Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 15:13
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. június 16., szerda: Közélet

Gyere haza, ha van pénzed

Megfeneklett a Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András által meghirdetett Gyere haza! program, ezúttal a telket igénylők pénzhiánya az akadálya annak, hogy a fiatalok elkezdjék az építkezést a Borvíz utcában.
A Gyere haza! programot a polgármester még kampányában meghirdette, a két évvel ezelőtti választások után aztán nemsokára az önkormányzat elé is terjesztette elképzelését. A testület hosszan elpiszmogott a módszertan kidogozásával, végül az első ötven telekre a pályázatot is meghirdette a városháza, a jelentkezők leadták iratcsomójukat, a célra nevesített bizottság felállította a sorrendet ― azóta csend. A telkek odaadása előtt ugyanis a program nyerteseinek bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek az építkezéshez szükséges összeg 55 százalékával ― körülbelül százezer lejjel attól függően, hogy a három típusterv közül melyik kivitelezését választják ― készpénzben vagy bankhitelként. Ezt a feltételt azonban, úgy tűnik, elég kevesen tudják teljesíteni, a polgármester szerint az első kör nyerteseinek talán fele sem. Ha ők lemondanak a házépítésről, a pontszámuk szerint következőknek ajánlják fel a telkeket ― mondta Antal Árpád.
A Gyere haza! program menetterve szerint évente ötven telket ajánlottak volna fel a Borvíz utcában (itt a terület felparcellázása meg is történt, illetve újabban egy másik építkezési területet is azonosítottak az Oltmező utcában), a fiataloknak két év állt volna rendelkezésükre, hogy pirosba felhúzzák házaikat. A módszertan kidolgozásának késése miatt a program egy évet csúszott, jó lett volna, ha idén a második rend elbírálására is sor kerül, és még ebben az évben százan kezdhették volna el az építkezést.
Hozzászólások
2010. június 16., szerda 07:58
Ekeferi
278 hozzászólás
Hat par dolgot azert elfelejt megemliteni AAAAAAA polgarmester elvtars mint peldaul:
1. azt mondta a tervek ingyenesek, de a szerzodes szerint ezeket ki kell fizetni,
2. egy vakk hangot nem szol arrol hogy az epitendo hazak elott es utan is ANL-s tombhazat szeretnenek epiteni(igaz a patak feloli legalabb valami keveset takarna a ciganytelepbol)
3. arrol volt szo hogy a telkeket kozmuvesitve, vilannyal adjak at, szerzodes szerint ezeket mind ki kell fizetni
4. miert csak a penzt veszi figyelembe a fopolgarmester elvtars garanciakent, nekm pl. megvan a teglam, faanyagom es cserepem az neki nem eleg garancia hogy hozza tudok kezdeni az epiteshez
5. olyan szobeszed is van hogy bizonyos ceggek kozul(2-3szam szerint, egytol egyig AAAelvtars jo kliensei) valasztva lehet epiteni.

Konnyu mindent a krizisre fogni, legalabb ilyenkor nem kene a rokonsag es haverok cegenek a kasszajat tomni.

2010. június 16., szerda 09:29
Reggie
26 hozzászólás
Egyet értek az előttem szólóval. Még annyival egészíteném ki, hogy 10 év után "meg lehet vásárólni" a területett a mindenkori piaci áron ... LOL ... hol itt az ingyen telek??? - a jelenlegi piaci áron 1 milliárd lejecske - ... és nem beszélve arról, hogy 50 méterre kisebbségiek laknak ... akik még adót sem fizetnek a területért nem, hogy megvásárolták volna azt ... Ha tényleg kell a városnak a szellemi tőke és haza akarják hívni a szülőföldön születetteket akkor biztosítsanak feltételeket! Különben köszönöm de a jelenlegi feltételek számomra nem elfogathatóak ... Valamint ez a program nem a "polgármester úr" szüleménye , ez országos program. Kérem ne torzítani ...

2010. június 16., szerda 09:54
kisokos
282 hozzászólás
Ha valaki haza szeretne költözni akkor biztosan nem ez a "reklám" miatt fogja megtenni...
amúgy ha Valaki már több éve kinnt van "nyugaton", hogy haza költözzön elég csekély az esélye...inkább csak hazalátogat.

én csak tudom :)

2010. június 16., szerda 11:04
Reggie
26 hozzászólás
Nem a reklámról van szó kedves barátom. Amikor úgy döntesz, hogy esetleg hazaköltöznél akkor mérlegelni kezded a feltételeket. Mit fogsz tudni csinálni, hol helyezkedsz el, miből élsz meg ... stb. és természetesen, ha adatik ilyen nagyszerű lehetőség, hogy gyere haza a nagy semmire program, és még pénz felől is jól lehúznak ... mert hát "Nyugatról jössz és van pénzed" ... akkor elkezdesz gonsdolkodni, hogy neked ez hol éri meg ... mert hát élhetsz a szülőföldeden ha szegény vagy mint a templom egere és manapság nincs pénzed az alapvető élelmiszerekre se ...

2010. június 16., szerda 11:18
kisokos
282 hozzászólás
Kedves Reggie "barátom" !
Mi mást hívnak reklámnak ha nem ezt ? Mikor oda kerülsz akkor jönnek a kisbetűs részekkel :)
Elég naiv az az ember aki azt hiszi, hogy majd tárt karokkal fogja várni a polgármester :)

én csak tudom :)

2010. június 16., szerda 11:56
Reggie
26 hozzászólás
Nem hinnem, hogy naivság ha ez ember egy "korrekt" pályázaton vesz részt. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy a mi tájainkon ez még nem jellemző ... írtam is egy szép levelett a városházára amiben kifejtettem a veleményem erről az egészről és megköszöntem e nagyszerű lehetőséget amiben felajánlották, hogy "hazaköltözhessem".

2010. június 16., szerda 12:54
Ekeferi
278 hozzászólás
a leveled valahol egy fiok aljan hever nem erdekli senkit mit ir benne, a polgermester elvtars meg itt is csinalt egy boltot aposanak(a hazteveket a hivatal mar kifizette a tevezoknek) nem szamit hogy nem lesz semmi az egeszbol!!!!!!!!!!!!!

2010. június 16., szerda 13:51
hobi
33 hozzászólás
Kisokos:Valoszinu nagy humorzsaknak kepzeled magadat azzal a szoveg moge bemasolt kis mondatocskaddal...de csak egy iritalo faszsag termeszetesen..
Azon kivul hogy neha fejen kapod a szoget,a helyi vonatkozasu problemakhoz valo hozzaszolasid irelevansak,mivel ahogy mondtad te mar nem itthon elsz..tehat boldogitsd jelenlegi honfitarsaidat....az hogy kulfoldre rekedt tarsaink hazajonneke vagy nem..ehoz megint keve vagy eldonteni..tobben jottek haza,es akartak jonni...hogy miert?azzal ne eroltesd az agyadat..te csak elvezd a nyugati eletszinvonalat.
A tervert meg nagyokn kar..kivulalokent nagyon biztam benne...orok naiv vagyok..azt hittem ezt megtudja arpika csinalni lenyulas nelkul..tevedtem

2010. június 16., szerda 14:14
kisokos
282 hozzászólás
Kedves Hobi !
Sajnálom hogy savanyú a szőlő :)
Attól amiért nem élek otthon lehet véleményem és ha tetszik ha nem ezentúl is le fogom irni.
Arról meg végképp nem tehetek hogy milyen nagy komplexuszavarral küzdesz... mondjuk amilyen gyenge orvosok vannak otthon úgysen tudnak majd rajtad segíteni...így előbb utóbb Te is külföldre kerülsz és akkor majd járj nyitott szemmel légyszíves...
Többet szót és betűt sajnálok már Rád ... :)

én csak tudom :)
és most csak Érted kivételesen: bár Te is tudnád ... :[ :DDDDD



2010. június 16., szerda 14:47
mikeses
159 hozzászólás
Tisztelt Vary O. Peter,

nem tudom Ön hogy van ezzel, de en több informaciot tudtam meg a hozzaszolasokbol mint az Ön cikkeböl...



2010. június 16., szerda 16:39
eberendre
1632 hozzászólás
Az első kimenetelemnél hamarabb kellett volna elmenni, most nem kellett volna megszakításért haza jönni. Ott sem, itt sem vagyunk otthon.


2010. június 16., szerda 20:40
ina
75 hozzászólás
Valahogy ugy van ezzel is ,hogy nesze semmi fogd meg jol,..illetve a semmit meg fizesd is meg!Mert hat en ugy e a matamatikat otthon is tanultam ,de foleg itt kulfoldon kellet jobban megtanulni ,mar csak azert is mert a penzt ( marmint az egymiliardot)meg kell szamolni,de foleg meg kellet keresni).Es mit nem lehet otthon vennii ennyi penzzel? Kedves Hobika szamolj csak utana megveszed a telket .ott ahol akarod van valasztasod es kis segitseggel esetleg baratokkal fel epited a hazadat olyan amilyent te kivansz magadnak,es nem azt amit masok egyenruha formajaban alitolag szivesseg formajaban rad tukmalnak...csak kerdes kinek lenne a szivesseg..?

2010. június 16., szerda 21:18
csaba
1 hozzászólás
Engem is mélységesen felháborított a polgármester nyilatkozata, miszerint ismét nem ő volt a hibás a program sikertelenségéért.
A kezdeti tervben én is hittem, örömmel töltött el, hogy egy jó ötlet is megvalósulhat. Időközben viszont sokunknak ki kellett ábrándulni hisz ahogyan azt Ekeferi is felsorolta több tényező is aláásta a program sikerességét és a hozzáfűzött reményeket.
Még kiegészíteném, hogy az ingyen terv ára több mint 1000 EUR mindamellett, hogy már a polgármesteri hivatal fizetett a tervekért.
Minden választás előtt a program egy kicsit mozdult előre, most úgy néz ki, hogy nincs szükség a szavazatokra ezért be lehet buktatni.
Nekem az az érzésem, hogy ez a program a tervezőnek volt kitalálva mert egyedül ő járt jól.

2010. június 16., szerda 21:35
kifli
276 hozzászólás
a kérések elbírálásánál ugyanazt a kritériumrendszert használták, amit 2004-ben dolgoztak ki az ANL-s lakásoknál...a szempontok között olyanok, 4 gyerek és annál több, vagy végzettség nélkül...ez mindenről szól, csak éppen nem induló, értelmiségi családról... nem is ők voltak a fontosak az egész ügyben, hanem a tervezők és a kivitelezők.
Ennyit a huza-vonáról...két év után antalárpádandráspolgármester többszöri rákérdezésre végre rászánta magát, lefújta a port egy korábbi határozatról és egy hét múlva a program futott. GYEREHAZA ÉS MENJ TOVÁBB!stílusban...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Egyelőre helyén marad a Boc-kormány (Jöhet a bér- és nyugdíjcsökkentés)
Egyelőre helyén marad a Boc-kormány (Jöhet  a  bér-  és  nyugdíjcsökkentés) Elutasították tegnap délután a honatyák a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt: a DLP és az RMDSZ kormánykoalíciója így tisztségben marad, és automatikusan életbe lépnek a Boc-kabinet megszorító intézkedései: a közalkalmazotti fizetések 25 százalékkal, a nyugdíjak 15 százalékkal csökkennek. Nyolc szavazat hiányzott ahhoz, hogy Emil Boc kormánya megbukjon, az indítvány mellett 228 honatya voksolt, elfogadásához 236 szavazatra lett volna szükség. Amíg tartott a képviselőház és a szenátus együttes ülése, a parlament előtt több ezren tüntettek.

- :
Hírsaláta
LEGYŐZTÉK A DEMOKRÁCIÁT. Az alkotmánybírók megválasztása hatalmas tétnek tűnt hétfőn mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Teodor Meleşcanut a szenátusban meglehetősen korán leszavazta a hatalom, a képviselőházban ellenben éjfél utánig állt a bál. Emil Boc és Roberta Anastase másfél órán át győzködte az RMDSZ-t a házelnök szobájában, végül tévékameráktól kísérve vonult ki onnan Márton Árpád és Olosz Gergely.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS