Rend és rend közt különbség van

Százakra, ha nem ezrekre lenne ugyanis szükség, ebben az ütemben lassú lesz a gyarapodás. Az sem ártana, ha e gyakorlatot az alacsonyabb fokú rendőriskolákban az erdélyi régiókban is meghonosítanák, sok, mondhatni nagyon sok olyan közrendőrre lenne szükség ugyanis, aki e nyelv ismeretének nem csupán tolmácsként venné hasznát a szervezeten belül, hanem a lakossággal való mindennapi érintkezésben is használni tudná azt. Nem tagadjuk, az átszervezések rendjén e tekintetben is létezik haladás, a más alárendeltségű útlevélhivatalban Sepsiszentgyörgyön például már akadálymentes a magyar ügyintézés, a lakosság-nyilvántartónál sem csak a románul egyáltalán nem beszélő polgárok kérdezhetnek és kapnak választ magyarul.

Az apró lépések rendjén lehet az elvárt normalitáshoz közelíteni, de csak közelíteni. A rendőrtiszt- és a közrendőrképzésben — az érdeklődés ma is nagy ezek iránt, a javadalmazás szintje több, mint vonzó — azzal a szemlélettel kellene radikálisan szakítani, mely inkább tolmácsként veszi igénybe azt, aki e tudással is rendelkezik, és nem általános munkanyelvként kezeli a magyart még ott sem, ahol e lakosság helyileg többséget alkot. Szavatolni kellene a magyar fiatalok jogát ahhoz, hogy Erdélybe, illetve a Székelyföldre kerülnek vissza, ha elvégezték az iskolát, külön osztályokat nyitni számukra, s a képzést szülőföldjükön vagy a régióban megoldani, hogy az asszimilációs nyomás ne nehezedjék rájuk mai súlyával.

Amíg a polgár alkalmazkodik a rendfenntartók nyelvhasználatához, és nem fordítva, nem ők szolgálják ki a lakosságot annak anyanyelvén, addig valóságidegen rend szerint folynak a dolgok, s ez lépten-nyomon gáncsolja a természetes rend fenntartását, megnehezíti mind a polgár, mind a rend őrének dolgát.