érdemtelenül magas összegeket. Tavalyig, a színháztörvény alkalmazásáig a színészek, színházi alkalmazottak bére a nyomorszint környékén mozgott, ezen a helyzeten javított az új jogszabály, lehetővé tette, ki-ki érdeme, munkája szerint kapja jövedelmét, s hogy az, aki tehetséges, valóban sokat játszik, átvehesse ennek jutalmát. Egyetlen színész fizetése bruttó 4000 lej, tudjuk, kézbe ennél jóval kevesebbet kap, valahol 2700—2800 lej körül. Többségük nem visz haza többet 1500—2000 lejnél, s akad olyan is, akinek jövedelme nem éri el az 1000 lejt. A fizetéseket a törvény szigorú és parlament által megszavazott előírásai szerint kalkulálták, és a városi önkormányzat jóváhagyta azokat (!), s mivel a jogszabály arról is rendelkezik, hogy két évig nem lehet csökkenteni a megállapított béreket, ezeket sem az igazgató, sem a polgármester, sem a válság nem vonhatja le törvényesen. A színház fizetésalapja egyébként nem nőtt, két év alatt 100 000 lejjel csökkent.
Színészek, művészemberek fizetését kiteregetni egy ilyen megvonásoktól, megszorításoktól terhes időszakban, amikor attól visszhangzik a központi sajtó, hogy kik miként gazdagodnak meg közpénzekből, miként lopják ki a nyugdíjasok, kiskeresetűek zsebéből a megélhetéshez éppen csak elegendő adólejeket, nemtelen húzás. Annál inkább, hogy senki nem kotorászik, kotorászhat a polgármester és más vezetők zsebében, pedig tájainkon is vannak szép számmal olyan igazgatók, intézményvezetők, akik pártpolitikai alapon kerültek egy-egy székbe, s a színházi béreknél nagyságrendekkel nagyobb juttatásért éppen csak a lábukat kell lógatniuk.
Koppintgassák csak saját fejüket
Nem azon kell háborognunk, hogy egy színházigazgató, lehet, megkeres 4000 lejt, és egyetlen vezetőszínész hazavihet majd 3000-et, hogy akadnak még néhányan, akik kapnak 2000 lejnél kicsit többet, mint ahogy azon sem szabad fennakadnunk, hogy a helyi kosárlabdacsapat közkedvelt vezetőjátékosai néhány ezer eurós fizetést kapnak. Ez így van rendjén, sportban és művészetben is az értéket meg kell fizetni.
És még egy adalék: mint kiderült, városunk vezetőinek kénytelenek vagyunk elhinni: valóban nem akartak megszabadulni Bocsárdi Lászlótól. Az egyik RMDSZ-es tanácstag mondotta: ,,csupán az orrára akaratunk koppintani, egy kicsit a helyére tenni." Megérte? Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1998Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 57Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. június 12., szombat 00:23
harmat 136 hozzászólás finoman fogalmazott kedves Réka azzal, hogy " Színészek, művészemberek fizetését kiteregetni ... nemtelen húzás." Véleményem szerint egy aljas, szemét húzás volt. Szégyelhetné magát a kedves egyenesderekú polgink!
2010. június 12., szombat 00:45
szekelygobe 83 hozzászólás Jo lenne mar kiteregetni Antal Arpadnak is a rengeteg korupcios ugyet. Sokan nem hiszik, de egy rutin ellenorzes tenne ot a racs moge, annyira "fejetlenul es stilus nelkul" mossa a kozpenzt. Kar, hogy mar nem vagyunk az a regi tokos nep, aki az ilyen alakokat a lo utan kototte es a varos teren vegig huzta volna, az egesz lakossag lattara.. unnepiesen persze!
2010. június 12., szombat 00:52
hackernagyi 14 hozzászólás Bravó.Szurkoltam Bocsárdinak. Ja a Polgármester urak?...igen ők az Istenek(?).....
2010. június 12., szombat 08:38
kifli 276 hozzászólás Az az ember, aki számára nem érték a város büszkesége, lehet, hogy nem is minket képvisel? ...de az az ember, aki ocsmány módon bemocskolja azt, ami számunkra érték, és nem is akármilyen, az BIZTOS, hogy nem minket képvisel: MONDJON LE! Ezzel tenne a legjobbat a városnak.
Ez egy tanulság a következő alkalomra: a dambovita menti parlamentben nevelkedett politikusoktól mentsen meg az Isten! És a fejléctolvajoktól! 2010. június 12., szombat 10:30
barnex 21 hozzászólás A polgarmester legaljasabb huzasa a fizetesek megemlitese, s azt is regi lejbe hogy jobban hangozzek! S a manipulacio folytatodik a varos koltsegvetesenek felemesztesevel a szinhaz reszerol ( hm ...erdekes hogy a polgarorseg is majdnem annyit emeszt fel) tipusu szoveggel.....
Erdekes volt Tamas Sandor e heti nyilatkozata, mikor a megyei tanacs alkalmazottainak fizetes csokkenteserol beszelt es meglobogtatta a legkisebb fizeteseket hogy igazan mar alig van ahonnan csokkenteni. Ott mar a legkisebb fizetesek lobogtak a levegoben..... Szoval mikor mit kivan az erdek.....Mocskos a poltika! 2010. június 12., szombat 11:02
perei 22 hozzászólás hát vérlázító ez az egész... s még ráadásul ez az orrára koppintani-szöveg... Ki vagy te, Klárik Attila, Antal Árpád, hogy azt gondolod, hogy ezt megengedheted magadnak?
Egyetlen mondat hiányzik talán csak a cikk végéről: monnyanak le! 2010. június 12., szombat 11:38
Woland 57 hozzászólás sztem úgy egésszében vévemegérte a cirkusz, legalább arról is beszélnek a székely atyafiak, hogy milyen színház kell nekik, mennyiért és ez összhangban van-e a polgárjenő elképzeléseivel. demokrácia van (olyan-amilyen) és mint kiderült nincs nagy különbség. a többi már inkább presztízsről és tekintélyről szólt (legyen az az egész szakma).
természetesen az ember hozza magával a stílust, antal árpád legközelebb 2szer is meggondolja, hogy alkalmazza-e a jó öreg "kicsinállak" bukaresti modellt (az andrei muresannal bejött). az értékteremtés és az értékteremtők felvetése pedig egyenessen vicces. jó öreg, rommagyar fosch. jogos vagy túllihegett kiváltságaival kapcsolatban pedig annyit, hogy errefele nem sokban különbözik az itt szidott "hatalmaskodók" kiváltásaitól. a teljesítményt mérni lehet és kell is. talán még annyit, hogy a kommentekben említett vélt vagy valós korrupciós ügyek után kellene nézzen a sajtó, kutya kötelessége. 2010. június 12., szombat 12:34
athosz 19 hozzászólás baj van gyerekek ha antal árpik meg klárikok akarnak a szentgyörgyi kultúra orrára koppintani.a polgármesterünk mindha 2 éve a kampányában azt igérte volna hogy támogatja a kulturát.hát ha ez a támogatás a részéröl kösz nem kell.nem baj mert közel a következő választás a székely pedig nehzen felejt.MONDJON LE
2010. június 12., szombat 12:39
Woland 57 hozzászólás @athosz: akárcsak az elefánt: lassan tanul, nehezen felejt ;)
2010. június 12., szombat 13:13
eberendre 1632 hozzászólás Nagyon örültem a cikkben előforduló javaslatnak: Koppintgassák csak saját fejüket. Igen, ez a véleményem: Koppintgassák csak saját fejüket. És ezt szeretném mondani, az összes rmdsz színekben tollászkodó politikusnak, hogy a magyarok összetartására hívatkozást, a decemberi választás alkalmával hallottam meg utószor. Ezt többet ne emlegessék nekünk, amíg nem tanulnak meg becsülettel képviselni bennünket. Kicsinyes öncélokért még a terület függetlenkedő kísérleteit is kompromitálják. Nézem Néma Béla a képviselőházban csak bambul, a zsebtolvaj kormánnyal együtt dadog, Bokor szenátorunk megdícséri az oktatás tégláinak ellopását, az alkotmányozók közé bevittük azt aki a legtöbbet az érdekeink ellen emelkedett, ha nem fortyanunk fel az egyenes tekintetű polgármesterünk hátbaszúratja a színházigatót.
Miért van ez? Mert kormányozni akar a magyar? Mert üzletelni akarunk? Hiszen kedvünkre sem dolgozhatunk. Ezekkel kell együtt élnünk? Lemondhatnak nem szégyen, nagyobb hiba elkötelezetten ellenünk ügyködni. Koppintgassák csak saját fejüket. A következő választáskor legyünk jobban résen... 2010. június 12., szombat 15:18
bab 15 hozzászólás egy pozitivum talan van ebben az egesz fajdalmas meghurcolasban: vegre egy ugy ami nem ment siman, ahol visszhangja lett a mocskolodasnak, es lam, megszolalt a lakossag, a tomeg, a nezo. vegre valami tortent. hatha ezentul ovatosabbak lesznek. a tomeg meg hallathatna tobbszor is magat.
2010. június 12., szombat 15:58
szekely 2 hozzászólás van ám itt ellenvélemény is bőven:https://www.blogger.com/comment.g?blogID=7258082256397414826&postID=1706225459766039660&page=1&token=1276346215590_AIe9_BG09CP9PC67iQJ7zNi--0Z47BZcWPrKDOfZbCfp3z4wgoKfy7_8ljlyBwvta53mKyarCXeq0BcFv-v-Zq6wCjXsS1OjPfFxZ48gh5EiIhFPgzNDNM_9KLIP84Mm4NOXt4ah2Z5j6MZfuWqDo8Zb0Em-RV2mXaZHNXM3bhTo4n-ZL9qfqxF5eZaL4OlsD0hw4ynanfLipXQn1_sZCp5ofkmOtSEarw
2010. június 12., szombat 16:12
szekely 2 hozzászólás van ám itt ellenvélemény is bőven : https://www.blogger.com/comment.g?blogID=7258082256397414826&postID=1706225459766039660
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
leopold - 07:21 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
leopold - 07:19 Kövér László ne kampányoljon Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||