Mindent kiosztottak (Magánosítás honi módra)

Az 1997-es igazgatóváltás után a nagyobb szabású átalakításhoz nagyon sok pénz kellett volna, az pedig nem állt rendelkezésre. „Állambácsit nem érdekelte, mi lesz a vállalatok sorsa. Ne feledjük, a nagy rablások időszaka volt, akik közel kerültek a tűzhöz, azzal foglalkoztak, hogyan lehetetlenítsék el jobban a gyárakat, hogy aztán olcsón lehessen felvásárolni. Nem az igazgatókra gondolok, hanem azokra, akik egyik napról a másikra meggazdagodtak, politikusok holdudvarához tartozó emberekre. A minisztériummal talán 1996—97-ig még volt némi kapcsolat, utána az állam nem foglalkozott egyáltalán ezekkel a vállalatokkal. Hogy a vagyonalapok nem tudtak volna befektetni? Ezek, kérem, sóhivatalok voltak, nem tudtak semmit adni, elképzelésük sem volt a jövőről."

Az IAME magánosítása rendkívül érdekes tőkemozgás révén valósult meg, mely úgy tűnt, a legátgondoltabbak és legjobban meglapozottak közé tartozik. Nem holmi spekulánsok és botrányhősjelöltek álltak a háta mögött, akiknek törvényszéki vesszőfutásával ma is tele a sajtó, hanem egy egész, a mienknél rendezettebb ország intézményhálózata. A Corvinus magyar befektetési Rt. támogatta ugyanis a Műszertechnika céget, hogy megszerezhesse az IAME részvényeinek többségét. Mit kell tudni a Corvinusról?

Erről írja egy 2003-as tanulmányában Máthé Csilla közgazdász:

„Az 1994. évi XLII. törvénnyel létrehozott Magyar Export-Import Bank Rt. fő feladatai a magyar áruk és szolgáltatások exportjának ösztönzése, az exporthoz fűződő állami érdekek érvényesítése, az exportfinanszírozás rendszerének továbbfejlesztése és a külföldre irányuló magyar befektetések közvetlen finanszírozása. Ez utóbbi tevékenységéhez kapcsolódóan a Bank 2000-ben a Corvinus Befektetési Rt.-vel együttműködve kidolgozta a közvetlen befektetéseknek a magyar tőkeexporthoz kapcsolódó hitelkonstrukcióját, és megkezdte a hitelezést, amellyel hozzájárult a befektetések megtérülésének biztonságához. Így a Bank tudatosan vállalja a közvetlen külföldi befektetések támogatásának kockázatát, mert a hazai vállalkozások részvétele a környező országok felgyorsuló privatizációjában elengedhetetlen kereskedelmi pozíciójuk javításához, tőkeerejük növeléséhez, gazdasági kapcsolataik stabilizálásának erősítéséhez. Ezért a Bank 2001. január végén többségi tulajdont szerzett a Corvinus Befektetési Rt.-ben, amelynek fő feladata a környező országokba irányuló magyar tőkekivitel elősegítése.

A Corvinus Nemzetközi Befektetési Részvénytársaság 1997 júliusában kezdte meg működését 1 milliárd forintos alaptőkével, amit az Eximbank Rt. 2001-es tőkeemelése 2,6 milliárd forintra növelt. A társaság teljes egészében állami tulajdonban van, fő tulajdonosai az Eximbank Rt. mellett a Gazdasági Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. Az alapító intézmények fő célkitűzése a társaság létrehozásával az volt, hogy az a tőkebefektetések megvalósításával és egyéb eszközökkel (tanácsadás, informá­ció­szolgáltatás) profitorientált, piaci alapon segítse elő a magyar vállalatok közép-kelet-európai tőkeexportját, a határon átnyúló vállalati kapcsolatok és regionális integráció elmélyülését. Így a Corvinus Rt. Magyarországon az egyedüli olyan fejlesztési tőketársaság, amely kifejezetten a határon túli befektetésekhez nyújt pénzügyi forrásokat.

A Corvinus Rt. egymással szorosan összefüggő, kétféle pénzügyi szolgáltatást nyújt. A projektfinanszírozás keretében a társaság saját forrásainak felhasználásával, egy magyarországi befektetővel együtt részesedést szerez a határon túli céltársaságban; egyes esetekben pedig tagi kölcsönök folyósításával segíti elő a külföldi befektetést. Fő szempont, hogy a partnerük a befektetésből a többségi részt vállalja, mert a Corvinus Rt. csak a befektetés 49 százalékáig mehet el. Kettejüknek a célországi vállalkozásban — ha harmadik ottani, helyi vállalkozó is részt vesz az ügyletben — többséggel kell rendelkezniük. A befektetés realizálása után öt évig lehet tulajdonos a Corvinus Rt., utána tulajdonrészét el kell adnia, mert a nyereségből finanszírozza további vállalkozásait.

A befektetésfinanszírozás mellett az egyre nagyobb szerepet játszó másik tevékenység az üzleti és befektetési tanácsadás, amely magában foglalja a makrogazdasági, ágazati, pénzügyi, jogi és egyéb technikai jellegű befektetési tanácsadási szolgáltatásokat.

A felgyorsult akvizíciós munkának köszönhetően 2000-ben és 2001 elején a Műszertechnika Rt.-vel közösen megvásárolta az IAME Rt. autóvillamossági alkatrészeket gyártó sepsiszentgyörgyi vállalat 51 százalékos részvénycsomagját. A befektetésben az Eximbank forgóeszköz-finanszírozást vállalt 1 millió dollár keretösszeg erejéig." (Máthé Csilla: Magyar közvetlen befektetések Romániában. E-tudomány. 2003, 4. szám)

Az IAME vásárlását tehát nem holmi magányos tőkevadász bonyolította le, hanem állami támogatással lefolyt tőkeexport volt, melyet nyilván a honi szervek is ilyeténképpen értékeltek. A kellő meglapozottságnak és tőkeerős háttérnek garanciát kellett volna jelentenie a siker tekintetében, nem ok nélkül remélték hát az alkalmazottak, hogy munkaadójuk meg fogja tudni tartani munkahelyüket.

Pár szót a Műszertechnikáról, mely ma már holdingként fut, és Magyarország egyik legerősebb cégcsoportjának számít. Honlapja szerint a Műszertechnika GMK-t 1981-ben alapította Széles Gábor és Kőszegváry András, előbbi ma Magyarország egyik leggazdagabb embere. 1985-ben kezdett bele a cég az IBM-kompatibilis PC-k (számítógépek) forgalmazásába, melyekből 1990-ben már évi tízezer darabot gyártott és értékesített, és ezzel magáénak mondhatta a magyar PC-piac 30 százalékát. A rendszerváltás után a számítógépekről a telekommunikációs, az irodatechnikai, illetve a vizuáltechnikai üzletágra nyergelt át, és holdinggá alakult. Témánk szempontjából jelentősebb, hogy történetében a következő nagy ugrás 1995-re tehető, ekkor kezdett iparvállalatok privatizációjával foglalkozni a társaság, az ipari portfólió részét ma már számos gyártási terület képviseli a járműipartól kezdve egészen az elektronikai iparig. Jelentős még az IAME csődjében játszott szerepére vonatkozóan, hogy a holding mai struktúrája 2001-től egymástól teljesen függetlenül kezeli az infokommunikációs vállalatokat, a gyártási tevékenységet, a pénzügyi szolgáltatásokat, illetve az ingatlanportfólió-hasznosítással és üzemeltetéssel foglalkozó vállalatokat. Bemutatkozásá­ban külön kitér a vállalatcsoport cégfilozófiájára, és így összegzi: ,,az összecseng az elmúlt 25 év történéseivel: több lábon állás, minden egyes vállalkozás önmagában történő megítélése és jövedelmezőségének biztosítása, valamint folytonos növekedés mind cégeken belül, mind új tevékenységek beindítása révén".

Az IAME megvásárlásának indokait Demeter Antal így látja:

— Amikor a vásárlók dokumentálódtak, a cég könyvelési mérlege nagyon jó volt, és ezt így értékelte az a bukaresti brókercég is, mely által megvették a részvények 52 százalékát. A Jájának tartozásai jóformán nem voltak, és belső tartalékokkal is rendelkezett, régi pénzben olyan 30—40 milliárd lejjel, ami abból állott főleg, hogy a késztermék ára az eladási árnál jóval alacsonyabb volt. Abban hibáztak viszont, amit mi sem hangoztattunk: a piaci viszonyok nagyon megváltoztak akkorra már. A mi húzóágazatunk a Dacia- stb. alkatrészgyártás volt, a villanymotorgyártás a réz és alumínium árának állandó növekedése miatt hol (alacsonyan!) rentábilis volt, hol nem volt az. Amikor a franciák a kilencvenes évek végén megvették a Daciát, az az olcsóbb és jobb külföldi alkatrészeket kezdte behozni, az első ránk mért nagy csapást ez jelentette. A franciák azzal jöttek, hogy le kell szállítani a beszállított termékeink árát, mert a török áru olcsóbb volt. A másik csapást akkor mérték ránk, amikor követelték, hogy a román kereskedelemnek szánt alkatrészeket is nekik szállítsuk le, hogy ők adhassák tovább. Ezek ára persze magasabb volt, mint a belső, szerelésre szánt termékeké.

— Szóval, ők akarták lefölözni ennek is a hasznát? Szinte azt mondtam, a biztos buktatás receptje. Tehát nem a gyár életben tartásában voltak érdekeltek, és nyíltan visszaéltek helyzetükkel.

— Úgy van. Amennyire tudtunk, kapálóztunk ellene, egy részét adtuk, egy nagyobb részét nem, tudtuk, tönkremegyünk, ha ezt teljesen átengedjük. Ez így állott, amikor 2000-ben nyugdíjba mentem, még egy évig voltam a vezetőtanács tagja. Szóval, a Corvinus rábízta magát a brókercégre, az meg nem figyelt a piaci változásokra. A mai Loganban már semmi sem az, ami a régi Daciában volt, mind a dizájn, mind a minőség szempontjából mások az alkatrészek. A magyarok előbb mérnökökkel jöttek, azokat kellemesen lepték meg a motorgyárba és a szerszámműhelybe behozott új gépek. Ezek voltak utolsó erőfeszítéseink, Spanyolországba én mentem például ki az egyik gépért. Az épületek akkor voltak rendbe téve stb. Később, amikor akadozni kezdett a dolog, közgazdászokat küldtek. Nem akarok senkit lebecsülni, de ahogy felbontották a vállalatot hét kisebb kft.-re, mindeniknek külön igazgatója, könyvelője volt, s köztük az elszámolás olyan bonyolulttá vált! Mindenki azt nézte, hogyan tudná magát nyereségessé tenni. Ez mind a végtermékre ütött vissza. A szerszámműhely például arra törekedett, minél drágábban adja a szerszámokat az anyavállalatnak. A külföldiek kiépítettek egy bonyolult szerkezetet, leckéket adtak a gyáriaknak. Amikor ennek ellenére sem ment, akkor elvették egyik hasznát, és a másiknak adták. Ha a kft.-k jövedelme növekedett, annak az anyavállalat látta kárát, amikor eladta a végterméket. Beindult a hanyatlás. És erre megoldást nem találtak a doktori fokozattal rendelkező tanácsadók sem.

Demeter Antal a hazai viszonyok ismeretében állítja, a tartalékképzés általa alkalmazott módszere hatékonyabb volt, de a privatizáció utáni időknek mások jobban ismerik a feltételeit, mondja, mert ő közben nyugdíjba ment. Még két kérdést azért feltettünk:

— Vajon a Műszertechnikának és a SIF Olteniának mint társtulajdonosnak állt-e elegendő tőke a rendelkezésére, hogy kihúzza a vállalatot a bajból?

— Szerintem ők úgy számítottak, befektetik a pénzt, és az nagyon hamar megtérül. Főleg ez érdekelte őket, utóbb pedig átszervezéssel próbálták nyereségessé tenni, az pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

— Jól szervezett, komoly ipari egységnek számított a Jájá. Ismer még hozzá hasonlót, amely nem jutott szomorú sorsára?

— Sajnos, nem. Technológiailag és szervezésileg bírnia kellett volna a versenyt a kézdivásárhelyi vagy brassói csavargyáraknak, azok is összeomlottak. A kommunizmusban, ugye, minden köztulajdonban van, utána viszont minden a mienk lett, s valóban elkövettek, amit lehetett, hogy az egész jövedelmet kiosszák az alkalmazottaknak, a produktivitás hanyatlott, a bérek pedig nőttek. Ezt meggátolni nem sikerült, így pedig lehetetlenné válik az életképes gazdálkodás.

A főkönyvelő egy nagyon fontos összefüggést, a kommunizmus anarchikus továbbélésének jelenségét véli tetten érni abban, ami történt, s alighanem igaza van. Az IAME e csapdát elkerülte, csődjében más tényezők játszottak közre.